Így hódította el a munkásosztály a futballt az úriemberektől

Így lett a futball az úriemberek sportjából a tömegek kedvence

Habár a futballt már a középkor óta játszották Európa-szerte, a sport első szabályait a brit elitiskolákba járó egykori öregdiákok fektették le a 19. században. Az Etonban, Harrow-ban és más, felsőosztálybeliek által kedvelt intézményekben addig főleg rögbiztek és kriketteztek, de egyre több teret hódított a futball is. Mivel krikettezni csak a száraz és napfényes hónapokban lehetett, a labdarúgás ideális volt az őszi és téli hónapokban is mint „off-season", vagyis a krikettszezonon kívüli sport és szórakozás – írja az Euronews.

A különböző elitiskolák diákjai gyakran mérkőztek meg egymással, és egy idő után gondokat okozott, hogy mindegyik csapat a saját szabályait tartotta követendőnek. Ezért néhány arisztokrata és földbirtokos összefogott, és megalapította az FA-t.

„Fogtunk egy rendezetlen, összevissza időtöltést, amelynek attól függően változtak a szabályai, hogy hol játszották, és egy úriembereknek szóló játékot alakítottunk ki belőle" – mondja a futball korai történetéről szóló 'The English Game' című Netflix-sorozat első részében Lord Arthur Kinnaird (Edward Holcroft) a barátainak, az FA tisztviselőinek.

A minisorozat két világot és ezek ütközését mutatja be: a brit felső osztálybeliek zárt közösségéét, valamint a munkásosztálybeli feltörekvő futballistákét. Előbbiek irányítják az országot, megvan hozzá a hatalmuk és a befolyásuk, hogy kedvenc időtöltésüket, a futballt egy londoni székházban intézményes szintekre emeljék, hogy tisztviselőket válasszanak, kupát adjanak a győztesnek, és egymást vállon veregetve fényűző vacsorákon vegyenek részt, utóbbiaknak pedig miután 10-12 órát dolgoztak az észak-angliai szövőüzemekben (amelyek az előbb említett felső osztálybeliek tulajdonában vannak), egyetlen szórakozásuk, hogy rúgják a labdát, majd a helyi pubban megigyanak néhány sört.

Azzal azonban a korlátlan idő- és anyagi lehetőségek birtokában lévő úriemberek nem számoltak, hogy az általuk kedvelt sportban a munkások is jók lesznek, és idővel dominálni fogják a futball világát. A viktoriánus elitiskolákban úgy vélték: a sportnak karakterépítő ereje van – valószínűleg eszükbe sem jutott az ide járóknak, hogy világukba majd éppen a sport révén fognak befurakodni az alsóbb osztályok.

A sorozat szerint az úriemberek nehezen viselik, hogy munkásemberek próbálják meg elhódítani előlük azt, amit ők ki szeretnének sajátítani: a futball és a versengés örömét. A 'The English Game' valós történelmi eseményeken alapszik, és jól bemutatja annak lényegét, hogyan vált az elit szórakozásából tömegsporttá a futball.

A futballszabályokat először a gazdasági és társadalmi elit által kedvelt Cambridge-i Egyetemen dolgozták ki – azelőtt az iskolák ennek különböző változatait játszották. De a valódi változást az FA megalapítása hozta. Amiatt volt szükség a szabályok rendszerbe szedésére, mert minden elit iskolában külön szabályrendszer szerint játszottak, és amikor azt a tanulók magukkal vitték az egyetemre, a káosz elszabadult. Például azt is tisztázni kellett még ekkor, hogy a labdát nem szabad kézben vinni a pályán, mint a rögbi esetében.

„A Futballszövetséget (FA) amiatt alapították meg, hogy a felső osztálybeliek, akik az iskolában tanultak meg futballozni, egymás ellen játszhassanak, egymás között megállapított szabályok alapján" – így magyarázta a The Telegraph nevű brit napilapnak a sorozat írója, Julian Fellowes. „De attól a pillanattól kezdve, hogy a szabályokat lefektették, a sport népszerűsége rendkívüli módon megugrott. A 'The English Game' arról szól, hogyan szerezték meg az ellenőrzést a sport felett a munkásosztálybeliekből álló csapatok a privát iskolákba járó fiúktól."

A történések a valóságban persze kevésbé drámaian játszódtak le, mint a sorozatban.

