Istent játszani? Aggályos a MOK etikai kódexe egy keresztény orvosszervezet szerint

HírKlikk 2020. december 6. 16:11 2020. dec. 6. 16:11

A sorsolás dokumentumba emelését veszélyesnek tartják, mert használatának lehetősége megváltoztathatja a fennálló társadalmi konszenzust orvos és beteg között.

A Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága is elhatárolódott a MOK járványhelyzetre kidolgozott etikai ajánlásától, írja a Magyar Nemzet.

„A sorsolás dokumentumba emelését aggályosnak és veszélyesnek tartjuk, mert ennek lehetőségként való felkínálása megváltoztathatja a fennálló társadalmi konszenzust orvos és beteg között” – írta a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága (KOMT) a Magyar Nemzethez eljuttatott nyilatkozatában. 

Hegedüs Zsolt, a MOK etikai kollégiumának elnöke korábban azt mondta a Pesti Hírlapnak, hogy a sorsolás csak elvi lehetőséget biztosít arra az esetre, ha két olyan beteg közül kellene dönteni, akinek az életkilátásai minden emberi és szakmai szempont alapján is tökéletesen azonosak. A sorshúzás a legutolsó utáni esetekre szólhat, de „gyakorlatilag nulla” a valószínűsége.

„Sorsolást csak abban a szinte 0 valószínűséggel előforduló esetben javasolja a dokumentum, amikor a triázs alapján felállított rangsor szerint két teljesen egyenlő esélyű betegről van szó. Mivel ennek a valószínűsége szerintünk is elhanyagolható, a sorsolás dokumentumba emelését aggályosnak és veszélyesnek tartjuk, mert ennek lehetőségként való felkínálása megváltoztathatja a fennálló társadalmi konszenzust orvos és beteg között” – emeli ki a portál a KOMT közleményéből.

„Le kell szögeznünk, hogy keresztény hitünk és meggyőződésünk szerint a Mindenható Teremtő Isten az élet és a halál ura”

– jelenti ki a KOMT, hozzáteszi, hogy épp ennek tiszteletben tartására választotta a MOK ajánlása a sorsolást, hogy ne az orvosnak kelljen dönteni a fenti esetben arról, ki kerül a szabad gépre, azaz ne az orvos kerüljön az adott esetben élet-halál kérdésében született döntésben isteni pozícióba.

Forrás: Magyar Nemzet