Készül a magyar kultúra teljes és végső központosítása Fidesz-módra

A készülő új, átfogó kulturális törvény tervezete szerint – ha elfogadják – totális központosítás és egységesítés jöhet a kulturális életben. Ön szerint megvalósítható a központosítás a kultúrában?

Sok minden megvalósítható lehet, de kérdés, hogy van-e bármilyen értelme a teljes központosításnak. Először is fontosnak tartom leszögezni, hogy semmiféle hivatalos anyagot nem láttunk. Egy vagy több tervezet valóban kering, de egyelőre a minisztérium, a kulturális államtitkárság nem erősítette meg egyiket sem. Csák János, a kultúráért és innovációért felelős miniszter kijelentette, hogy tud ilyen kiszivárgott anyagról, de az egy korábbi állapotot tükröz. Azóta – mondta ő – már van újabb verzió. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) már 2023 májusában meghívta országos ülésére Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárt, mert már akkor az a szóbeszéd járta, hogy a kormány hozzányúl a kulturális törvényhez. Az államtitkár asszony akkor el is ismerte, hogy tervezik a törvénymódosítást, és ígéretet tett arra, hogy a megfelelő szakaszban az ágazati országos szakszervezetünket bevonja a munkába. A közben eltelt majd egy év alatt azonban – többszöri kérésünk ellenére – ennek nem tett eleget.

A készülő kulturális törvény célja az általános indoklás szerint: „a teljes kulturális ágazat egységes rendszerbe helyezése, (...) az intézmény- és tevékenységrendszer, a támogatások és irányítási területeinek összehangolt és egységes keretszabályozása". Kell-e a kultúrát egységes rendszerbe rendezni és kell-e a támogatásoknak egységes keretszabályozás?

Ahogyan említettem, nem tudjuk, hogy mi a hiteles verzió, de tételezzük fel, hogy azt a fajta teljes centralizációt próbálja meg végigvinni a kormány, ami a keringő tervezetekből kirajzolódik. Hogy ne menjünk időben túlzottan vissza, elég arra utalni, hogy 2020-ban valamennyi kulturális dolgozót kilökte a kormány az egységes közalkalmazotti jogállás alól, és a Munka törvénykönyve alá helyezte őket. Akkor azzal ámították őket, hogy így a dolgozók számára megnyílik a lehetőség a versenyképes fizetésekre. Csakhogy ehhez forrást – szó szerint morzsákon kívül – a kormány nem adott. Tehát 2020 óta egy központi keretrendszerből, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) amúgy is alacsony bértáblájától elszakadva, a különböző fenntartókra bízta azt, hogyan bánnak a kulturális terület dolgozóival, hogyan teremtik elő a munkabérükre az elegendő plusz forrást. Most viszont, megint egységes irányítást lebegtetnek a fejünk felett. Az oktatás terén az önkormányzatok kezéből kivették a szakmai, tartalmi irányítást, de az üzemeltetést, azaz az intézmények, épületek fenntartását, karbantartását otthagyták náluk. Ezért a kultúra területén sem lenne meglepő, ha a kormány a tartalmi, érdemi szakmai feladatot erős kontroll alatt megpróbálná centralizálni, de a megvalósítást másra bízná. Az is kérdéses, hogy honnan lesz ehhez forrás, hiszen Závogyán Magdolna a már említett tájékoztatón elmondta, hogy az önkormányzat által fenntartott intézmények esetében például az úgynevezett kulturális normatíva minimális lesz, amiből az önkormányzatok szándékoltan csak az alapfeladataikat tudják majd ellátni. Bármilyen pluszforrást, kizárólag a pályázatok fognak jelenteni. Ehhez öles lépést jelent az is, hogy a valaha megfelelő civil irányítás alatt működő Nemzeti Kulturális Alap (NKA) és a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) kezelése már a kulturális államtitkár hatáskörébe tartozik. Ez nem tervezet, ez már pár hete meg is valósult. Az előbbieket figyelembe véve, a gyakorlatban ez azt is jelentheti, hogy egy település minimális könyvtári szolgálatot ugyan el fog tudni látni – mint kötelező feladatát –, de feltételezhető, hogy az irodalmi estek, az új könyvek beszerzése már kényszerűen nem csak a saját hatáskörébe fog tartozni. Erre ugyanis már nem lesz forrása, ezekre pályáznia kell, és az NKA (államtitkárság) szabja majd meg, hogy milyen tematikájú, milyen kiadótól származó, új könyvet szerezhet be, vagy akár azt, hogy melyik írónak lehet könyvbemutatója. Mert a szakmai munka része már – ellenőrzött, jól kézben tartott – pályázatok útján lesz csak lehetséges. 

