Index: az életveszélyes díszletről többször szóltak Vidányánszkynak
Az Index információi szerint olyan súlyos baleset történt péntek este a Nemzeti Színházban, hogy a megsérült színészeknek több hónapos gyógyulásra és rehabilitációra lesz szükségük ahhoz, hogy újra színpadra tudjanak állni.
Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót éjjel megműtötték. Vidnyánszky Attila vezérigazgató a napokban rendkívüli társulati ülést tart a sokkos állapotban lévő társulatnak – tudta meg Index.
Mint azt korábban megírtuk, baleset miatt félbeszakadt a Nemzeti Színházban a Rómeó és Júlia péntek esti előadása. Az Index úgy értesült, hogy Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót érte baleset, ami miatt félbe kellett szakítani a színdarabot. Ezt az értesülést később a Nemzeti Színház közleménye is megerősítette.
A lap úgy tudja, a baleset a színfalak mögött történt, a két színész a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhant több – egyesek szerint négy – métert hátrafelé, és olyan súlyos sérüléseket szenvedhettek, hogy több hónapig is eltarthat a felépülésük.
A két éve bemutatott előadás során állítólag a színházból többször jelezték Vidnyánszky Attila vezérigazgatónak, a darab rendezőjének, hogy a díszlet életveszélyes.
A Nemzeti Színház szervezeti és működési szabályzata szerint a vezérigazgató „felelősségi körében gondoskodik a művészeti munka tárgyi, személyi és szervezeti feltételeiről”, és felelősséggel tartozik az egyes munkaterületek felügyeletéért. A Nemzeti Színház azt is közölte, hogy a baleset körülményeinek vizsgálata folyamatban van. A vizsgálatnak ki kell terjednie a felelősség kérdésére, hiszen ilyen súlyos baleset még nem történt a magyar színházi világban, emberélet került veszélybe.
Csák János kulturális és innovációs miniszternek is hivatalból vizsgálatot kell indítania.