Hiller István: a Fidesz kultúrpolitika helyett a kiszorítást választotta
Politikusként hozzászoktam a vitákhoz, de egy normálisan gondolkodó ember tudja, hogy mikor kell szólni és mikor nem szabad. Amikor emberekért aggódunk, színészekért, művészekért, akik jelen esetben balesetet szenvedtek, ráadásul a munkahelyükön, akkor a hallgatás ideje van – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Hiller István az MSZP választmányi elnöke, országgyűlési képviselője arra reagálva, hogy a Nemzeti Színházban történt, két színész súlyos sérülésével végződött baleset után Vidnyánszky Attila főigazgató felajánlott távozása ellen emeltek szót azonnal fideszes kollégái.
Döntéseket hozni a kultúra területén egyébként is nagyon kényes feladat, hiszen itt olyan emberekről beszélünk, akiket mindenki ismer, egy színész, egy rendező, egy énekes, velük kapcsolatban döntést hozni – miközben jogi értelemben mindegy, mi a foglalkozásuk – érzelmileg másként csapódik le – fogalmazott a korábbi oktatási és kulturális miniszter. „Hallgatni és aggódni kellett volna a színészekért, csöndben maradni és arra gondolni, hogy gyógyuljanak meg, és megvárni a vizsgálat eredményét. A miniszternek ugyanis kizárólagos joga, kötelessége, hogy döntsön a vizsgálat lefolytatása után, és eredményének ismerete előtt nem jó kihirdetni a döntést.”
Miniszterként én csak a színészekkel foglalkoztam volna, nem mentem volna be a kórházba és nem készítettem volna fotókat, de azt elmondtam volna, hogy őszintén remélem, felgyógyulnak, de addig csak az egészségükről szól a történet – mondta Hiller István arról, mit tett volna, ha ez az eset az ő minisztersége idején történik meg. „Egyetlen egy dolog befolyásolt volna, egy tiszta, átlátható és nyilvánosságot igénylő vizsgálat, amelynek eredményeként fogok dönteni. Addig más ne szóljon.”
Vidnyánszky nem mondhat le, csak fel
Sorban maradnak el a darabok, ez nem szükséges, az üzemszerű működést lehet vinni tovább – mondta a szocialista politikus, aki szerint helyesebb lett volna, ha a felmondást elfogadja a miniszter és a színház működését rábízza egy felelős vezetőre. „Ezt meg lehet tenni néhány órán belül, és nem szakítottam volna ki a színházból Vidnyánszkyt, mert ő főigazgató és rendező.”
Hiller István hozzátette, a kultúra területén 13 év kétharmados uralma után és alatt sem lát kulturális koncepciót. Hadakozást és harcot igen, de azt a keretet, amely egyébként a Fidesz-kormány kultúrpolitikáját pontosan bemutatja, hogy mik a célok, prioritások, mit, hogy szeretnének, azt nem. „A célkitűzést, hogy a politikai, gazdasági tér elfoglalása után a szellemi, intellektuális teret is el akarja foglalni, azt igen, de hogy mi a saját kultúrpolitikája, azt én nem látom, azon kívül, hogy a másik ne rúghasson labdába és ne kapjon csak minimális támogatást, ne adjunk neki teret. Ez kiszorítás, de nem cél.”
Ez teremtette meg a lehetőséget, hogy a kultúra különböző területeit valóban befolyásos, a NER-hez kapcsolódó emberek vezetik és irányítják, az egyik a színházi világot, a másik a zenei világot, a harmadik a múzeumi világot, illetve a filmvilágot – tette hozzá.
Amiről beszélünk, az a kultúra nagyon látványos része, és döntő többségében az elitkultúra az Operaháztól a Zeneakadémiáig, a Nemzeti Színháztól a Nemzeti Múzeumig – mutatott rá, de szerinte ezek kimondottan fontos, eminens részei a kultúrának, bár a bázis nem ez. „A bázis a közművelődés, hogy a városokban és a falvakban a fiatal és az idősebb hogyan fér hozzá a kultúrához. A 21. század húszas éveiben miként lehet ebből az információtömegből a kulturális értéket közvetíteni. Azt állítom, olyan változás folyik az oktatás és a kultúra befogadása terén, amely a könyvnyomtatás bevezetése és elterjedése óta nem volt.”
Emlékeztetett, hogy ők még úgy fogyasztották a kultúrát, a színházat, a mozit, a kiállítást, ahogy azt apáik és dédapáik tették, aztán a 20. század hozott egy érdekes, rendszereken átívelő újdonságot Klebelsbergtől Keresztúri Dezsőn át Vitányi Ivánig. „Amikor megteremtették a kistelepülések világába a kultúrához való hozzáférést a művelődési házak formájában – a rendszerváltás idején a művelődési házak hálózata volt a legtöbb intézményt magába foglaló rendszer Magyarországon a posta hálózata után – akkor álságos az a hozzáállás, hogy ki akar ma kultúrházba járni, de így adunk magyarázatot arra, hogy miért nem akarunk áldozni ma a kulturális vidékfejlesztésre. Ez lehetne egy olyan program, amit annak idején elkezdtem, és amit Brüsszel uniós pénzből szívesen támogat.”
Hiller István elmondta, a tudás forrását intézményesítette az ember, két forrásból jött, a szülői, ismerősi környezetből és a szervezett formájából, az iskolából. „Most őrült változás van, a tudás egyharmad részében nem a társadalom által megszervezett formából jön, hanem a kütyükből. Hogy hogyan tudom az értéket és értéktelent megkülönböztetni, az nagyon komoly és szép oktatási feladat.”
A KlikkTV műsorát itt nézheti meg.
