Ideje lenne, hogy Orbán bocsánatot kérjen Karácsony Gergelytől
Ideje volna a bocsánatkérésnek, mondanám, ha nem lennék tisztában azzal, hogy ez soha nem fog bekövetkezni. Orbán és követői soha nem fognak bocsánatot kérni, ha ezer dokumentumot tesznek is le eléjük. Nem tudnak másként működni, csak karaktergyilkolva – ezt tették mindig is. Gondolhatnánk persze, hogy a rendkívüli helyzetben, kiváltképp amikor rendkívüli felhatalmazáshoz jutottak, talán másként lesz, de nem. Hiába mutatta be Karácsony Gergely – írásos formában –, mit és hogyan mulasztott a hatalom, még csak arra sem képesek, hogy csendben maradjanak. Pedig a főpolgármester egyértelmű bizonyítékait szolgáltatta annak, hogy hiába kért, nem kapott segítséget. Pontosabban: nem ő, hanem annak az idősotthonnak a lakói, akiket magukra hagyott a kormány.
Nem állítom, hogy szándékosan – nem hiszek ekkora gonoszságot –, azt viszont igen, hogy a járvány idején sem a szakma irányít. Ha így lenne, nem egy olyan asszonyt állítanak az élére, akinek erősebb vágya a megfelelés, mint a járványügyi szempontok könyörtelen érvényesítése. Ez elég egyértelműen kiderül a mondataiból, a politikai szerepvállalásából – azt is ki merem jelenteni: gyönge jelleméből. De nem akarom én bántani ezt az asszonyt, még csak a Wass Albert-Márai cserén sem gúnyolódom; ha nem őt, akkor találtak volna mást, akinek előbbre való a hatalomhoz való alkalmazkodás, mint a hivatás elkötelezettsége. Találtak volna, mert ilyen a rendszer. Ilyen figurákra van szüksége Orbán Viktornak.
Csak nézzenek körbe, és figyeljenek: kik szólaltak meg, például a Pesti úti botrány ügyében: Hollik, Deutsch, Fürjes, maga Müller Cecília, aztán Kocsis Máté. Ez utóbbi már azok után, hogy Karácsony leleplezte az operatív törzset. Számított? Nem. Kocsis ugyanazokat a vádakat fogalmazza meg, függetlenül attól, hogy egyértelmű cáfolatokat tett közzé a főpolgármester. Kocsis szavai utolérhetőek mindenhol, az ellenzékinek minősített médiában is. Karácsony bizonyítékait a kormánysajtó elhallgatja. Kocsis a nem velük egy követ fújó médiát támadja – mi mást tenne – és hallgat a saját, a kormánya felelősségéről. Ismétlem: egy olyan helyzetben, amikor minden felhatalmazásuk megvan a cselekvésre. Illetve: csak nekik van felhatalmazásuk a cselekvésre. Emlékezzünk csak: amikor két polgármester saját hatáskörét – állítólag – túllépve, hozott döntéseket, innen, az operatív törzs mikrofonja mellől, figyelmezették őket – a nyilvánosság előtt.
Ilyenkor, és csakis ilyenkor fontos a nyilvánosság számukra. Vagy, amikor a járvány elhárításáért harcolóknak csak ki tudja, hányadik sorában található az egészségügyért felelős, amúgy orvos végzettségű miniszter, közli egy orvos-igazgatóval, hogy ki van rúgva, mert elmaradt egy adatszolgáltatással. Nem a gyógyításban hibázott, mint akár ő a Pesti út ügyében, nem a betegellátásban mulasztott; adatot nem szolgáltatott. A hatalomnak. Hogy aztán a hatalom miként adja tovább, vagy zárja el ezeket az adatokat, az már nem számít. Nem számít, hogy titkolja, manipulálja, kozmetikázza. És nem számít, hogy nem végzi el a szükséges teszteket; csak az előzetes mérések, a megrendelt eredmények alapján döntenek arról, mi az, amit a tudomásunkra hoznak, és hogyan. (Egyébként, csak úgy zárójelben: Orbán Viktor most váratlan látogatásokat tesz kórházakban. Hol van mellőle Kásler Miklós? Miért nincs ott a miniszter, akinek azért van benyomása arról, hogyan is működik egy kórház? Miért Szijjártó Péter az egyik legjelentősebb mellékszereplője a vírusos időknek?)
Újra és újra ott kötök ki, hogy ebben a háborús időben, amikor közös az ellenség, most is csak az önfényezés, a Vezér kitüntetett szerepe a legfontosabb. De ez a Vezér – láthattuk – éles helyzetekben eltolja magától ezt a szerepet, és előhúzza a karaktergyilkosság jól bevált módszereit. Pedig ez, tavaly, még „békeidőben” sem vált be. A budapestiek már megismerték és elutasították ezt a rendszert.
Meggyőződésem, bármit is mutatnak a közvélemény-kutatások, ha most lennének a választások, még inkább elutasítanák. Mert az emberek többsége pontosan látja: a korlátlan hatalmat még akkor sem az ő védelmükre használják, amikor emberéletek forognak kockán. Nekik ilyenkor is fontosabb a politikai ellenfél lejáratása, és a saját klientúra gazdagítása. Nincs az a koronavírus, nincs az a járvány, amely kizökkenthetné őket ebből az üzemmódból. Így maradunk, egészen addig, míg el nem jutunk egyszer egy normális választásig. Ez nem biztos, hogy 2022-ben lesz. Hanem addig, amíg hagyjuk, hogy ezt tegyék velünk.
