Kásler beszéljen inkább a Tízparancsolatról
Sose gondoltam volna, hogy egy ilyen mondatot leírok egy szakmailag nagyra értékelt orvosról, most mégis meg kell tennem. Kásler Miklós, amióta emberminiszter lett, mintha megfeledkezett volna két dologról: az emberről és a szakmájáról. Megszólalásai inkább szolgálják Orbán Viktort és rendszerét, mintsem az egészségügyet, vagy bármelyik rábízott területet. Már minisztersége elején remekelt, amikor a Tízparancsolatot hozta szóba. Szerinte az, aki a szerint él, elkerülheti a betegségeket is, túl azon, hogy az a világ legtökéletesebb törvénykönyve.
Kásler vasárnap reggel az állami rádió vendége volt, és büszkén jelentette: a visegrádi országokban nincs új koronavírussal fertőzött beteg. Ami ugye, az ő fogalmi körében, azt is jelentheti, hogy a visegrádi országokban betartják a Tízparancsolatot, ezért aztán sokkal ellenállóbbak, mint a V4-eken kívüli nemzetek.
Félreértés ne essék: igazán nem akarom elviccelni a világjárványt, legfeljebb azon tűnődöm, hogy egy olyan magas kvalitású ember, mint a miniszter, milyen megfontolások alapján jut el ekkora butaságokig. Vagy: miért nézi az embereket ilyen ostobának, akik ne tudnák, hogy a vírus nem országcsoportok és legfőképpen nem politikai alapon tájékozódik.
Értjük mi persze, hogy a magyar miniszterelnök most éppen újra aktív politikai és diplomáciai szerepet szán a visegrádiaknak; velük együtt akarja megakadályozni az újabb menekülthullámot (Már, ha éppen meg akarja, nem pedig kommunikációs egyeztetésre hívja partnereit: hogyan lehetne a török döntést – a menekültek szabad mozgását – politikai haszonszerzésre felhasználni.) De rendben van: Orbán V4-es akciója bizonyos szempontból – leginkább a zárójelben említettek okán – érthető, de a koronavírus kapcsán biztosan értelmezhetetlen. Mint ahogy az is, hogy Kásler szerint, a magyar kormány már az első pillanattól a helyén kezelte a fertőzést; mintha csak rövid lenne mindenkinek a memóriája, és ne emlékeznénk arra, hogy a kabinet kezdetben teljesen lebecsülte a veszélyt, úgy viselkedett, mintha Magyarországot nem érinthetné a pandémia.
Pedig bizony emlékszünk rá: pont úgy beszélt a koronavírus-veszélyről, mint a klímakatasztrófáról (vö: Schmidt Mária – betiltják az időjárást?). A mi kormányunk úgy gondolta, hogy a vírus megáll a határon, mint ahogy most Kásler úgy beszél, mintha a visegrádi országok nem pusztán politikailag, földrajzilag is elkülönített egységet képeznének.
Ám, ha nem így lenne, Kásler szerint akkor is védettek vagyunk: mi rendelkezünk Közép-Kelet Európa egyetlen nemzetközileg akkreditált laboratóriumával, egyébként pedig időben tájékoztattak minden háziorvost a teendőkről. Ami ugye azt jelenti, hogy a háziorvosok már megint hazudnak, amikor azt állítják, hogy a kormány teljesen magukra hagyta őket a vírus okozta problémákkal. Csoda, hogy nem fertőződtek meg azonnal, hiszen láthatóan fittyel hánynak a Tízparancsolatra.