Kína felvásárolja a világot

A General Electric viszonylag kicsiben kezdte, 1892-ben, de azóta is szüntelenül dinamikusan fejlődik, hiszen igen széles gyártmány-palettája van és Amerikában sok vásárló azért is vonzónak tartja, mert termékein ott van a „Made in America” jelzés. Arról viszont nem tudnak, hogy a GE éppen háztartási gép részlegét még 2016-ban eladta egy kínai vállalatnak. 

A Motorola, amely a korábbi mobiltelefonok után ismerős hazánkban is, 1928-ban indult és fejlődött mindaddig, amíg 2014-ben el nem adták az ismert kínai cégnek, a Lenovonak. Egyébként rendkívüli körülmények között: először ugyanis a Google vette meg a nagy hasznot ígérő Motorolát, 12 és fél milliárd dollárért 2012-ben – hogy azután, két évvel később, mindössze 2,9 milliárdért adja tovább a kínaiaknak. Hogy mi volt az óriási veszteség mögött, máig nem tudjuk. 

Az IBM ugyancsak fogalom 1911-es alapítása óta és utóbb arról, hogy itt fejlesztették ki az első számítógépeket. Azután ők is eladták a személyi számítógépek részlegét a már említett Lenovonak 2004-ben. A vételár 1,75 milliárd dollár volt. 

A Hoover porszívói és egyéb háztartási gépei a 20. század első éveitől terjedtek el világszerte. Jóllehet a vállalat főhadiszállása változatlanul az Egyesült Államokban van, a háztartási gépek részlegét immár kínaiak irányítják, Hongkongból. A vevő a Techtronic óriásvállalat volt, 30 ezer munkatárssal és éves 7,7 milliárdos forgalommal. 

A Forbes magazin 1917 óta örvend hírnévnek, különösen az üzleti világban, igen népszerűek összeállításai például a világ 100 legnagyobb hatalmú nőjéről. A lapot változatlanul az Egyesült Államokban állítják elő – csak éppen nincs már amerikai tulajdonban: 2014-ben vette meg egy Hongkongban működő kínai nagyvállalat, mintegy 400 millió dollárért. Szerencsére a lap olvasói azóta sem láttak változást, sem a szerkesztésben, sem független irányvonalában. 

A General Motors, az Egyesült Államok legnagyobb autógyára, legalábbis részben kínaiaké: a Sanghaj autóipari vállalat a társa a közös vállalkozásban, 1998 óta. A kínai tőkétől függetlenül a General Motors kocsijait és alkatrészeit továbbra is ezen a márkanéven árulják a világban. 

Nem kevésbé ismert a Spotify zeneszolgáltató, amelyet 2006-ban fejlesztettek amerikaiak tovább, miután megvették a jogokat Svédországtól. 2017-ben azután a kínai Tencent vásárolta meg a részvények egy részét, ami lehetővé tette, hogy a Spotify behatoljon az óriási kínai piacra. 

Ki ne ismerné a patinás New York-i luxusszállodát, a Waldorf Astoriát? Jóllehet a Hilton konszern üzemelteti, már ez is a kínaiaké, még 2014-ben csaknem 2 milliárd dollárt adtak érte. Ez volt eddig a legmagasabb ár, amit egy hotelért fizettek a világban. Egyébként 1919-ben nyílt meg Conrad Hilton első szállodája, a cég napjainkban 85 országban csaknem 600 hotelt mondhat magáénak. A konszern sem nevezhető igazán amerikainak, mióta 2016-ban egy kínai, repüléssel és hajózással foglalkozó óriásvállalat 6,5 milliárd dollárért a legnagyobb részvénytulajdonos lett.

Nagyon amerikainak véli mindenki a Tesla villanyautóját, Elon Musk „találmányát”. A világ leggazdagabb embere azonban ma már csak többségi tulajdonosa a cégnek, 21,7 százalékkal, a gyár többi részvénye a már említett Tencent kínai holding birtokába került. 

A hollywoodi Universal stúdió a Sony és a Warner mellett a világ három legnagyobb szórakoztatóipari vállalkozása közé tartozik, de régen nincs amerikaiak birtokában. Több mint egy évtizede vásárolta meg a francia Divendi konszern a Universal többségi tulajdonát, de tíz év után, 2020 elején továbbadta a Tencentnek. Vételár: 33,4 milliárd dollár.  

Amerikából indult a Segway, de 2015-ben az is Kínában végezte, a pekingi vevő 80 millió dollárt fizetett érte.

Ritkán esik szó a Sotheby’s árverési házról, ahol sok milliós értékű műkincseket és egyebeket értékesítenek. A Sotheby’s Londonban kezdte 1744-ben, majd New Yorkban, utána világszerte nyitotta meg csarnokait. 2016-ban kínai életbiztosító vállalat vette meg a Sotheby többségi tulajdonát, de csak három évig tartotta, amikor is az egy francia-izraeli üzletember tulajdonába került. 

