Irtózatos vesszőfutás előtt áll Orbán

HírKlikk 2020. április 16. 10:32 2020. ápr. 16. 10:32

A Magyar Narancs csütörtökön megjelenő nyomtatott lapszámában Török Gábor politikai elemző nyilatkozott a járványhelyzet kezeléséről és politikai következményeiről.

Török Gábor szerint az új helyzetekre adott gyors reakció sosem tartozott a Fidesz erősségei közé. Az olyan válságoknál, amelyeket nem a Fidesz idézett elő, az első időszakban mindig egyfajta lefagyás jellemezte a pártot. A miniszterelnök most is nehezen akarta elfogadni, hogy 2022-es terveit ilyen mértékben felülírhatja egy nem tervezett eseménysorozat.

„Az első napokban kifejezetten csalódottnak, frusztráltnak láttam. De míg a felismerésben lassú volt a reakcióideje, az újratervezésben elég hatékonynak bizonyult, a második héttől világossá vált számára, hogy politikai értelemben a válság első heteit kell kihasználnia, amikor még csak a félelem erős az emberekben, de sem a súlyos egészségügyi, sem a gazdasági következmények nincsenek itt."

Török szerint, Orbán a felhatalmazásinak nevezett törvénnyel felépített egy narratívát az ellenzékről, amit akkor is tud majd használni, amikor véget érnek a válság „mézeshetei”, és minden ellene fordul. Ebben a játékban az ellenzék partner volt, belesétált a csapdába, magára tette a célkeresztet.

Az elemző úgy véli, minden, amit a kormány tesz, kármentés, pontosabban egy későbbi kár előzetes mérséklése. Szerinte nem lehetnek olyan hülyék, hogy azt gondolják, a vírus egyetlen más idősotthonban sem fog megjelenni, hogy nem kerül be olyan helyre, ahol fideszes a polgármester vagy állami a fenntartó. Tudják, hogy a válság második szakaszában, amikor a valódi nehézségek jönnek, bármekkora is lesz a veszteség, az alapvetően a kormányt fogja roncsolni.

Akkor tudják a kárt mérsékelni, ha az első ütést ők viszik be, ők határozzák meg a vita kereteit. A lényeg, hogy az első nagy gondolat tőlük származzon: „az ellenzék nem vesz részt a válságkezelésben”, „Karácsony Gergely miatt halnak meg az idősek”. Később ezek a bélyegek halványulni fognak, a kormány felelőssége vetődik fel az egészségügy lerohasztásáért, mégis csökkenti a veszteségeiket, ha tudnak arra hivatkozni, hogy más is felelős. Ezt csinálják, és Török szerint elég jól. 

Török Gábor úgy véli, a gazdasági következmények még kevésbé beláthatóak, de biztos, ha vége lesz a járványhelyzetnek, politikai értelemben borzasztó nehéz időszak következik. Ha sikerül is keretek között tartani az egészségügyi vészhelyzetet, és Orbán sikeres válságkezelőként jön ki belőle, utána olyasmi következik, aminek az elmúlt tíz évben a közelében sem voltunk.

„Az első napokban az e miatti aggodalmat láttam a miniszterelnök arcán. Alul és felül is komoly gondok várhatók: egyik oldalról a munkájukat elvesztő tömegek, másik oldalról a királyi udvarhoz közel álló gazdasági szereplők is a válság komoly kárvallottjai lesznek, és a kormánytól várják majd helyzetük megoldását. A szó szoros és átvitt értelmében is annyi lesz az éhes száj, amennyit lehetetlennek tűnik megetetni. A következő választásig egy-másfél éves irtózatos vesszőfutás előtt áll a kormány."

Forrás: Magyar Narancs