Körúti Torzó: megszórta a Fidesz az erzsébetvárosi postaládákat

Föld S. Péter 2019. január 29. 12:54 2019. jan. 29. 12:54

Körúti Korzóék megint ellepték a postaládákat Budapest hetedik kerületében.

A lap nevéből akár arra is gondolhatnánk, hogy az ingyenesen bedobott kiadvány egy kellemes, színvonalas, a szó legjobb értelmében polgári újság, amely a Nagykörút és környékén élők mindennapjait mutatja be. 

 

Ám a Körúti Korzó, nevével ellentétben nem olyan, amilyennek gondolnánk. Kiadóként a Ladánybenén bejegyzett Körúti Korzó Kft, (van hosszabb neve is, de ennek közlésétől most eltekintünk) van feltüntetve, ott szökkent szárba a főszerkesztő Zachár Attila megannyi magvas gondolata, hogy kellene a hetedik kerületieknek egy újságot csinálni.

Sajnos, Zachár Attila lapjából nem túl sok mindent lehet megtudni Erzsébetváros valódi életéről, örömeiről, gondjairól. Ladánybene messze van Budapesttől, Erzsébetvárostól pedig még annál is távolabb, mint mondjuk a 12. kerülettől. Ennek megfelelően a címlapot Szijjártó Péter képe dominálja, mégpedig abból az alkalomból, hogy ő lett az Év embere. Az már csak az újság belsejéből derül ki, hogy a külügyminiszter nem valamelyik rangos nemzetközi, vagy hazai szervezetnél lett az Év embere, hanem a Figyelőnél. Igen, a listázós újságról van szó, amely számon tartja Soros zsoldosait, a Mazsihisz elnökét pedig – nyilván az antiszemitizmussal szembeni nulla tolerancia jegyében - pénzesőben ábrázolta a címlapján.

Megtudhatjuk még az erzsébetvárosiaknak szóló lapból, hogy a milliárdos Soros retteg. Nem Budapest hetedik kerületében fél, hanem Long Islandon. Ottani házát ugyanis magas kerítés veszi körül, s Korzóék szerint ez egy ellentmondás, hiszen Sorosról köztudott, hogy megnyitná az országhatárokat, miközben a saját házát kerítéssel óvja a migránsoktól.

Korzóék figyelmét nyilván elkerülte, hogy az ismert és gazdag emberek házait kerítés szokta körülvenni. Nemcsak Amerikában, de Magyarországon is. És ezek az emberek nem a migránsoktól rettegnek, hanem a hívatlan látogatókat – betörőket, rablókat, esetleg jó szándékkal érkező rajongókat - kívánják távol tartani.

Ami hetedik kerületi vonatkozásnak mondható, az annyi, hogy Bajkai István, az erzsébetvárosi Fidesz első embere a címlapon kapott helyet azzal, hogy két bebörtönzött székely fiatalember ügyvédjeként a szabadon bocsátásukért küzd. De kapott Bajkai belül is egy teljes oldalt. Ebből kiderül, hogy e kiváló ember, aki - emlékszünk rá, a tavalyi választási kampányban saját nevével ékesített tojásokat osztogatott a Hunyadi téri piacon – számos hőstettet hajtott végre az elmúlt hetekben.

Meglátogatta a Családok Átmeneti Otthonát, ahol „saját készítésű disznótorossal járult hozzá az ünnepi hangulathoz”. Karácsony második napján a Honvéd és a Péterfy utcai kórház dolgozóit látogatta meg, őket bejglivel kínálta. A cikkből sajnos nem derült ki, hogy a bejgli – és nem beigli, ahogyan a Ladánybenén szerkesztett lapban olvasható – saját készítésű volt-e, és hogy a látogatás során szó esett-e arról, hogy a Honvéd Kórház gyakorlatilag az összeomlás szélén áll, és a Péterfy kórházban is meglehetős állapotok uralkodnak.

Ja, Orbán Viktor is kapott egy oldalt. Ami persze nem lehet véletlen, hiszen az újság szerkesztője és a kiadó tulajdonosa két évvel ezelőtt így nyilatkozott a miniszterelnökről: „Egyszerűen nekem Orbán Viktor zseni, és jó irányba halad. Ha hozzám eljönne, az első kép, amit látna, az egy születésnapi gratuláció Orbán Viktortól. Egy képeslap bekeretezve, amit idén májusban kaptam, és nagyon örültem neki.” Ugyanebben az interjúban Zachár Attila azt mondta, hogy semmit nem kap ezért a párttól, saját ötletből és saját meggyőződésből tett mindent.

Ilyen emberek kellenek a hazának. Hassál, alkossál gyarapíccsál, és a haza fényre fog derülve lenni.