Horn Gábor: a 99 Mozgalom lehetőség azoknak, akik nem akarják az Orbán-féle világot

HírKlikk 2021. május 17. 06:47 2021. máj. 17. 06:47

Rendező, közgazdász, polgármester és fodrász is van a Karácsony Gergely által tegnap bejelentett 99 Mozgalom alapítóinak listáján. A miniszterelnök-jelölt szerint a mozgalomhoz bárki csatlakozhat, aki híve és támogatója a változásnak. Az alapítók között van Jordán Tamás és Bod Péter Ákos is. Az ATV híradójának elmondták, hogy mindketten meghívásra mondtak igent. A Republikon Alapítvány elnöke szerint ez a mozgalom egy összefogási lehetőség azoknak, akik kiábrándultak a politikából.

„Szükségünk van a közös ügyeinkben együtt gondolkodó, és együtt cselekvő közösségekre, ilyen rendhagyó időkben rendhagyó közösségekre is.” Karácsony Gergely ennek jegyében hívta életre a 99 Mozgalmat. A miniszterelnök-jelölt programbemutatóján azt mondta, a mozgalomhoz bárki csatlakozhat, aki híve és támogatója a változásnak. Úgy fogalmazott: „Ez a mozgalom nem a pártok helyett, hanem a pártok mellett akarja szolgálni a változást Magyarországon, mert kedves barátaim, vannak időszakok, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a sorsunk milyen hatalmas mértékben múlik a közös dolgainkon.”

A mozgalom honlapja szerint az alapítók között van színész, fizikus, polgármester, fodrász, és devizahitel-károsult is. A listán olyan nevek is megtalálhatók, mint Balázs Péter, Ferge Zsuzsa, vagy Osvárt Andrea – hangzott el az ATV Híradójának riportjában.

Jordán Tamás is az alapítók között van. Miután megkeresték, úgy döntött, csatlakozik. Szerinte nehézséget jelenthet majd, hogy a nép nagy része jelenleg nem kap elég információt. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész-rendező úgy véli, „Diadalmenet minden hírközlés, és nem jut el hozzájuk az, hogy milyen bajok vannak, milyen mélyszegénység, milyen nyomor van és milyen elégedetlenség, és főleg nincsenek tájékoztatva a leglényegesebb dolgokról, hogy Magyarország tulajdonképpen hogy áll a világban gazdaságilag, erkölcsileg, társadalmilag.”

Bod Péter Ákos neve is szerepel a listán, ő szintén megkeresésre mondott igent. Az MNB volt elnöke azt mondta, „Abban maradtunk, hogy amikor megengedi a helyzet, akkor személyesen is találkozunk, és megnézzük, hogy mi, akik a nevünket adjuk, és nyilván az életpályánkon keresztül tudunk talán tanácsot is adni, mit mondhatunk neki abban a szituációban, helyzetben, amelyben ő majd kiáll a közönség elé.”

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője közleményben tudatta, hogy csatlakozik a mozgalomhoz, mert, mint írta: olyan Magyarországot akar, ahol nem egy 1 százaléknyi kiváltságos elit ural mindent.

Korábban az InfoRádióban a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója beszélt a választásokról, illetve arról, mit tehet az ellenzék a győzelemért. Csizmadia Ervin szerint „az igazi kérdés itt az lesz, hogy a legfontosabb lépést, a végső lépést, ami egyébként jelzem, nem egy nagyon megszokott lépés, tehát, hogy a választáson akár mint egy közös választási párt induljanak, hogy ezt meg fogja-e tenni.”

A Republikon Alapítvány elnöke ezt nem tartja valószínűnek, szerinte ugyanis ez nem válthatná ki a hat párt szövetségét. Horn Gábor úgy látja, „Most Magyarországon kell egy szélesebb összefogás azok részéről, akik kiábrándultak a politikából, többek között azért, mert az Orbán-féle világot nem akarják a továbbiakban, és erre kínál most szerintem egy átmeneti lehetőséget ez a 99 Mozgalom.” Horn Gábor szerint ráadásul a többpárti kormányzás nem újszerű dolog, a világban van példa hasonlóra.

Forrás: atv.hu