Ilyen még nem volt Magyarországon, bírókergetés miatt sztrájkolnak a Tolna vármegyei játékvezetők

HírKlikk 2023. november 17. 05:45 2023. nov. 17. 05:45

Az összes Tolna vármegyei játékvezető leiratkozott a küldőlistáról, miután két hete Mórágyon megkergették a bírót.

Az információt megerősítve, Makai János, a Játékvezető Bizottság elnöke a teol.hu-nak elmondta, hogy valamennyien leiratkoztak a listáról, inkább otthon, a családjukkal töltik a hétvégét, mintsem, hogy ki legyenek téve olyannak, ami két hete Mórágyon történt, amikor is Kiss Gergely játékvezetőt megkergették a szurkolók.

Megkérdezték Krausz Mártont, a Magyar Labdarúgó Szövetség tolnai sportigazgatóját is, aki hozzátette, jelenleg is dolgoznak azon, hogy a társ vármegyék játékvezetői vállaljanak szerepet a hétvégi bajnoki találkozókon. Előfordul, hogy néhány mérkőzést más vármegyéből érkezett játékvezetők dirigáltak, de ilyenre még nem volt precedens, hogy a teljes keret hiányozzon.

A Tolna vármegyei fociszezonból még két forduló van vissza, a mostani hétvége mellett november 25-26-a vannak kiírva mérkőzések. Azt most még nem tudjuk, hogy a következő hétvégére visszatérnek-e a pályára a tolnai sípmesterek.

Forrás: teol.hu