Komjáthi Imre: az MSZP valódi ellensége a szegénység, a leszakadás és a reménytelenség

HírKlikk 2024. április 8. 17:20 2024. ápr. 8. 17:20

Nem gyűlöletplakátokkal kellene elárasztani a vidéki településeket, hanem olyan fejlesztéseket kellene véghez vinni, amelyek a legelesettebeken segítenek. Komjáthi Imre, az MSZP országgyűlési képviselője és társelnöke hétfői napirend előtti felszólalásában a vidéki Magyarország felemelését célzó MSZP-s javaslatokról beszélt, egyúttal bírálta a pártok között folyó plakát-csatákat.

A szocialista politikus elmondta, mivel folyamatosan járja az országot, így tisztában van azzal, milyen körülmények között kénytelenek élni bizonyos emberek. Ezen társadalmi csoportok helyzete a Parlamentből nem érthető meg. A romos házakat, a málló vakolatot, a megvetemedett nyílászárókat és a rozsdás kapukat látszólag nem érték el az ingatlanfelújítási pályázatok, azonban – ironikus módon – sok esetben kitakarják ezeket a Civil Összefogás Fórum (CÖF) óriásplakátjai. 

Ezeken Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter, Fekete-Győr András és Gyurcsány Ferenc feje van rámontírozva „egy lopott zenekari fotóra”, a képük alatt pedig az a felirat olvasható: „megvették őket kilóra”. Komjáthi Imre szerint a kormánynak hivatalosan ehhez nincs köze, hiszen a CÖF egy civil szervezet, azonban egyértelmű, hogy a plakátok a kabinet érdekeit szolgálják.

Az álcivil plakátok mellett az álközszolgálati hirdetések is végtelenül gonosz és buta eszközei a Fidesz-kormánynak. A „Stop Sorostól” kezdve a homofób kirohanásokig miért rak ki ilyen plakátokat a mi pénzünkből a kormány?” – kérdezte az MSZP társelnöke. Emellett kritikával illette némely ellenzéki párt plakátjait is.

Komjáthi Imre leszögezte, ha az MSZP részvételével megvalósul a kormányváltás, akkor az egyik feltételük az új kormány irányában az lesz, hogy törvény tiltsa meg a választástól-választásig tomboló plakátőrületet, különösen a kormányhirdetéseket. 

Az MSZP-nek – mint kiemelte – részletes programja van az olyan fontos problémák kezelésére is, mint a vidéki Magyarország helyzete. A valódi ellenség ugyanis a szegénység, a leszakadás és a reménytelenség, az MSZP éppen ezért nem a plakát-csatákban vesz részt, hanem azokban a kezdeményezésekben, amelyek a legnehezebb helyzetben élők megsegítéséért folynak.

Meg kell védeni és fel kell futtatni a vidéki mezőgazdaságot, biztonságossá és versenyképessé kell tenni a magyar ipart, jó minőségű utakra és közlekedési eszközökre van szükség, esélyt adó iskolákra és mindenhova elérő kultúrára, tudományokra! – sorolta pártja javaslatait a szocialista képviselő.

Komjáthi Imre megemlékezett a múlt héten elhunyt Ferge Zsuzsa szociológusról is, aki elmondása szerint nagyon jól ismerte az imént felsorolt gondokat, az ő szociálpolitikája nélkül pedig elképzelhetetlen egy szociáldemokrata kormányzás. Komjáthi Imre szerint nem gyűlöletplakátokra van szükség, hanem a legszegényebbek megsegítésére, az országgyűlési képviselők feladata pedig az, hogy valami újat, okosat és emberit cselekedjenek és ezzel is meggyőzzék az embereket.

 

Forrás: Hírklikk


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom