Hivatalos: ennyi lesz a minimálbér 2019-ben

HírKlikk 2018. december 30. 12:10 2018. dec. 30. 12:10

Varga Mihály pénzügyminiszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának ülését követően doorstep sajtótájékoztatót tartott, amelynek keretében bejelentette: megszületett a megállapodás a jövő évi minimálbérről. Ennek eredményeként a minimálbér 149 ezer forint, a garantált bérminimum pedig 195 ezer forint lesz 2019-ben.

A HírTV számolt be arról elsőként, hogy megszületett a megállapodás a jövő évi minimálbérről. A munkaadók és munkavállalók képviselői arról egyeztek meg a kormánnyal, hogy 2019-ben és 2020-ban is, 8-8 százalékos emelés lesz.

 

A megállapodás eredményeként jövőre a minimálbér 149 ezer forint, a garantált bérminimum pedig 195 ezer forint lesz

- jelentette be Varga Mihály.

A pénzügyminiszter hozzátette, hogy a kormány nyugodt szívvel csatlakozott a megállapodáshoz, az ezzel kapcsolatos rendelet pedig még idén megjelenik. A tárcavezető egyben emlékeztetett arra is, hogy a 2010-es összeghez képest, a minimálbér mára megduplázódott.

Forrás: Hírklikk