A mai futball alapjait skót munkásemberek alakították ki

A fentebb már említett Lord Arthur Kinnaird létező személy volt: több újságíró szerint a világ első futballsztárja. Az Old Etonians nevű futballcsapat legendás játékosa volt, az FA tisztségviselőjeként szolgált, később, 1890-től pedig elnökeként. Ezenkívül a családi bank igazgatótanácsában ült.

A Pastime sportmagazin 1892 októberi kiadásában az FA bizottsági tagja, Nicholas Lane azt mondta róla: „Lord Kinnaird energiája nem csak a labdára, de ellenfeleinek sípcsontjára is kiterjedt".

A sorozatban a Kinnaird ellenlábasának beállított Fergus Suter is létező ember volt: a skót kőműves amiatt vándorolt az angliai Darwenbe Skóciából, mert elveszítette a munkáját alkalmazója csődje miatt 1878-ban. Ekkoriban nem volt ritka, hogy skót játékosokkal próbálták feljavítani az angol csapatokat.

„A skót játék ekkoriban sokkal hatékonyabb volt az angol játéknál" – magyarázta Andy Mitchell futballtörténész, a sorozat tanácsadója a Telegraphnak. „Az angol változatot az Eton-i Terepjátékból (Eton Fieldgame) valamint a Harrow Footballból alakították ki, és leginkább a rögbire hasonlított. A csapatok összetömörültek, és puszta erőből próbálták meg átkényszeríteni a gólt a másik csapaton."

A skótok azonban kevésbé masszív felépítésűek voltak, mint az angolok, ezért ahelyett, hogy megpróbálták volna erőből legyőzni az angol privátiskolás versenyzőket, kifejlesztették saját játékstílusukat – ennek a lényege az volt, hogy megpróbáltak szétoszlani a pályán, és a labdát így, játékos módon előrejuttatni az összetömörült angolokat megkerülve.

A futballszakértő szerint ez a stílus a mai játék alapja is. Az 1870-es és 80-as években Skócia 6-1, 7-2-es különbséggel verte rendszeresen az angol válogatottat.

James Walsh, a Manchastertől északra fekvő Darwen város futballklubjának tulajdonosa egyike volt azoknak, akik felismerték a skót stílus előnyeit, és ő hívta le északról Sutert és földijét, James Love-ot, aki szintén megjelenik a sorozatban.

Az angol textilipar „termelte ki" a mai Premier League-et

Északnyugat-Anglia lett a futball bölcsője – itt, ahol minden adott volt a textilipar virágzáshoz, öt város, Accrington, Blackburn, Bolton, Burnley és Preston lakossága drámaian megugrott az ideáramló munkások miatt, akik a megélhetés reményében vállaltak munkát a szövőüzemekben. A Futball Liga 12 alapító tagjából öt a fenti textilipari város volt 1888-ban. Ez a világ legrégebbi futball ligája, 1992-ben belőle vált ki a legjobb 22 csapat, hogy megalapítsa a Premier League-et.

A legnevesebb angol magániskolák délen tömörülnek, a London körüli úgynevezett „home counties"-ban vagy magyarul házi megyékben. Így a futball sport hajnalán vívott csata észak és dél, a munkásosztály és az elit, valamint a professzionalizmus és az amatőrök összecsapásának tekinthető.

A fordulópont 1883-ban érkezett el: az FA-kupa ugyanis ekkor került először munkásosztálybeliekből álló csapathoz, amikor a Balckburn Olympic csapata legyőzte az Old Etonianst. A következő évben a Blackburn másik csapata, a Blackburn Rovers nyert Fergus Suter vezetésével a Queen's Park ellen.

Ez nagy változás volt ahhoz képest, hogy az FA-kupa 1871-es bevezetését követő években még a következők nyertek: Wanderers, Oxford University, Royal Engineers, Old Etonians, Old Carthusians – mind elitiskolákhoz köthető, arisztokratákból, vagyonos földbirtokosokból álló csapatok.

Amint azt Charles Alcock, az FA titkára mondta a The Nationalnews oldal szerint: „ami kevesek hobbija volt, az ezrek tevékenységévé vált."

