Kuss, mi így tervezünk vasutat!

Föld S. Péter 2019. június 19. 06:44 2019. jún. 19. 06:44

Kisvasútban már jók vagyunk, a nagyhoz még fel kell nőnünk. De nincs baj, megoldjuk ezt is, senkinek ne legyenek kétségei, hogy az a vonat, amelyik ma még nem fér át az alagút alatt, jövőre vígan zakatol majd, mintha soha nem is lett volna vele semmiféle probléma. Látjuk már az alagutat a fény végén.

Arról van szó, hogy kiderült: a MÁV kötelékébe jövőre érkező Stadler KISS motorvonatok 31 centivel magasabbak, mint az eddig használt FLIRT-ök. Önmagában ez még nem volna baj, az már inkább problémás, hogy a Kelenföldi pályaudvar és a Déli pályaudvar között ősidők óta meghúzódó alagút alacsonyabb, mint az említett szerelvények.

Azt hihetnénk, hogy ez egy tervezési anomália, magyarul, botrány, fejek hullnak a porba, de legalábbis sűrű feddésekről hallunk majd, ám szerencsére a MÁV-nál minden másképp van. Ott nincs kapkodás, pánik meg még annyira sem. Mindenki teszi a dolgát, és a projekt végeztével felveszi majd a jól megérdemelt jutalmát.

Csakis így történhet minden, merthogy a MÁV közleményéből megtudható, hogy ezekkel a vonatokkal csak akkor lehet gond, ha az eredeti terveknek megfelelően a nyári csúcsidőben a Velencei tó és a Balaton viszonylatban közlekednek. A MÁV szerint azonban első körben a Budapest-Vác-Szob és Budapest-Cegléd-Szolnok vonalakon állítják hadrendbe a frissen vásárolt szerelvényeket, vagyis, olyan útvonalon, ahol a közlekedésüket nem hátráltatja műszaki akadály. 

Magyarul: sehol egy alagút, amerre a szem ellát.

Öröm az ürömben, hogy a problémára már megvan a megoldás: átépítik, azaz megmagasítják a Kelenföld és a Déli pályaudvar közötti alagutat, így majd ott is gond nélkül elférnek az emeletes kocsik.

Stadiont már tudunk építeni, kisvasútban is nagyok vagyunk, s amennyiben a mostani esetből tanulnak az illetékesek, hamarosan azt is elmondhatjuk, hogy alagútmagasításban is a világ élenjáró országai között kell számolni velünk.

S ha valaki megkérdezi, hol tanultak azok a vasútmérnökök, akiknek nem tűnt föl, hogy a vásárolt vonatok magasabbak, mint a már meglévő alagút, azoknak egy, az agresszív kismalacos viccekből kölcsönzött frappáns riposzttal válaszolunk: Kuss, mi így szoktunk tervezni!