Persze nem csak a kínaiak vásárolták és vásárolják be magukat az Államokban. Az 1954-ben Miamból indult Burger King óriási profitokat söpör be világszerte, miközben már többször is gazdát cserélt. A legutóbbi tulajdonos 2020 óta kanadai nagyvállalat. 

A Trader’s Joe a legnagyobb amerikai diszkont élelmiszerhálózat. Egy Joe Coulombe nevű férfi alapította még 1967-ben. Az alapító már rég milliomos, mióta 1979-ben eladta a hálózatot. A vevő pedig nem volt más, mint a nálunk is jól ismert német Aldi. A vevő a két Aldi fivér egyike, vagyonát, a testvérétől függetlenül több mint 16 milliárd dollárra becsülik, beleértve az amerikai jövedelmeket is. 

Jól ismert név a Holiday Inn hálózat, első egységét nevezték el így Memphisben 1952-ben. A tulajdonos azután, valamikor a 80-as évek végén, a szépen kifejlesztett hálózatot a brit Intercontinental Hotels Groupnak adta el.       

Ugyancsak Tennessee államban indult karrierjére a Purina állateledeleket gyártó vállalkozás, mely azután 2001-ben a svájci Nestlé világcéghez került, potom 10,3 milliárd dollárért. A Purina három alapítója állatokat etetett a farmokon, a 19. század utolsó éveiben, és fogalmuk sem volt, hogy az állateledel, amellyel kísérleteztek, olyan elképesztően gazdaggá teszi majd őket, mint amilyenek lettek. 

Szintén ebben az államban kezdte a Firestone gumiabroncs gyár. Korábbi vetélytársa, a japán Bridgestone, 2,6 milliárd dollárt fizetett a volt konkurensért. 

A Hellmann’s majonéz New Yorkból indult útjára, német bevándorló dolgozta ki a receptet még 1905-ben. A feltaláló 1932-ben nagy amerikai cégnek adta el, annak tulajdonában maradt 70 évig, 2000-ben azonban utolérte a sors, ami már sok vállalatot ebben az ágazatban: az óriás Unilever konszern 20,3 milliárd dollárért vette meg a Hellmann’st, amely azóta brit tulajdonban működik. 

Indiana államban állították elő az első fridzsidert, amelyről a hűtőszekrény a nevét kapta. A remekül menő vállalat 1986-ban a svéd Electrolux birtokába került.

New York egyik ikonikus épülete a Chrysler Building. Amikor 2019-ben napvilágra került a hír, hogy az épületet eladják, általános volt a megdöbbenés, bár a megdöbbentek nem tudták, hogy New Yorknak ez a dísze már régen nem volt amerikai tulajdonban. Abu Dzabi Befektetési Tanácsa vásárolt többséget az épület tulajdonában még 2008-ban, 800 millió dollárért. Mint kiderült, nagyon előnytelen üzletet csináltak: egy évtizeddel később csak 150 millióért tudták eladni egy osztrák nagyvállalatnak. 

A Converse divatos sportcipő márka eredetileg a Nike tulajdonában volt, amíg a cég 2001-ben tönkre nem ment – majd a kínaiak támasztották fel. Azóta Indonéziában, Indiában, Vietnamban és természetesen Kínában is gyártanak Converse cipőket. 

Hasonló a helyzet a Nike-val: termékeinek ötöde készül Kínában, emellett további 180 gyárban készít Nike termékeket mintegy 210 ezer munkás. A legtöbbet azokból Vietnamban gyártják, de van gyáruk Indonéziában, Sri Lankán, Japánban és Brazíliában is. 

A Levi’s farmer tavalyi forgalma megközelítette a hatmilliárd dollárt. A jeansek 99 százaléka napjainkban Japában, Olaszországban és Kínában, valamint más tengerentúli országban készül, egyedül az 501-es jelzésűt varrják még Amerikában. A Levi’s tulajdonosai az amerikaiak mellett olasz, japán és kínai vállalatok. 

A Samsonite bőröndök 1910 óta kaphatók, mióta Denverben megalapították és 91 évig csak ott készültek termékeik. Napjainkban a legtöbbet Ázsiában és Európában, köztük Magyarországon állítják elő. Egyébként az American Tourister bőrönd, amit utólag megvett a Samsonite, ugyancsak a kínaiakat gazdagítja. 

Hozzátehetjük még a neves Dell számítógépeket: eredetileg Texasból származnak, napjainkban kínai, malajziai, brazil és ír tulajdonban vannak.

Estée Lauder és férje alapították New Yorkban kozmetikai vállalkozásukat. Központja azóta is ott működik, de kutatási és fejlesztési részlegei és termelő üzemei is Kínában, emellett Nagy-Britanniában, Kanadában, Svájcban és Belgiumban vannak. 

A Tommy Hilfiger ugyancsak NY-ból indult, 2010 óta holland tulajdonban van.