Hiába a társadalmi többség, Orbánék nem lazítanak – tán a zsákmányszerzés hajtja őket

NVZS 2021. február 1. 16:30 2021. feb. 1. 16:30

„Nyomás alatt kell tartani a kormányt, hogy rádöbbenjenek, nem csak a NER-oligarchái számítanak” – mondta a Hírklikknek Ujhelyi István, amikor azt kértük, kommentálja a megbízásából a Publicus Intézet által készített legfrissebb közvéleménykutatást. A főváros lakosságának véleményét kérték ki, s kiderült: az emberek többsége egyetért a megfontolt nyitással. Ugyanakkor a szocialista EP-képviselő – aki egyébként a hétvégén egy hétpontos javaslatot is közzétett – felhívta a figyelmet, hogy egyre több piaci hír terjed az országban arról, hogy a „NER-vállalkozók, mint a keselyűk keringenek és csapnak le a nekik tetsző csődbe jutott vállalkozásokra”. Szerinte ez is mutatja, hogy „a Fidesz valódi, zsigeri természete: a nettó zsákmányszerzés”.

Elsőként Ujhelyi István, az Európai Parlament illetékes szakbizottságának alelnöke és az ENSZ turisztikai világszervezetének nagykövete számolt be Facebook bejegyzésében arról, hogy az elmúlt hetekben európai szakmai szervezetekkel, tagállami miniszterekkel és az ágazat hazai érintettjeivel folytatott megbeszélései mellett, a magyar társadalom véleményére is kíváncsi volt, s felmérés készítésére kérte fel a Publicus Intézetet az érvényben lévő korlátozásokról és az általa összerakott,észszerű enyhítéseket tartalmazó javaslatban foglaltakról. Kiderült, hogy az emberek többsége támogatja az észszerű nyitást. 

Mint amúgy ismert, Orbán Viktor legutóbb már a húsvéti ünnepeket emlegette, miközben szigorú fellépésre utasította a hatóságokat a kilátástalan helyzetbe került és ezért demonstráló, illetve akciókat kilátásba helyező vállalkozókkal szemben. Az érintettek vagy nyitást vagy tényleges kormányzati segítséget követelnek – s mint a Publicus felmérése mutatja, velük ért egyet a fővárosiak többsége. A január 26-28. között készített reprezentatív közvélemény-kutatás azt mutatja, hogy a megkérdezettek 54 százaléka szerint most már jobb a helyzet, és el lehetne kezdeni engedélyezni a járványhelyzet miatt bezárásra ítélt helyek kinyitását, a maszkviselési és távolságtartási szabályok betartásával. Igaz 45 százalék szerint még nincs itt az idő a nyitásra.

A többségi egyetért a megfontolt nyitással

A megkérdezett fővárosiak többsége egyetértett az Újhelyi István által megfogalmazott hét konkrét javaslattal, azaz a következőkkel:

  1.  A szabadtéri látványosságok (például állatkertek, vadasparkok, szabadtéri kalandparkok, jégpályák) esetében a teljes zárlat azonnali hatályú feloldása, létszámkorlátozással és járványügyi előírásokkal, például kötelező maszkviseléssel.

  2. Azon vendégházak, kulcsos házak, családi szállásadók azonnali nyitása, ahol a korlátozott létszámú, azonos háztartásból érkező személyek vendéglátása megoldható. 

  3. Azonnali egyeztetés a színházak, mozik, cirkuszok, könyvtárak és múzeumok fenntartóival, hogy fokozatosan nyitni tudjanak azok az intézmények, amelyek vállalják a szigorú és ellenőrzött előírások (maszkviselés, létszámkorlát, távolságtartás) betartását. 

  4. A kijárási tilalom jelenleg hatályos este nyolc órai határidejének kitolása legalább egy vagy két órával, s a boltok nyitva tartásának ennek megfelelő hosszabbítása. 

  5. A szállodák és éttermek nyitása szigorú protokoll mentén: az egészségügyi előírásokat betartó szállodák újra fogadhatnának korlátozott számú vendéget és nemcsak „üzleti turistákat”, ahogyan azt a hatályos kormányrendelet egyébként megengedi. Az éttermek esetében mielőbb engedélyezni kellene a teraszok megnyitását és megfelelő asztal-, illetve létszámkorlátozással az újbóli vendégforgalmat. 

  6. A zárások miatt súlyos veszteségeket elkönyvelni kényszerülő ágazat megfelelő állami támogatáshoz juttatása,  egy százmilliárd forintos támogatási keret azonnali megnyitása. 

  7. Az állam mielőbb adjon viszont-garanciát azon ágazati munkavállalóknak, akik a vendéglátás bizonytalan helyzete miatt nem kapnak hitelt a piaci alapon működő bankoknál. 

A fenitek kapcsán megkérdezett fővárosiak többsége tehát inkább nyitáspárti. Ugyanakkor az is látszik, hogy nem felelőtlenül, hanem felelősségteljesen hajtanák végre a korlátozások fokozatos feloldását – derül ki az alábbi grafikonból.

