Kalóztámadásra hivatkozva több mint 4 millió forintot csaltak ki egy kazincbarcikai nőtől

HírKlikk 2024. április 8. 19:45 2024. ápr. 8. 19:45

Szerelmet színlelt egy szélhámos egy kazincbarcikai nőnek, majd kalóztámadásra hivatkozva több mint 4 millió forintot csalt ki tőle – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn.

Azt írták, hogy az elkövető februárban egy közösségi oldalon ismerkedett meg a nővel. Bizalmi kapcsolatot épített ki vele, majd rövid idő elteltével üzenetekben anyagi segítséget kért.

Arra hivatkozott, hogy a hajót, amelyen dolgozik, megtámadták a kalózok, de a kimenekítésekor sikerült két, aranyat és készpénzt tartalmazó dobozt megszereznie – ismertette az esetet a rendőrség. A csaló arra kért pénzt a nőtől, hogy postázni tudja a dobozokat – tették hozzá.

Miután már 1125 eurót (csaknem 440 ezer forintot) elutalt a sértett, újabb üzenetek érkeztek díjemelkedésre, vámdíjak változására hivatkozva, így a nő összesen 4,3 millió forintot folyósított a csalónak.

A rendőrség ismeretlen elkövető ellen indított eljárást – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI/Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom