Kaiser Ferenc: bíznunk kell a nagyhatalmak bölcsességében
Bár az Ukrajnában és Izraelben dúló háborúk mellett a világ számos pontján vannak fegyveres konfliktusok, az országok vezetői tisztában vannak azzal, hogy nincs az a remélt nyereség, amely megérné egy újabb nagy, vagy egy termonukleáris fegyverekkel vívott háború kockázatát – mondta Kaiser Ferenc. A Hírklikk a biztonságpolitikai szakértőt arról kérdezte, vajon megnőtt-e egy újabb világméretű fegyveres összecsapás kockázata. Kaiser Ferenc szerint bármelyik konfliktusban benne van a matematikai esélye a III. világháborúnak, főleg, ha nagyhatalmak érintettek, de pont ezért ügyelnek általában kínosan arra, hogy ne kerüljenek egymással direkt összeütközésbe.
Ukrajnában az oroszok nyílt agressziót követtek el, és az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció, a nyugati világ „pénzt, paripát és fegyvert” ad a megtámadottnak, de katonailag nem avatkozik be. Izraelben annyiban más a helyzet, hogy a terrorakciót elkövető Hamász uralta Gázai-övezet még csak nem is állam, maga a szervezet sem csak simán egy párt, de jóval több, mint egy „mezei” terrorista szervezet. A gázai övezetben ellátott széleskörű tevékenysége egyfajta államiságot jelent a szervezetnek, amit viszont a nemzetközi közösség nem ismer el. Ebben a konfliktusban nem látni, hogy melyik nagyhatalom lenne indirekt módon a Hamász mögött. Irán egész biztosan nyakig benne van a történetben és nem kizárt, hogy Oroszország is tudott valamit a készülő támadásról, de erről most még korai lenne nyilatkozni. Nyilván nagyon komoly nyomozás, felderítés, titkosszolgálati munka fog folyni ennek kiderítésére. Azt, hogy ez mennyiben volt Moszkva megrendelése, nem tudni, de az oroszok helyzetét nem javítja, hogy a Hamász vezérkara már többször megfordult az orosz fővárosban, igaz Moszkva – a nyugati hatalmakkal szemben – a palesztin államiság támogatója – magyarázta a biztonságpolitikai szakértő.
Kaiser Ferenc szerint Moszkvának nagyon jól jött ez a mostani közel-keleti válság, hiszen így nincs akkora figyelem Ukrajnán, ahol nem sok minden változott az elmúlt hónapokban, gyakorlatilag tart az állóháború. Oroszország szempontjából az is tiszta nyereség, hogy minden egyes rakéta, lőszer, anyagi támogatás, ami Izraelnek megy, az biztos, hogy nem Ukrajnáé. Tehát ebből a szempontból is tehermentesíti egy kicsit Oroszországot az itt kialakult helyzet. Biztos, hogy szignifikánsan csökkenni fog az Ukrajnának jutó támogatás, mert nyilván a nyugati erőforrások – még az amerikaiak is – valamilyen szinten végesek.
A biztonságpolitikai szakember kifejtette: Amerika – még? – hegemón, és az elmúlt bő harminc évben mindig is fontos szerepet töltött be a nemzetközi kapcsolatokban. Kína próbálja ezt a pozíciót elvenni tőle – azért fegyverkezik megállás nélkül és terjeszti ki gazdasági és politikai befolyását –, de a Szovjetunió 1991-es szétesése óta napjainkig gyakorlatilag az USA a nemzetközi rendszer vitathatatlanul első számú hatalma. Függetlenül attól, hogy közben beleszaladt néhány „pofonba”, mint Szomália, Irak vagy Afganisztán. Ezért az Egyesült Államok szerepe csak azok szemében értékelődött fel, akik nem foglalkoznak napi szinten azzal, hogy melyik állam milyen katonai, gazdaság, diplomáciai és kulturális erőkivetítési képességekkel rendelkezik. „Inkább azt mondanám, hogy megint kiderült, és ezek a konfliktusok is jelzik, hogy még mindig az Egyesült Államok, a nemzetközi közösség első számú hatalma, és ez valószínűleg még pár évtizedig így is marad.”
Ha már a háborúról beszélünk – folytatta elemzését –, Ukrajnában jelenleg Moszkva számos területen visszafogja magát, és az Egyesült Államok is csak „decensen” vesz részt Kijev támogatásában, tehát, messze nem ad annyi és olyan típusú fegyvert, amennyit tudna, mert ügyel arra, hogy ne húzogassa annyira meg a „medve bajszát”. Teszi ezt azért, hogy Oroszország ne érezze úgy, általános mozgósítást kell elrendelnie, vagy atomfegyvert bevetnie, ami nyilvánvalóan borzasztó súlyos eszkaláció lenne.
