Horthy már a Fideszben van

Föld S. Péter 2019. november 18. 07:32 2019. nov. 18. 07:32

„1919. november 16-án vonult be Horthy Miklós az általa szervezett nemzeti hadsereg élén Budapestre. Köszönet és hála kormányzó úrnak, hogy a vörös rongyokba öltöztetett Budapestet újra a nemzet fővárosává tette!” Ezzel a szöveggel köszöntötte a Facebookon Boldog István, a Fidesz országgyűlési képviselője az egykori kormányzó száz évvel ezelőtti bevonulását. Ez a Boldog István nemrégiben azt közölte a nyilvánossággal, hogy be kellene tiltani a Pride felvonulást, és az is ő volt, aki bejelentette, hogy – az elfogadást támogató reklámja miatt - a maga részéről bojkottálja a Coca Colát.

Történetünk másik szereplője Lázár János, aki Horthy fehérlovas budapesti bevonulásának századik évfordulója alkalméból koszorút vitt a kormányzó kenderesi sírjára. Ezt abból a videóból tudjuk, amelyet a volt miniszter – ma a Fidesz színeiben országgyűlési képviselő - tett fel az internetre, s amelyben úgy beszél Horthyról, mint aki „száz esztendővel ezelőtt bajtársaival és szövetségesivel megmentette Magyarországot. Hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk.”

Ez ugyanaz a Lázár János, aki nemrégiben, még az Orbán-kormány minisztereként igen jó és szoros kapcsolatot ápolt a Mazsihisz nevű zsidó szervezettel. Vajon mit szól e mostani koszorúzáshoz a Mazsihisz, s mit szól Köves Slomó, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének hivatalos zsidója, akinek szervezete, az EMIH mostanság mindent visz, amit csak a csövön kifér. S mit szólnak a Fidesznek azon szimpatizánsai, akikben maradt még valamennyi józan ész, mert nem takarta el tisztánlátásukat a gyűlölet, s tudják, hogy ki volt Horthy Miklós.

Nem részleteznénk a kormányzó „érdemeit”, megtettük már sokszor, megtették már mások is. Vázlatosan csupán megemlítenénk néhány olyan tényt, amelyek miatt eszünk ágában sincs hálával emlékezni a kormányzóra, koszorút vinni a sírjára. Horthy lelkén szárad a Don-kanyarba kizavart második magyar hadsereg pusztulása, kétszázezer ember szenvedése és meghurcoltatása, közülük mintegy százezer, ágyútölteléknek kiképzett és katonának kinevezett szerencsétlen ember halála.

Horthy nevéhez fűződik a világon elsőként megalkotott zsidótörvény, amely még „csak” jogfosztás volt, ám derekasan megágyazott a később holokauszt néven ismertté vált, mintegy félmillió zsidó származású magyar polgár elpusztításának. Voltak még más bűnei Horthynak ezeken kívül is, paradox módon például az, hogy a Trianonban elveszített területek visszaszerzésének reményében Hitler mellé állt a második világháborúban, ám ezzel csak azt érte el, hogy a háború végén újabb magyar területek kerültek a határon túlra.

Ezt a Horthy kormányzót dicsőítette Boldog István, az ő sírjára vitt koszorút Lázár János. Ilyenkor szokás felháborodni, és azt követelni, hogy zárja ki a Fidesz a homofób, Horthyt éltető Boldog Istvánt, és nyilvánosan határolódjon el Lázár Jánostól.

Igény lenne rá, de nincs erre szükség. Ezek az urak –az összes hasonszőrű gazemberrel együtt –jó helyen vannak a Fideszben. Ha valakinek nem tűnt volna fel: a Fidesznek csak a múltjával leszámolni igyekvő egykori szövetségesével, a Jobbikkal van baja, a valóban náci, Horthy bevonulását szombaton fehér lovakkal és fáklyás vonulással ünneplő Mi Hazánk nevű bandáról egyetlen rossz szava sincs.

Összenő, ami összetartozik: Boldognak, Lázárnak, a Mi Hazánknak és Horthynak a Fideszben a helye.