Hodász András: hallgatnak a kormánykritikus papok

HírKlikk 2023. május 5. 11:00 2023. máj. 5. 11:00

A hazai egyházi hierarchia nem mer konfliktusokat vállalni a hatalommal, a konfliktuskerüléstől viszont a konfliktus nem múlik el, hanem máshol jelentkezik – mondta Hodász András a Magyar Hangnak adott interjújában, amelyet az rtl.hu szemlézett..

Szerinte a hívek sem értik, „miért engedi az egyház, hogy demens vénembernek, keresztényellenesnek, gazembernek lehessen nevezni a pápát, ahogy azt a magát kereszténynek mondó kormánysajtó reprezentánsai tették”.

A volt plébános kitért arra is, hogy  a kormánykritikus papok hallgatnak, mert a diktatúrákban és a féldiktatúrákban elegendő néhány embert befenyíteni ahhoz, hogy a többiek meghúzzák magukat. 

„Láthatták, hogy mit kapok én, a kormányzatot kritizálva hogyan viszem vásárra a bőrömet” – fogalmazott.

Hozzátette: „Hozzám képest mit kap Bese Gergő atya a kormány melletti agitációjáért. Vagy az az atya, aki durva orosz propagandát nyom saját online felületén. Őt idén március 15-én tüntette ki a köztársasági elnök. A kormánykritikus papok ezért hallgatnak, miközben a kormányt támogatókat a világi hatalom látványosan bátorítja.”

Arra a felvetésre, hogy miért hagyta el a papi pályát, azt mondta, hogy igen nehéz ez a hivatás: egyrészt folyamatosan kirakatban kell élnie, mindig barátságosnak kell lennie, másrészt kívülről nézve akkor is megélnie a vallást, ha belülről ezt nem érzi.

„Mindezeken túl, nagyon megviselt, hogy az ellenem irányuló nemtelen támadásokat látva, az egyház nem állt mellém, nem védett meg. A bennem kialakult magányérzetre, a depresszióra rárakódtak a hazai, sokszor elviselhetetlen politikai helyzetből adódó feszültségek is. Három-négy olyan krízisjelenség kísért, amelyből egy is elegendő lenne ahhoz, hogy az ember tönkremenjen. Eljött a pillanat, amikor úgy láttam, hogy nincs más megoldás” – mondta.

Úgy vélte, az esete nem egyedi, igen sokan hagyják ott a papi pályát.

A kormány tavalyi rendelkezése alapján, az egyházak ingyen birtokukba vehetik az általuk üzemeltetett, ám önkormányzati, állami tulajdonú intézmények épületét.

Hodász András szerint 1945 után az állam erőszakkal felszámolta az egyházi iskolákat, a szerzetesrendeket, az ingatlanokat pedig rendeleti úton elkobozta.

„Ez a tény olyan sebet okozott, ami bosszúért vagy – fogalmazzunk inkább úgy – jóvátételért kiált. Sokan most azt érzik, hogy »eljött a mi időnk«, most végre velünk jó fej az állam. A kárpótlás, a jóvátétel ma már azt jelenti a jogszabály szerint, hogy nemcsak az jár vissza, ami valaha a miénk volt. Vagyis ugyanaz történik, mint 1945 után, csak fordítva. Az egyház veszi el – sebeket okozva – mások ingatlanát. Nagy baj, mert a meggondolatlan lépés újabb revánshoz vezethet” – mondta.