Államtitkár asszony azt is elmondta annak idején, hogy a pályázatok elbírálásánál meg fogják vizsgálni, hogy valóban csak az alapfeladatra költött-e az adott önkormányzat. Ahogyan ő mondta, a többi feladat projekt alapú lesz, csak és kizárólag pályázatok útján megvalósítható. Ezt ugyanígy végig lehet gondolni a közművelődésben. Eddig is voltak kiírt pályázatok, de az egyes önkormányzatok, ha tudták, megtehették, hogy pluszban ráfordított forrásukból, kedvük szerint, más jellegű kulturális tevékenységet is finanszírozzanak. Maga a pályázati rendszer önmagában nem lenne akadály, az viszont igen, ha nem is lenne más lehetőségük a fenntartóknak, csak a központi pályázat. Ez magával hozhatja azt is, hogy azoknak az önkormányzatoknak, amelyek eddig szabadon tudtak dönteni, és a kormány kultúr-koncepciójától eltérő kulturális életet támogattak, nagyon megnehezedik a feladatuk.

Egyfajta eszed, nem eszed, nem kapsz mást helyzet alakul ki. Látjuk, mi történik a szabad színházak esetében, hogyan szorítják ki őket a pályázati rendszerből. A múzeumok sincsenek könnyebb helyzetben, ott már kísérleti jelleggel fut például a Magyar Géniusz Program, ami egy (központilag) készen kapott lehetőség. Ahelyett, hogy mindenhol arra biztosítanának elegendő forrást, hogy az adott múzeum, az adott fenntartó a meglévő szakembergárdájával megvalósíthassa és finanszírozhassa a saját szakmai feladatait. Eddig az erős kontroll alá vonás lehetősége kapcsán az önkormányzati fenntartású intézményeket említettük, de a közvetlenül a minisztérium alá tartozó intézményeknél, és az úgynevezett kulturstratégiai intézményeknél ez már strukturálisan megvalósult. Szintén a tervezett koncepció lényege, hogy az egyes települések esetében maga a szakmai munka a kiemelt intézményeken keresztül valósuljon meg, tehát az önállóság ezen keresztül is csorbulhat. Arról pedig még szót sem ejtettünk, hogy a kistelepüléseken integrálódni fognak az egyes intézmények, és a szakembereink egyfajta „Jolly Jokerként” lesznek könyvtárosok, teremőrök, kulturális szakemberek, takarítók, vagy éppen HR-esek az önkormányzatnál.

A törvénytervezet preambuluma meghatározza, mi a kultúra, többek között az „organikusan egymásra épülő szimbólumok és hagyományok rendszere, egymás mellett létező és egymást feltételező tudáshalmaz, amelyet az emberi tanulás és művelődés folyamatában sajátít el az egyén önművelődéssel közösségben, intézményesített és azon kívüli közvetítő közegen keresztül". Tényleg ez lenne a kultúra?  

