Kőkemény Merkel-bírálat, megspékelve némi önkritikával

HírKlikk 2023. augusztus 7. 16:55 2023. aug. 7. 16:55

Valóságos vádlistát sorakoztat fel Angela Merkel volt német kancellárral szemben az egyik párttársa, a polgárjogi aktivistaként szintén az egykori NDK-ból indult Arnold Vaatz. Erről számol be előfizetői számára elérhető írásában a Neue Zürcher Zeitung.

Arnold Vaatz elsőként azt veti Merkel szemére, hogy nagymértékben felelős az ukrajnai háborúért, a politikája pedig egyébként is katasztrofális következményekkel járt Németország számára. 2014-ben közölte, hogy nem ad fegyvereket az ukránoknak – bár erre semmi oka nem volt. Moszkva ezt úgy vette, hogy szabad kezet kap. De az is a rovásán van, hogy egyszerre határozta el az atom- és szénerőművek leállítását, miközben engedélyezte az Északi Áramlat 2 megépítését.  

Vaatz, aki 19 éven át volt a CDU helyettes frakcióvezetője a Bundestagban, azt is felrója a korábbi kormányfőnek, hogy tönkretette a hadsereget. Ezen túlmenően lesöpörte az asztalról az euró stabilitási feltételeit, hagyta, hogy kilyukadjon a szociális ellátórendszer költségvetése, engedte lepusztulni az infrastruktúrát. Tovább sorolva a listát: szerinte Merkel még inkább elmélyítette az EU-ban a kelet-nyugati ellentéteket és része volt a Brexitben is.

Vaatz elismeri, ő is ludas abban, hogy idáig jutottak a dolgok, mert nem akarta felfogni, hogy mi folyik. Most viszont már ott tart az ország, mindenki egyetemre akar menni, nincs aki megfogja a munka végét. A hiányzó munkaerőt külföldről kívánják pótolni, csak éppen ily módon a legtehetségesebbeket szipkázzák el a szegény államokból. A befogadott menekültek közül viszont sokan egyáltalán nem óhajtanak dolgozni, mert a juttatások olyan életszínvonalat szavatolnak nekik, amilyenről otthon még csak nem is álmodhattak.

Ha nem módosítják az energiapolitikát, Németország középtávon kiesik a legfontosabb ipari hatalmak sorából – tért át a kemény bírálatok következő pontjár Vaatz a Neue Zürcher Zeitung írása szerint. Az oktatás romokban, remény nincs arra, hogy az ország vissza tudjon jutni a háború utáni nemzedékek szellemi szintjére. Lemaradt a mesterséges intelligencia területén is. A Bundeswehr ugyanakkor olyan állapotban van, hogy a Wagner-csoport 20 ezer katonája simán eljutna a Rajnáig – szögezte le.

 

Forrás: Hírklikk