 

Ezt nem sikerül eltitkolni

Azt pedig, hogy komoly társadalmi visszhangot kiváltó kérdésről van szó, amivel a kormánynak igenis foglalkoznia illenék, nos, ezt az is mutatja, hogy – mint a Publicus jelentéséből kiderül – a megkérdezettek 95 (!) százaléka hallott arról, hogy egyre több vendéglátóhely, edzőterem, és a járványhelyzet miatt bezárásra ítélt hely elégedetlen a bezárás miatt, és a kinyitást fontolgatja, sőt, néhányan ezt büntetés terhe mellett is megtennék ezt.

A társadalmi többség azonban hiába áll az észszerű nyitást követelők mellett, a kormány elszántan kitart a korlátozások további fenntartása mellett. Orbán Viktor legutóbb – a pénteki Kossuth rádiós „interjújában” – már fenyegetőzött: „Tehát mindenki tudja azt – előre mondom –, kérve őket, hogy ne tegyék, ha mégis erre a döntésre jutnak, akkor 150 ezer és egymillió forintot fognak fizetni azok, akik megsértik a szabályokat. Akik pedig működtetik ezeket az éttermeket, azokat be fogjuk zárni, először fél évre – nincs rövidebb –, és ha megismétlik, akkor egy évre. Akik pedig működtetik ezeket az éttermeket, azokat el fogjuk tiltani a foglalkozástól fél évre, illetve egy évre, higgyék el, nem éri meg.”

A határozottság azonban nem nyilvánult meg abban, ahogy az érintettek azon panaszát kezelte, hogy hiába a bértámogatás (három havi egyébként), ha még a legelső havi, a novemberi sem érkezett meg. A vasárnapi budapesti tüntetésen is sokan beszéltek erről, miként az ATV vasárnap esti Heti Naplójában megszólaltatott érintettek is. 

Éhesek a NER-esek

Nem lehet véletlen, hogy ilyen makacsul kitart a kormány a zárás mellett, s ennyire nem segítik-segítették meg a zárás hatásaival a leginkább sújtott NER-körön kívüli érintett vállalkozókat. Egyre többen beszélik, hogy ennek oka egyszerű: miként más területeken, ezekben az ágazatokban is a saját köreik számára akarják kihasználni a járványt. Mint Újhelyi fogalmazott portálunknak: „egyre több hírt hallani a piacról, hogy a NER-vállalkozók, mint keselyűk keringenek és csapnak le a nekik tetsző csődbe jutott vállalkozásokra”. Hozzátette: eddig is sejtettük, de most már konkrét példákról érkeznek hírek.

Mint a Jelen.hu körképében az egyik megszólaló – nevét nem vállalva ( „Mivel az ő vállalkozását már többször megkörnyékezték a NER-oligarchia tagjai) leszögezte, „Pontosan látszódott a feltételekből, hogy a kormány nem a csóró pincéreken és a bérleti díjakkal küszködő vendéglátósokon akart segíteni. Az egész csak arra jó, hogy kommunikálhassák. Jó elmondani, hogy milyen nemes cél érdekében használták fel az adófizetők pénzét”. Hozzáfűzte, hogy kiábrándító látni azt, amit a kormány csinál, mert eközben naponta érkeznek a hírek arról, hogy a saját holdudvarra mennyi közpénzt költenek el. „Ennél óvatosabbnak ismertem a rezsimet. Persze lehet azt mondani, hogy Mészáros Lőrinc szállodáinak támogatása az a magyar gazdaság támogatása, de az emberek pontosan tudják, ez az egész miről szól”.

A zsigereikben van a zsákmányszerzés

 „Nem állítom, hogy a kormány válságkezelésének fő fókusza az egyéni zsákmányszerzés, de azt mondom, hogy járulékos bevételként lehajolnak közben minden eurócentért” –  fogalmazott Ujhelyi. Példaként hozva fel a lélegeztetőgép-beszerzéseket, a fideszes vakcinabizniszt a debreceni gyártósort, majd rámutatott: „Nem állítom, hogy az átgondolatlan zárlattal a vendéglátóipar teljes letérdeltetése a cél és mindez pusztán azt szolgálja, hogy a közpénz-tartalékkal rendelkező NER-lovagok fel tudjanak vásárolni bajba került vállalkozásokat. De piaci információkra alapozva, azt mondom, hogy menet közben ez történik és ha már az ágazat jelentős része térdre rogyott, akkor a NER-biznisz szépen kihasználja a helyzetet és legalábbis nem sürgeti a szektor jelentős támogatásokkal való kiemelését a bajból”. Hozzáfűzte: „...a Fidesz valódi, zsigeri természete: a nettó zsákmányszerzés. A Fidesz az a katona, aki lehúzza a karórát a csatában elesettek karjáról és az aranyfogát is kirúgja, ha teheti”.