Kijevben 31-re nőtt a csütörtöki légicsapás halálos áldozatainak száma
Eddig 31 halálos áldozatot találtak meg Kijevben annak a többszintes lakóháznak a romjai alatt, amelyet csütörtökre virradóra rakétatalálat ért, a sebesültek száma meghaladta a 150-et. Péntekre virradóan Oroszország több mint 70 drónnal támadt ukrajnai célpontokat, 9 helyszínen 28 becsapódást észleltek, többen megsebesültek, az újabb támadásnak halálos áldozata is van – közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.
A péntek délelőtti adatok szerint 31-re nőtt a július 31-én éjjel Kijevet ért kombinált légitámadás halálos áldozatainak a száma, 5 gyerek is van köztük, további 159 ember megsebesült, köztük 16 gyermek – közölték a belügyminisztérium, a katasztrófavédelem és Timur Tkacsenko katona kormányzó hivatalos közleményei alapján, ukrán hírforrások.
Olekszandr Horunzsij, az állami katasztrófavédelmi szolgálat szóvivője azt is közölte, hogy a mentési munkálatok még tartanak, a katasztrófavédelmi egységek eddig a romba dőlt épület szerkezeti elemeinek 70 százalékát bontották el.
A légicsapás áldozatainak emlékére Kijevben péntekre gyásznapot hirdettek, a megemlékezéshez a megyei katonai közigazgatás határozata értelmében Kárpátalja is csatlakozott.
A légierő parancsnokságának péntek reggeli Telegram-jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg 72 csapásmérő, illetve álcadrónnal támadt ukrajnai célpontokat, a fő célterület Kijev megye, valamint Harkiv, Donyeck és Dnyipro régiók frontvonalhoz közeli részei voltak.
A jelentés szerint a légvédelem 44 drónt semmisített meg. Kilenc helyszínen összesen 28 drón célba talált.
Dnyipro térségében augusztus 1-jére virradó éjszaka két felnőtt és két gyermek megsebesült a légitámadások következtében, mezőgazdasági vállalatok, egy oktatási intézmény, infrastrukturális létesítmények, magánházak és autók rongálódtak meg – tette közzé Szerhij Liszak megyei katonai kormányzó a Telegram csatornáján.
Péntek reggel a dél-ukrajnai Herszont ért orosz csapás következtében életét vesztette egy háromgyerekes édesanya, gyermekei pedig megsebesültek, őket kórházban ápolják – jelentette Olekszandr Prokugyin katonai kormányzó a Telegramon.
Júliusban az orosz megszállók több mint 5100 irányított légibombával, több mint 3800 drónnal és közel 260 rakétával támadták Ukrajnát – jelentette az Ukrinform hírügynökség Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Facebookon megosztott bejegyzése nyomán. Zelenszkij megfogalmazása szerint „ezt csak együtt tudjuk megállítani: Amerika, Európa és más globális szereplők", és köszönetet mondott az országát támogatóknak.