Így áll az építőipar

HírKlikk 2024. április 6. 12:00 2024. ápr. 6. 12:00

Az építőiparról ad gyorsfényképet a számok tükrében az Opten legfrissebb jelentése. Ebben kitér az ágazat kibocsátására, s a rendelésállomány alakulására éppen úgy, mint a cégalapítási kedvre, a megszűnésekre és okaira, s persze az építőipari cégek számának alakulására.

Az építőipar teljesítményéről régen jelentek meg olyan adatok, mint amiket a KSH januárra vonatkozóan jelentett – írja „Növekvő építőipari teljesítmény versus magas felszámolási arány” címmel közzétett elemzésében az Opten. Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 17,2, az előző hónaphoz képest 10,2 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene. Azonban a pozitív tendenciát árnyalja a január végi szerződésállomány volumenének 14,9 százalékos csökkenése.

Az Opten adatai szerint még mindig 66 ezer fölött van – igaz, csak éppen hogy – az építőipari vállalkozások száma. Az építőiparban működő cégek száma lassan, de folyamatosan csökken, egy év alatt kicsivel több mint 500 céggel működik kevesebb vállalkozás, ez pedig nem éri el a teljes cégszámnak még az 1 százalékát sem. Ám mint a céginformációs cég szakértője rámutat: tavaly március óta alacsonyabb az alapítási kedv, ugyanakkor magasabb a megszűnések száma. Habár az 500-zal kevesebb cég nem tűnik soknak, ám az már  aggodalomra adhat okot, hogy a 60 százaléka az idén január-februárban következett be.

 Az újonnan alapított cégek száma februárban megközelítette az 500-at, ami ugyan az elmúlt 12 hónap viszonylatában a második legmagasabb alapítási érték, de a január-február kumulált értéke alatta maradt a tavalyi év hasonló időszakának. A megszűnések ugyanakkor 500 fölött indultak az idén mindkét hónapban, és a februári 534 céggel az elmúlt 5 év legmagasabb értéke lett. Idén minden megszűnt 3 cégből kettőt felszámoltak, míg minden ötödik kényszertörléssel zárt be, s csupán minden hetedik megszűnt cég zárta be az üzletet végelszámolással.

Az új eljárások száma februárban hasonló szinten mozgott, mint januárban, megközelítve a 900-at. Ez az érték a tavalyi év februárjához képest mintegy 200-zal magasabb, és a január-február együttes értéke 340-nel több új eljárást hozott magával, mint egy évvel korábban. Az építőiparban rejlő nehézségek tükre lehet az új eljárások számának növekedése. „A közlemény felhívja arra a figyelmet, hogy az új eljárások mintegy fele felszámolás volt februárban, sőt, a kényszertörlési eljárások is megközelítették az összes eljárás 40 százalékát. Mivel a kényszertörlési eljárások közel 80 százaléka a tapasztalatok szerint felszámolásba megy át, egyértelmű, hogy a körültekintés még inkább indokolt, hiszen a felszámolás egyenlő a tartozás valamilyen formájával – olvasható az elemzésben.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) februárra vonatkozó értéke az építőiparban országosan 22,14 százalék volt. Megyei szinten nézve az Opten–CFI Vas, Csongrád-Csanád és Veszprémben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye produkálta.