Hozzátette, egy nagy globális konfliktus lehetőségét sokkal inkább a tajvani kérdés hordozza, de ebből a szempontból is fontos, hogy Kína pontosan látja, hogyan reagál a világ az ukrajnai háborúra. Hiszen miközben Ukrajna lényegében minden erőforrását beveti a „korlátozott erőkkel végrehajtott agresszióra” a nyugati világ mellé állt. Kína azt is tudja, hogy ez a nyugati világ még mindig a globális GDP-nek, vagyis az emberiség által előállított javaknak több mint a 60 százalékát biztosítja. Ebbe a globális nyugatba nem csak az európai államokat, illetve az USA-t és Kanadát kell beleérteni, hanem Japánt, Dél-Koreát, Ausztráliát és Új-Zélandot is, amelyek gazdaságilag és civilizációsan is inkább tartoznak ide, mint az úgynevezett kihívó, keleti blokkhoz, vagy a harmadik világ országaihoz.
Kaiser Ferenc szerint érdemes a globális kockázati térképet is megnézni. Abban azt látjuk, hogy lényegében földünk minden kontinensén, sőt, az országok többségében vannak fegyveres konfliktusok. Afrikában kifejezetten sok helyen dörögnek a fegyverek. „Jó példa erre az a Líbia, ahol pont orosz támogatással, Halifa Haftar tábornagy próbálja megdönteni a törvényes és a nemzetközi közösség többsége által elfogadott kormányt, és ebben a Wagner csoport, a más orosz „katonai magánvállalat” nyújt neki támogatást”. Latin-Amerikában különféle gerillamozgalmak, szélsőséges halálbrigádok, vagy kábítószerkartellek harcolnak egymással, illetve a kormányerőkkel, s esetenként kiesebb-nagyobb országrészeket is ellenőrzésük alá vonnak. De Ázsiában Afganisztánban, Pakisztánban, és az Iszlám Állam, illetve az Al-Kaida mindenféle fíliái miatt a Közel- és Közép-Keleten sem jobb a helyzet. „Amikor egyetemista voltam, a '90-es években, olvastam egy olyan tanulmányt, amelyben egy tudós nekiült és Krisztus születésétől a Szovjetunió széteséséig összeszámolta, mikor nem volt fegyveres konfliktus. Körülbelül nyolc vagy tíz ilyen évet talált, de ő maga is leírta a végén, hogy ez lehet, csak azért volt így, mert azokban az időkben a források sem mindig álltak rendelkezésre. Tehát az emberiségnek sajnos az az alapállapota, hogy fegyveres konfliktusokat vív” – mutatott rá az összefüggésekre.
Majd azzal folytatta, napjainkban a konfliktusok döntő többsége állami szint alatti, tehát az államokon belül dúlnak a harcok. A biztonságpolitikai szakértő felidézte, ott van például Kolumbia, ahol a szélsőbalos gerillahadseregek, szélsőjobbos halálbrigádok, meg a kormány csatározik egymással. „Tehát a legtöbb konfliktus, ami jelenleg a világban zajlik, az államon belül van, az államok közötti konfliktus szerencsére nagyon kevés.” Ez annak is köszönhető, hogy a nemzetközi rendszer számos eleme működik – mint ahogyan az ENSZ is, ami az államok közötti egyezkedések legfontosabb fóruma –, nagyon sokat tesznek a globális békés biztonság megőrzéséért.
Ami még fontos – tette hozzá –, hogy azért azon országok vezetőinek, amelyek atomfegyverrel rendelkeznek – Észak-Koreával együtt –, van annyi politikai bölcsességük, hogy tudják, nem érdemes elkezdeni atomfegyverrel a háborút, mert ahogy Carl von Clausewitz porosz tábornok megfogalmazta: a háború az az akaratok harca. „Ezek szerint háborút nem azért vívunk, hogy öldököljünk, hanem azért, hogy a másik államot rákényszerítsük arra, hogy azt tegye, amit mi szeretnénk, hogy tegyen. A II. világháború nagy felismerése pedig az volt, hogy egy következő, III. világháborúban olyan szintű pusztítás következik be még atomfegyverek nélkül is, hogy egyszerűen nem éri meg elkezdeni. Ebből következik, hogy nincs az a lehetséges remélt nyereség, ami megéri egy termonukleáris fegyverekkel vívott háború kockázatát. És ezt szerencsére mindenki tudja.”
Kaiser Ferenc szerint az oroszok is csak keménykedni szoktak. Rögtön az ukrajnai háború elején mondták is, van atomfegyverünk, be is fogjuk vetni. De, amikor erre az amerikaiak is megemelték a nukleáris erő készültségét, Moszkva már másnap mondta, lehet, mégsem vetjük be. Tehát a kölcsönös elrettentés azért ezen a szinten működik. „Az a baj, hogy nem tehetünk mást, bíznunk kell a nagyhatalmak bölcsességében. De '45 óta ők nem keverték egymást nyílt háborúba, pont azért, mert tudják azt, ahogy az internacionálé is fogalmaz: „ez a harc lesz a végső”. Tisztában vannak azzal, hogy nincs értelme, és ezt tudja a kínai, az orosz és a nyugati országok vezetése is. Reméljük, hogy ez a tudás egy pillanatra sem értékelődik le” – összegezte Kaiser Ferenc.