Jogi lépéseket tesz a Wizz Air a GVH döntésével szemben

HírKlikk 2024. augusztus 3. 12:50 2024. aug. 3. 12:50

A Wizz Air az MTI-nek küldött közleményében azt írta, hogy a légitársaság megkérdőjelezi a bírság jogosságát, nem ért egyet annak indoklásával, ezért jogi lépéseket tesz.

A társaság a több mint egy éven át tartó vizsgálati folyamat során végig együttműködött a GVH-val és konstruktív magatartást tanúsított – közölték. A Wizz Airnek meggyőződése, hogy a foglalási folyamata eddig is egyértelmű, jól érthető és átlátható volt, és az utasok érdekeit szolgálta. Ennek ellenére, a hatóság minden észrevételét figyelembe vette, azokkal teljes összhangban nyitott volt a GVH által meghatározott kötelezettségvállalásokat tenni azzal kapcsolatban, hogy átalakítsa a foglalási folyamatát, sőt, számos módosítást már proaktívan meg is valósított időközben – fejtették ki.

A Wizz Air hangsúlyozza: a vizsgálatot egy évvel ezelőtt, 2023-ban indította a GVH, és az nem függ össze azzal a helyzettel, amely a magyar és az európai légiforgalmi irányítási rendszer kapacitáshiánya miatt 2024 nyarára kialakult. A légitársaság több mint 100 millió euró értékű fejlesztéssel készült fel a nyári főszezonra: növelte a személyzet létszámát, korszerűsítette a rendszereit, valamint felülvizsgálta működési és járattervezési eljárásait. Ugyanakkor számos európai és a magyar légiforgalmi irányító szolgálat nem készült fel a már korábban is előre jelzett forgalmi csúcsokra. Ezzel az utasoknak és a légitársaságoknak is jelentős kényelmetlenséget okoztak, hosszú távon is kárt okozva a turizmusnak, a nemzetgazdaságnak – közölték.

A GVH 300 milliós bírságáról itt írtunk részletesen.

Forrás: MTI