Azt, hogy miért tett ekkora népszerűségre szert a futball a munkásosztálybeliek körében, a The English Game sorozat írója, Julian Fellowes így magyarázza: „a munkások heti hat napot dolgoztak, egész nap, kevés fizetésért, és azon kívül, hogy legurítottak néhány italt munka után, majd hazamentek, és ettek, ennyiből állt az életük. Egyszer csak megjelent az életükben ez a heti izgalom, hogy követhetik a játékot és a kedvenc csapatukat, hogy elmehetnek a szomszédos városba megnézni őket, amint játszanak. Ez energiával töltötte fel a munkásosztály életét, ami semmi mással nem volt helyettesíthető – ez egy teljesen új dinamika volt egy olyan életstílusban, amit elég alacsony színvonalon éltek."

Julian Fellowes olyan műveket jegyez, mint a Downton Abbey, és annak ellenére, hogy báróként a Lordok Házában ül, és nyilvánvalóan a brit uralkodó osztály tagja, nagy érzékenységgel mutatja be könyveiben és forgatókönyveiben az alsóbb és a felsőbb osztályok problémáit, árnyalatait és feszültségeit.

Az első fizetett futballisták is munkásosztálybeliek voltak

Úgy tudni, az FA-ben eleinte nagy felzúdulást okozott a pénzért futballozó sportolók megjelenése. Akkoriban az volt az elv, hogy csak amatőrök, olyanok futballozzanak, akik ezért nem kapnak fizetést. Természetesen a privát iskola öregdiákjainak ezt könnyű volt mondaniuk: általában óriási vagyonokon ültek, családi birtokok, bankok, gyárak voltak a kezükben. Tehát fizetésre aligha volt szükségük, ha egyáltalán csináltak valamit a vadászaton, lovagláson, rögbizésen és kriketten kívül.

A szövőgyári munkások azonban aligha tarthattak volna velük lépést, ha idővel nem kapnak fizetést azért, hogy „csak" futballozzanak.

Fergus Suter volt az első ember, aki bevallottan profi játékos volt, vagyis pénzt kapott azért, hogy futballozott – mondta el Andy Mitchell futballtörténész. „Voltak emberek Sheffieldben, akik már talán szintén profinak számítottak, de Suter volt az első, aki ezt be is vallotta."

Az FA-ben ugyanazon aggódtak, amin sokan ma is: a Premier League-csapatok milliárdos tulajdonosai képesek felvásárolni a legdrágább és legjobb játékosokat a világ minden szegletéből, ezzel versenyhátrányba hozva a kevésbé tehetős csapatokat.

Idővel azonban a futballszövetség nem hogy kizárta a pénzért játszókat, hanem egy konfliktus miatt végül az amatőr játékosokat tiltotta ki a profi klubokból.

A felső osztálybeliek futballzárványa a mai napig megmaradt

Amikor az elit csapatok érezték, hogy veszélyben forog az amatőr szellem a futballban, létrehozták saját szövetségüket, az Amatőr Futballszövetséget (AFA) 1907-ben azt követően, hogy az FA minden szövetségtől azt kérte: vegyen be tagjai közé professzionális klubokat.

Az AFA célja az volt, hogy megőrizze az „eredeti" amatőr szellemet, és a fair play-re, valamint az ellenfél és a bírók tiszteletére törekedett. Több tagjuk szabályai között a mai napig szerepel, hogy egy összecsapás után ételre és italra hívják meg az ellenfél csapatát és a meccset levezető tisztségviselőket.

Az FA az Amatőr Futballszövetség megalakítására válaszlépésként kitiltotta az amatőr játékosokat a profi klubokból.

A szakadás 1914-ig tartott, amikor az FA beleegyezett, hogy az AFA fenntarthassa amatőrökre vonatkozó szabályait. Abban is megállapodtak, hogy az AFA, az Oxfordi és a Cambridge-i Egyetem, valamint a magániskolák jelölhetnek egy tagot az FA tanácsába. Az AFA-nak kell hogy legyen képviselete a nemzeti csapat kiválasztására kijelölt bizottságban, és évente legfeljebb 12 klub csatlakozhat az AFA-hoz.

Két jelenlegi AFA-klub már megnyerte az FA-kupát: az Old Etonians és az Old Carthusians.

Ezek a csapatok egy még zártabb közösségnek is tagjai: a magániskolák öregdiákjai létrehozták az úgynevezett Artúr Ligát, amely nevét egy régi etoni diákról, Arthur Dunnról kapta. Ő négyszeres válogatott is volt, majd megalapította azt a magániskolát, Ludgrove-ot, ahová Vilmos herceg is járt 8 és 13 éves kora között. Jelenleg a walesi herceg az FA elnöke...