Hülyének nézi Orbán a magyarokat
Orbán szeret azzal dicsekedni, idehaza is, de főként nemzetközi fórumokon, hogy a magyar kormány az egyetlen, amely megkérdezte polgárait arról, akarnak-e bevándorlókkal együtt élni. Orbán valójában hülyének nézi a magyarokat, és ő maga is játssza a hülyét, úgy tesz, mintha tanácstalan volna, és az ő derék népétől várna ötleteket, kérne felhatalmazást.
Nemzeti konzultációnak nevezi az ilyen megkérdezéseket Orbán, amiben persze van némi perverzitás, de lelke rajta, ha ő így szerez magának örömet, legyen így.
Csak hát vannak bajok ezzel a konzultációnak nevezett inzultálással. Nem csak az, hogy mi, adófizetők perkáljuk ki a rávalót. Ez is baj, mert sokba kerül, és nekünk sem feneketlen a zsebünk, lenne helye a pénzünknek máshol is. Most nem sorolnánk, hogy hol mindenütt, mert demagógiának tűnne, ha az oktatást és az egészségügyet említenénk, vagy a szegénység felszámolását, de legalábbis, csökkentését.
Nem tudni amúgy, hogy mennyibe kerülnek ezek a konzultációk, pártok és civil szervezetek időnként kiperlik ezeket az összegeket, innen tudjuk, hogy egyenként hozzávetőlegesen egymilliárd körül fájnak. A kormány úgy kommunikálja mindezt, hogy megkérdezik az embereket, miközben valójában szó sincs megkérdezésről. Vélhetően meg sem nézik a visszaküldött leveleket, amelyek amúgy is csak a címlista frissítésére alkalmasak, már ha egyáltalán szükség van még ilyenre. Azért nem nézik meg, hogy mit válaszolnak az emberek, mert nem érdekel senkit. Orbán ugyanis csak formailag kérdez ebben a levélben, valójában a szánkba rágja, hogy miről legyen ugyanaz a véleményünk, mint neki.
Legyen véleményünk Brüsszel gonosz terveiről, mert az már végképp nem járja, hogy onnan akarnak diktálni a magyarok miniszterelnökének. Mellesleg jó nagy summákat is szoktak küldeni időnként, de ennek semmi köze ahhoz, hogy nem leszünk gyarmat és visszautasítjuk a brüsszeli bürokraták diktátumait. Adják ide a pénzt, aztán húzzanak el a vérbe, amíg jól van dolguk.
Vagy itt van az a Soros nevű illető személy, akinek terve és ehhez háttérhatalma, vagy mi a fenéje van. Ő is itt settenkedik mindig a közelben, és ha tehetné, mindenbe beleütné az orrát. És most ne mondja senki, hogy a Fidesz vezetői közül többen is a Soros nevű patás ördög támogatásával kászálódtak ki egykor a ganéból, és az ő segítsége nélkül legföljebb traktorosok, vagy, a legeslegjobb esetben is agronómusok lehetnének. Szerintük demagógia őket arra emlékeztetni, hogy mi volt akkor, amikor ők még liberálisok és gusztustalanul istentagadók voltak.
Össze kellene gyűjteni Orbán nemzeti konzultációnak nevezett agymenéseit, és ha eljön az ideje, hozzácsatolni a vádirathoz.