Kevés a vízimentő

HírKlikk 2022. július 17. 20:18 2022. júl. 17. 20:18

Munkaerőhiány van a vízimentőknél, pedig idén is szükség van rájuk, legtöbbjükre a Balatonon.

„Nem jól indult az idei szezon, mert mi azt szeretjük, ha sikerül minden bajt, minden balesetet megelőzni; sokat dolgozunk ezen" – kezdte nyilatkozatát a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület vízimentője. Illés Zoltán az Infostartnak azt mondta, hogy a balesetek legfőbb okozója felelőtlenség.

Mint mondta pillanatnyilag el tudnak látni minden szükséges feladatot, de ez nem jelenti azt, hogy elegen lennének. Mindig várják az új kollégákat, nagy szeretettel látnak minden új jelentkezőt. Sajnos a vízimentőket is utolérte a munkaerőhiány, és voltak olyan napok, amikor nehezen tudták kiállítani a szükséges létszámot.

A legnagyobb számban most a Balaton-parti strandokon dolgoznak a vízimentők – folytatta Illés Zoltán –, hiszen itt van a legtöbb strand. Emellett az ország több pontján is szolgálatot adnak. Egy adott napon 100-120-an vannak egyszerre készenlétben, a legnagyobb számban strandokon. Ezzel együtt a mélyvízi mentőegységek mentőhajóin is szolgálatban van egy kisebb létszámú csapat.

Ők is készen állnak arra, hogy bármikor, bármilyen körülmények között segítséget nyújtsanak.Van még egy nagyon komoly műszaki csoport és egy irodai, adminisztrációs háttér is a vízimentők rendelkezésére áll.

Illés Zoltán azt tanácsolta, hogy aki fürdőzni szeretne, az keressen erre kijelölt helyet, lehetőleg olyat, ahol vízimentő is van. Ha pedig a vízimentő figyelmeztet valamire, akkor azt mindenki fogadja meg. Az is nagyon fontos, hogy a gyerekkorunk óta ismételgetett, a fürdéssel kapcsolatos alapvető szabályokat próbálja meg mindenki betartani.

Nagyon fontosnak nevezte, hogy viseljenek mentőmellényt azok, akik új vízi sportot akarnak kipróbálni. Örvendetesnek nevezte, hogy egyre több vízibicikliző gyereken látni már mentőmellényt. Ezek nem ciki dolgok, ezeket érdemes fölvenni, mert az életünk múlhat rajtuk – hangsúlyozta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és Önkéntes Tűzoltó Egyesület vízimentője.

 



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom