Izrael gyorsan likvidálná az új Hamász-vezért, Amerika tárgyalna vele
Miközben a zsidó állam Irán, illetve a Hezbollah bejelentett támadására vár, a Hamász a tavaly október 7-i izraeli terrortámadások kitervelőjét tette meg első számú vezetőjének. Izrael közölte, rövid úton végezne az új Hamász-vezérrel is.
Nem sokkal azután, hogy Jahja Szinvár lett a Hamász palesztin terrorszervezet új vezetője, Izrael bejelentette, hogy elődjéhez hasonlóan, őt is „gyorsan eliminálná". Izrael Katz izraeli külügyminiszter „főterroristának" nevezte Szinvárt, akinek a kinevezése „egy újabb nyomós ok arra, hogy gyorsan likvidáljuk őt, és eltöröljük ezt az aljas szervezetet a föld színéről" – írta az X-en, vette észre az Euronews.
A Hamász az október 7-i támadás és pogrom értelmi szerzőjét, a 61 éves Jahja Szinvárt nevezte meg a terrorszervezet új vezetőjének. Szinvár 2017 óta vezeti a Hamász gázai szervezetét. Több mint két évtizedig volt bebörtönözve Izraelben, ezalatt megtanult folyékonyan héberül. Október 7-e óta nem mutatkozott, az izraeli hírszerzés információi szerint Gáza alagútjaiban bujkál.
Szinvár korábbi helyettesével, Mohammed Deiffel, az Al-Kasszam Brigádok, tehát a Hamász katonai szárnyának parancsnokával júliusban izraeli rakétatámadás végzett, a múlt héten nyilvánították halottnak. A Hamász vezére, Izmail Haniya a múlt héten halt meg egy teheráni merényletben, amiért Izrael hivatalosan máig nem vállalta a felelősséget.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter azonban a jelek szerint még lát esélyt arra, hogy a Hamász új vezetőjével megállapodásra lehessen jutni a terroristák által fogva tartott izraeli túszok ügyében. Jahja Szinvár mondja ki a végső szót arról, hogy a terrorszervezet elfogadja-e a túsz- és tűzszüneti megállapodást – jelentette ki legalábbis Blinken
„A tárgyalások a végső szakaszba értek, és szilárd meggyőződésünk, hogy nagyon-nagyon hamarosan célba érnek" – mondta az amerikai külügyminiszter. A három szakaszból álló javaslat értelmében 115 gázai túszt engednének szabadon, cserébe a háború enyhüléséért, valamint a palesztin terroristák izraeli börtönökből való szabadon bocsátásáért.