Lakástámogatások megannyi kérdőjellel és feltételes módban 

Mit gondol a felsorolásban szereplő sok feltételről? 

Jó, hogy az épület színe nem szerepel közöttük. A rászorulók javát ezekkel a feltételekkel ki is zárják a hitelezhetők köréből. Szerintem ez egyszerűen kommunikációs trükk, a bankok és a kormány elmondhatják, kiírhatják öles plakátokra, hogy létezik a piacon 5 százalékos, fix kamatozású lakáshitel. Ami tényleg igaz, létezik majd – mint piaci termék. Csak éppen a lakáshitelt igénylők nagyon pici része tudja majd ezeket a feltételeket teljesíteni, de erre már akkor senki nem lesz kíváncsi. A bankok egyértelműen abban voltak érdekeltek, hogy ez a hitel egy szűkre szabott kör számára legyen elérhető, és mindössze hét hónapig lehessen igényelni. A feltételek között szinte kisbetűvel szerepel, hogy a „fix kamatot” csak a hitel első öt évében garantálják. Hogy később mennyi lesz? Majd az akkori kamatszintek, meg az akkori infláció alapján eldöntik.

Olyan csapda, mint korábban a devizahitel volt?

A devizahiteleknél a változó kamatszint mellett az árfolyamkockázatot is áthárították a hitelfelvevőkre. Mikor belekezdtek, jól nézett ki az alacsony kamat, aztán az árfolyamváltozás hatására egyszer csak sokszorosára emelkedtek a havi törlesztőrészletek, amit százezrek nem tudtak fizetni. El kellett árverezni a lakásukat. 

Nem szokatlan feltétel a szűk „nevezési határidő”?

Akik ezt belevették a feltételek közé, aligha gondolták végig, hogy a felnőtt életüket éppen csak elindító családoknak ripsz-ropsz kell dönteniük egy lakásvásárlásról, meg a gyerekvállalásról, ami minden esetben ennél lassabb folyamat. Nem lehet ennyire rövid idő alatt felelős döntéseket hozni. 

Oldhat ez a friss támogatási forma bármit is a hazai lakhatási válságon?  

Milliónyi ember él lakhatási szegénységben, egy részüknek megfizethetőségi problémája van. Ez azt jelenti, hogy a lakhatási költségeik magasabbak, mint a jövedelmük 40 százaléka. A lakhatási költségbe bele kell számítanunk a rezsikiadásokat, vagy az albérleti árakat, a lakáshitelek törlesztőjét is, azoknak, akiknek már van valamilyen lakáshitelük. Egy másik, lakhatási szegénységben élő csoport, akik olyan ingatlanban élnek, amelynek, mondjuk, beázik a teteje, vagy kifűthetetlenek a szobák, esetleg nincsen fürdőszoba, konyha, mellékhelyiség, vízvezeték a lakásban. Ilyen több tízezer ingatlan van az országban. Azt hiszem, ezek azok a legfontosabb problémák, amiket a lakhatási válság körébe sorolnék, de a kormány csak a megfizethetőségi problémával foglalkozik, azt is csak a középrétegek szintjén igyekszik enyhíteni. Amikor arról döntenek, hogy olcsóbb megoldásokat kínáljanak, csak a látszatintézkedésekig jutnak el. Ha beavatkoznak a piaci folyamatokba mondjuk az építési árak oldalán, vagy a hitelezési feltételeket próbálják megerőszakolni, az csak torzítani tud a viszonyokon, de megoldást nem jelent. Évtizedes tapasztalatról beszélek. 
 
Ebben a helyzetben mi lenne a megoldás?

Az biztos, hogy nincs egyetlen csodarecept. Okos intézkedések kombinációjára volna szükség. Egy valamiben biztos vagyok: legyenek a lakáspolitikai eszközök kiszámíthatók, ne változzanak olyan sűrűn, mint most. Az állam ne felejtse el, hogy a lakástámogatás nem naponta cserélődő fehérnemű. Valamelyik miniszter kitalál valami új eszközt, ami egy évig érvényben van, majd utána két év múlva kitalálnak megint valami mást. Éppen a lakásügyben hosszútávú döntéseket kell hozniuk a családoknak, a kedvezményeknek is akár évtizedes távlatokra kellene szólniuk. 

Ön szerint jó irány, hogy a fiataloknak lakásvásárlási hiteleket ajánlanak, ahelyett, hogy a bérlakások kínálatát bővítené a kormány?

Speciálisan kelet-európai jelenség, hogy a háztartások több mint 90 százaléka magántulajdonú ingatlan. Ez biztosan nem szerencsés állapot. Ha többféle lakáshasználati jogcím közül lehetne választani, ha több volna a bérlakás, akkor könnyebb lenne az átjárás is a rendszeren belül a különböző lakhatási formák között. Kevésbé élnénk röghöz kötötten, ami a munkamobilitást is visszafogja. Aki mondjuk egy kistelepülésen saját házában lakik, nem fog elmenni az ország távolabbi felébe munkát keresni, egyrészt a családtól való távolság miatt, másrészt mert ha akarná sem tudná eladni a lakását, hiszen ott mások sem akarnak vásárolni. Ez az ország egyes területein növeli a szegénységet, adott esetben a munkanélküliség miatt a nyomort is. Ráadásul erre a folyamatra a kormányzat is ráerősít az olyan családpolitikai eszközökkel, mint például a falusi CSOK. Aki egy ilyet vállal, talán nem számol azzal, hogy 10 évig kénytelen lesz élni egy olyan csökkenő népességű településen, ahonnan elmegy a posta, bezár az iskola, az óvoda, nincs háziorvos. 

Talán változna a helyzet, ha volna több bérlakás. Nem gondolja?

Amikor bérlakásokról beszélünk, akkor általában az önkormányzatok jöhetnek szóba, mint beruházók. De tudjuk, az önkormányzatok le vannak gatyásítva, ki vannak rabolva, főleg azok a nagyvárosi önkormányzatok, ahol esetleg még munkahelyet is találnának a fiatal családok. 

Az ingatlanfejlesztéssel foglalkozó milliárdos oligarchák számára – mondjuk a kastélyprogram helyett – ez nem lehetne jövedelmező befektetési forma, ha a bérlakások építését támogatná az állam?

Legutóbb, még a Covid előtt, amikor ezt elemeztem, az ingatlanfejlesztők egyértelműen azt mondták, hogy nem éri meg nekik bérbeadásra fejleszteni. Ennek több oka is van. Az egyik az, hogy jobban megéri az ingatlanfejlesztőknek eladásra építeni, mintsem bérlakásokkal bajlódni. Az építési és üzemeltetési költségek olyan magasak, hogy a beruházónak annyira magas bérleti díjat kellene kérnie, amit csak kevesen tudnának megfizetni. Akárhonnan nézzük, az állam rossz irányba ösztönöz, ha a piaci ingatlanfejlesztőknek ad olcsó finanszírozást. Megint oda jutottunk, hogy az önkormányzatoknak kellene erre a célra címkézett forrásokat biztosítani, vagy olyan nonprofit lakásépítő és lakásüzemeltető szereplőket bevonni, mint amilyenek külföldön már sikeresen működnek. A lakásszövetkezetek számos nyugati országban sikeresen oldották meg a megfizethető bérlakás problémát. A két világháború között az egyházak, a biztosító társaságok, a nyugdíjalapok is építettek bérlakásokat, de a hazai szabályozásban ma ezek a lehetőségek valamiért nem szerepelnek.