Kispostát nyitott egy vállalkozó Nagykanizsán
A Magyar Posta több tízmillióért nyitotta volna újra a szolgáltatást, ezért inkább más megoldást keresett a kanizsai önkormányzat.
Nagykanizsán tavaly négy postát zártak be. Nem sokkal később viszont azt közölte a Magyar Posta, hogy egy nagyobb összegért cserébe kinyitják az egyik bezárt hivatalt. A város önkormányzatának kellett volna a több tízmillió forintot előteremteni, ezért nem fogadták el az ajánlatot, és inkább más megoldást keresett az ellenzéki vezetésű képviselő testület – számolt be a történtekről az ATV.
Horváth Jácint önkormányzati képviselő elmondta, körülbelül másfél hónap tárgyalás után sikerült megállapodni a kiskanizsai helyiségről, amit az önkormányzat bérbe adott a vállalkozónak.
Ebben a városrészben legalább ötezren élnek, nekik most már nem kell másik megoldást keresniük, ha postai szolgáltatásra van szükségük. A kispostát üzemeltető vállalkozó elmondta, már az első nap több százan érkeztek ügyeiket intézni, így az is elképzelhető, hogy az egyszemélyes hivatal hamarosan újabb ügyintézővel bővül.
A képviselő testület a sikeren felbuzdulva a másik két bezárt postát is lehetőség szerint újranyitná. Mivel állami segítségre nem számíthatnak, ezeket a hivatalokat is vállalkozók segítségével indítanák újra.