Azon túl, hogy így ezzel sokat nem lehet kezdeni, épphogy a mostani kultúrharc nem engedi az „organikusan egymásra épülő” kulturális szinteket létezni, hanem megpróbálja megszabni, hogy mi létezhet, mi maradhat fenn. Többnyire az, amit a mostani hatalom igaznak gondol. Nem bízza a szakma egészére, hogy vitákban alakuljon ki egyfajta közös nézet. Viszont ennek kapcsán arra is érdemes kitérni, hogy időközben Demeter Szilárd -– aki a korábbi nagynevű főigazgatók szakmai múltjához képest kevés érdemet tud felmutatni – lett a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Állítólag a MNM főigazgatói pályázatában ő maga is kitért az intézményi összevonásokra, annak ellenére, hogy a kiírt pályázat csak a múzeumra és nem az eddig önálló intézmények „holdingba” szervezésére szólt. Ezt a Demeter által benyújtott pályázatot sem hozta senki nyilvánosságra, sem maga Demeter, sem a múzeum, sem pedig a minisztérium, pedig közérdekű adatként is kikértük. Egyelőre várjuk a beadott és elfogadott pályázati anyagát.

Ennél a kormánynál, amelynek a korábbi igazságügy-minisztere nem tudta definiálni, hogy mi az a jogállam, megtörténhet a jogszabályok szabad értelmezése, netán a különböző pillanatnyi érdekek szerinti módosítgatása. Már az is napvilágra került, hogy Demeter csak átmenetileg lesz az ország egyik legfőbb múzeumának főigazgatója, mert szándékuk szerint valahogy integrálják a nagy és mindeddig független intézményeket, és Demeter majd ennek lesz a miniszter által kinevezett főigazgatója a továbbiakban. Csák János szerint nem is kell a Nemzeti Múzeum vezetésére sem új pályázatot kiírni, hiszen majd szabadon kinevezi a soron következőt azok közül, akik Demeterrel egyidőben már pályáztak. A jelenlegi jogszabályok ezt nem teszik lehetővé. Persze majd átírják a saját igényükre szabva.

A készülő törvény minden ágazatra kiterjeszti a szakfelügyeletet, ami „a kulturális intézmények, szervezetek tevékenységének fejlesztése, a szakmai munka színvonalának emelése, a kulturális közfeladat minőségi szintjének megállapítása és hatékonyabb ellátása érdekében működtetett szakmai kontroll rendszer”. Milyen társadalmi berendezkedés az, amely szakfelügyeletet terjeszt ki a kultúrára, milyen példái voltak eddig ennek a történelemben? 

Önmagában az, hogy van szakfelügyelet, még nem jelent rendőrállamot. Szakfelügyeleti rendszer most is van, korábban is volt, önmagában ez nem új és nem is feltétlen az ördögtől való dolog. A szakfelügyelet feladata most is a szakmai munka színvonalának ellenőrzése, segítése, tehát nagyjából az, ami a törvényben szerepel. A közeg, amiben a szakfelügyelet működik, a rendszer egészének működése, a társadalmi, szakmapolitika teljes közege, az, ami érdekes lehet. Kérdés, hogy adott esetben a teljes szakmai egyeztetést mellőző új központosított rendszerben mit fog jelenteni a minőségi közfeladat ellátás, a színvonal emelése stb.

Ha a törvénytervezet szellemét, a felépülő rendszer indoklását, az egészet tekintjük, azért lehet elképzelésünk a szakfelügyelet működtetésének a céljáról, a szakmai színvonal ellenőrzéséről, a teljes kontrollról. A törvény alapján egy felülről irányított, központilag meghatározott tartalmakat közvetítő, hierarchikus rendszerbe szervezett kulturális intézményrendszerről lehet majd szó. Szabadságnak, önállóságnak ebben helye nem lesz. Egy ilyen rendszerben a szakfelügyelet célja nem lehet más, mint annak az ellenőrzése, hogy az állami akarat kellő hatékonysággal jusson el az ország minden pontjára. Egy ilyen rendszert hívhatunk önkényuralminak, zsarnokinak, autoriternek, diktatórikusnak, bárhogy, ahogyan tetszik. A magyar kultúrairányítás területén ilyen eddig még nem volt. A pártállami időkben voltak kulturális direktívák, de azok teljesítését a párt megfelelő szervei ellenőrizték úgy, ahogy. A szakfelügyeletnek szakmai feladatai voltak. Most valószínűleg másként lesz. Összefoglalva nem a szakfelügyelet ténye az új elem, hanem a kultúraközvetítés, és irányítás elve.