ISZOMM a Magyar Hírlapban
„Az MSZP már csak egy zsugorodó amőba” címmel interjút adott az MSZP-ből tavaly kilépett Szanyi Tibor, az újonnan alapított Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) miniszterelnök-jelöltje. Tiborral 46 éve egy században voltunk katonák, évfolyamtársam volt a közgázon és hosszú pályánk során, hivatalos formában is többször találkoztunk és váltottunk szót. Tibor értelmes, művelt ember és rendkívül ambiciózus. Nem voltunk/vagyunk barátok, de ha néha-néha összefutunk, régi kedves ismerősként üdvözöljük egymást.
Szanyi Tibor a fent említett interjút a Magyar Hírlapnak adta, annak az újságnak, amely hazugsággyárként működve, hosszú ideje undorító stílusban gyalázza a komplett ellenzéki oldalt, és amely napjainkban megalázó módon és kárörömmel foglalkozik az Index ledarálásával. Ennek a propagandalapnak adott interjút a korábban MSZP-színekben országgyűlési majd később EP képviselőként is ismert politikus. Természetesen minden nyilatkozó közszereplőnek szíve joga megválasztani a hírfelületet, én mégis úgy gondolom, hogy az MSZP volt alelnökének nem a Magyar Hírlapban kellett volna vallomást tennie hitvallásáról és politikai múltjáról. Szanyi 21 évet töltött el korábbi pártjában, de erről az időszakról egyetlen elismerő szót, egyetlen pozitív történést, tényt nem említ.
Szanyi Tibor a Magyar Hírlap hasábjain egyenként minősíti az ellenzéki pártokat, az MSZP-t és a Párbeszédet különös keménységgel ostorozza. Azt a két pártot, amellyel formálisan is volt kapcsolata, és amelyek korábban támogatták képviselő-jelöltségét. Tehát: „Az MSZP egy zsugorodó amőba. A DK-t viszont nagyon becsülöm, mert pont az, aminek mondja magát, balliberális párt. A hangsúly a liberálison van, a bal csak színezék. Aztán ott a Momentum, ők még soha nem mondták magukról, hogy baloldaliak lennének. A Jobbik pedig mégiscsak egy neonáci pártból átvedlésben lévő valami. Az LMP szintúgy nem mondta még magáról, hogy bármi köze lenne a baloldalhoz. A Párbeszédben fölsejlik némi baloldaliság, jó színészei vannak, de az ideológiai töltetükből nem derül ki, hogy mit akarnak, és tíz éve nem képesek pártként az egy százalékos támogatottságig eljutni.” A szocialisták Szanyi féle „bónuszként” azt is megkapják, hogy „a Tóth Bertalan-féle vonal elvtelen, önfeladó, pénzhajhász, korrupt, amit semmi szín alatt nem tudtam támogatni.”
Szanyi Tibor a 2022-es választások esélyeit latolgatva közli, hogy „én azt a célt tűztem ki, hogy a mandátumok tizenöt százaléka legyen a miénk.” Nem érintve a prognózis realitás-tartalmát jegyzem meg, hogy a vágyott 15 százalékkal az ISZOMM nem kormányképes politikai erő. Milyen egyezség keretében fog szövetségre lépni az ISZOMM az MSZP-vel, ha azt most pénzhajhásznak és tolvajnak nevezi? Miként fog tárgyaló asztalhoz ülni a Jobbik-kal, amely szerinte csak egy átalakuló, volt neonáci párt? Hogyan fog Szanyi Tibor azoknak a párbeszédes politikusoknak a szemébe nézni, akiket most jó színészeknek tart? Feltétlenül muszáj volt csaknem minden ellenzéki pártba belerúgni? A volt szocialista politikus egyébként kizárólag egy dologban ért egyet a többi ellenzéki párttal, nevezetesen: hogy „ne Orbán legyen a miniszterelnök.” Ez bizony édeskevés, kedves Tibor!
Rossz kedvem okán és a terjedelmi korlátok miatt sem boncolgatom tovább a július 30-i interjút. A tapasztalt, magát virtigli baloldalinak tartó politikus a mostani interjú keretében leminősíti és legázolja valamennyi lehetséges jövőbeni partnerét. Volt pártját és társait rendkívül negatív színben tünteti fel. Teszi mindezt nagy lendülettel, a szélsőjobbot szolgáló Magyar Hírlapban. Vajon miért?
