Komoly sebet ejthetett Orbán lelkén Heller Ágnes

HírKlikk 2019. augusztus 23. 18:05 2019. aug. 23. 18:05

Havasi Bertalan sajtófőnök érdekes magyarázatot adott arra, hogy a miniszterelnök miért nem küldött gyász táviratot Heller Ágnes halálára, illetve milyen szempontok alapján, kinek küld gratuláló vagy éppen részvétet nyilvánító üzenetet.

A sajtófőnök közölte: „Úgy gondolom, a levelek megírásának alapját, indokát minden esetben maga az adott levél tartalmazza. A miniszterelnök nyilvános levelei a kormany.hu és a miniszterelnok.hu honlapokon megtalálható."

Heller Ágnest július végén helyezték végső nyugalomra, halálakor Emmanuel Macron francia elnök – a budapesti francia nagykövetség közreműködésével – levélben fejezte ki részvétét, a táviratot a filozófus sírjára is kitették.

Tarlós István főpolgármester Budapest saját halottjának nyilvánította a filozófust, a magyar miniszterelnök azonban néma maradt.

Heller július 19-i halálát követően a Népszava július 22-én kérdezte meg Havasi Bertalantól, a miniszterelnök sajtófőnökétől, hogy a kormányfő kifejezte-e, ha nem, tervezi-e, hogy később kinyilvánítja részvétét.

Alkalom lehetett volna erre július 29-e, a temetés napja. A sajtófőnök nem reagált. Heller Ágnes családjától azt a tájékoztatást kapták, hogy azóta sem érkezett semmiféle részvétnyilvánítás a miniszterelnöktől.