Holoda Attila: az Atomenergia Hivatal élére szakember, és nem politikai kinevezett kell

Millei Ilona 2021. október 1. 06:23 2021. okt. 1. 06:23

Az atomenergia engedélyezésével és felügyeletével foglalkozó hivatal élére általában kifejezetten atomenergiához értő szakembert szoktak tenni, ezért Holoda Attila energetikai szakértő értetlenül fogadta hogy Kádár Andreát nevezte ki a miniszterelnök az Országos Atomenergia Hivatal élére. Szerinte ő politikai kinevezett, aki az energetikához ugyan ért, de az atomenergiában nem járatos. Bárkit is neveztek ki eddig az Atomenergia Hivatal élére, a nemzetközi és a hazai előírásokat, és nyilván a határidőket nagyon szigorúan betartotta. Itt pedig a határidős csúszás nyomasztja leginkább a kormányt, és vélhetően Kádár Andrea ezeket a határidőket sokkal gyorsabban fogja jóváhagyni.

– Orbán Viktor miniszterelnök Kádár Andreát nevezte ki az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatójának. Az erről szóló határozat már megjelent a Magyar Közlönyben is. Kádár a posztját szeptember 29-től már be is tölti. Mi a véleménye erről?

– Megmondom őszintén, értetlenül fogadtam, mert eddig azért az Atomenergia Hivatal pozíciójába olyanokat tettek, akik járatosak az atomenergiában. Kádár Andrea meg nem az. Az energetikához, és annak a dolgaihoz nyilván ért, mert sokadik éve felelős helyettes államtitkár a klímapolitikai és energetikai államtitkárságon, de azért az atomenergia engedélyezésével és felügyeletével foglalkozó hivatal élére általában kifejezetten atomenergiához értő szakembert szoktak tenni. Nem gondolom, hogy ne találtak volna ilyet akár a „közeli” csapatban is. Nagyon erősen csodálkoztam azon, hogy ő lett, és azon is, hogy miért pont ő. Egyértelműen politikai kinevezettnek látom, és mint ilyen, ez magában hordozza azt is, hogy mi a cél ezzel pontosan.

– Kádár Andrea elődje, Fichtinger Gyula április 29-én mondott le a főigazgatói tisztségről, mert ellentétbe kerülhetett Paks II. ügyében az elbírálást siettető kormánnyal. Kádár kinevezésével ettől nem kell tartania a kormánynak?

– Nem. Úgy gondolom, ha valahová politikai kinevezettet tesznek, akkor az azt jelenti, hogy általában a szakmai érveket is felülírandóan kell valamilyen döntést meghozni, mondjuk úgy, hogy ne kötözködjön az állam által elvárt dolgokkal – akár ezeknél a gyorsításoknál. Az Atomenergia Hivatal elnöke – bárkit is neveztek ki eddig oda – azért legalább a nemzetközi és a hazai előírásokat, és nyilván a határidőket nagyon szigorúan betartotta. Itt pedig a határidős csúszás nyomasztja leginkább a kormányt, és vélhetően Kádár Andrea ezeket a határidőket sokkal gyorsabban fogja jóváhagyni. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ne vizsgálnák meg hivatali kollégái azokat a dolgokat, amiket eddig. De nagy valószínűséggel olyan nyomás lesz rajtuk – éppen a hivatalvezető részéről –, amit nem igazán tartok szerencsésnek. Amikor egy hivatalt sürgetnek azzal, hogy „hagyd már jóvá, hagyd már jóvá”, akkor az óhatatlanul vezethet oda, hogy nem, vagy nem teljes mértékben vizsgálnak meg valamit, amit meg kellene, mert nem jut rá idő. Innentől kezdve, ott maradhat a hiányérzet elsősorban szakemberekben, hogy vajon tényleg minden egyes oldalról megvizsgálták-e az engedély kiadásának hátterét vagy sem.

– Az ITM azt is közölte, hogy az Országos Atomenergia Hivatal „a függetlenségének megerősítése érdekében” jövő januártól kikerülne a kormány közvetlen ellenőrzése alól, és önálló szabályozó szervként működne tovább. Mit jelent ez?

– Azt, hogy valami szuper, jogszabályalkotó hivatalt akarnak belőle csinálni úgy, ahogy az az Energetikai Hivatallal is megtörtént. Ez is annak volt a következménye, hogy túl sokan támadták meg – elsősorban a multinacionális cégek – a hivatal döntéseit és határozatait. Erre lehetőségük volt. Ha kikerül úgymond ebbe a „független státuszba”, vagy ahogy mondják, a kormánytól független státuszba, ez azt jelenti, hogy a határozatait kizárólag az Alkotmánybíróságon lehet megtámadni. Azt meg tudjuk jól, hogy eléggé korlátozott. Arról nem is beszélve, hogyha valóban hivatali függetlenségről beszél bárki is, akkor oda egy szakembert raknak, nem pedig egy Fidesz által kinevezett pártkatonát. Tehettek volna a hivatal élére Fidesz által delegált szakembert – de legalább szakember lett volna. Igazából már a látszatra sem ügyeltek, miközben függetlenségről papolnak. Kádár Andreának az eddigi tapasztalatai okán, komoly energetikai ismeretei vannak, de azért tudjuk jól, hogy az atomenergia elég speciális területe az energetikának. Az Atomenergia Hivatal pedig olyan nemzetközi és egyéb előírásoknak kell, hogy megfeleljen, amiknél igen nehezen elfogadható, hogy egy magát függetlennek nevezett, de egyébként fideszes kinevezésű ember vezesse.

Én ezt nem tartom szerencsésnek. Ha már NER-közeli, de mégis szakembert kerestek, akkor inkább Aszódi Attilát, vagy Kovács Pált kellet volna kinevezni – mindketten atomenergiai szakemberek –, őket jobban elfogadta volna a szakmai közvélemény.