Lantos Gabriella: a praxisközösségek mellé meg kell szervezni az egészségügyi call centert

– 928 üresen álló praxis van Magyarországon a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint. Ebből júliusban 648 betöltetlen háziorvosi praxisban nem volt orvos, új kilépőként pedig tízen jelezték, hogy nem dolgoznak tovább. A tartósan betöltetlen fogorvosi praxisok száma 280 volt, a nyári hónapban nyolc praxis szűnt meg. Jelentette ez, hogy ellátatlanul maradtak betegek Magyarországon?

– Persze. Ez abszolút azt jelenti. Elméletileg hasznos, fontos dolog a praxisközösségek megalapítása, és nem csak ebből a célból, de attól tartok, pont ezt a célt fogja a legkevésbé szolgálni. Egyébként ez az egész egészségügyi reformnak egy része, és nagyon jó irány. Maximálisan egyetértek vele, csak attól tartok, a szabályozás nem lesz olyan alapos, hogy pont a hiányzó praxisok helyét pótolni tudja. 

– Mert?

– Azért, mert mindegyik szabályozási forma a meglévő praxisok együttműködésére vonatkozik, és több mint 900 helyen nincs meglévő praxis, nincs kivel együttműködni. Arra, hogy a helyettesítést vállalni fogják-e a meglévő praxisokba tömörült, a járás másik területén dolgozó orvosok, vagy sem, arra egyáltalán nem lehet garanciát vállalni. 

– Szeptembertől indulnak a praxisközösségek. Jelent ez majd megoldást a betegek ellátására? 

– Ha az üres praxisokba nem sikerül új orvost bevonni, akkor romlani tud az ellátás is, mert ha egy orvosnak nem 1500, hanem 2300 beteget kell ellátnia, ráadásul a járás másik pontján, mondjuk 40 kilométerrel arrébb, akkor ő sokkal kevésbé fogja tudni akár a saját betegeit is ellátni. A praxisközösség csak akkor lesz erre megoldás, ha a meglévő praxisok területeit újraosztják, és gyakorlatilag tiszta lappal kezdik az egészet. Sokkal radikálisabban kell hozzányúlni ehhez a rendszerhez, nem elég a meglevő praxisokból közösségeket csinálni ahhoz, hogy az ellátatlan területeken ugyanolyan minőségű ellátás legyen. 

– Állítólag már eddig csaknem száz kollegiális praxisközösség indult el hétezer praxistaggal. 

– Legalábbis ennyit most jóváhagytak, az még túlzás, hogy működik, de ennyinek a bejegyzése megtörtént. 

– Azt lehet tudni, hogy leginkább hol kezdtek működni?

– Nem. Legalábbis én nem tudom. De mindegy is, mert meglévő praxisok. Az világos, hogy ezek a praxisok pont oda nem fognak eljutni, ahol nincs háziorvos, vagy fogorvos, vagy gyerekorvos. Szóval, teljesen más elv szerint kell azokat a praxisokat megtölteni, nem a jelenlegiek újraszabásával. Ami egyébként helyes a jelenlegi betegek jobb ellátása érdekében. Csak nem ez fogja megoldani a hiányzó praxisok feltöltését. Ha jól csinálják, és komoly minőségi követelményeket támasztanak az új finanszírozási rendszerrel szemben, akkor a meglévő betegek több és jobb ellátást kaphatnak. Azt majd meglátjuk, hogy ez így lesz-e. Benne van a lehetőség, de még egyszer mondom, nem oldja meg a hiányzó praxisok problémáját.

– Azt hallani, hogy a nyugdíj előtt álló háziorvosok már nem lépnek be a praxisközösségekbe, de nem is nagyon veszik oda be őket, mert nyugdíjba menetelük után üresen marad a helyük. 

– Erről beszélek. A jelenlegi szabályozás azt az érdekeltséget és lehetőséget nem teremti meg, hogy akár a praxisok tudjanak maguk szerződni orvosokkal akár alkalmazottként, akár szerződésesként arra, hogy ellássanak betegeket ellátatlan területeken, vagy a kilépő orvosok helyett újakat szerződtessenek. Ennek az akadálya a praxisjog, ami mintegy húsz évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy nagyon előremutató dolog, de most valójában jogi akadállyá válik a minőségi elvárások bevezetésében meg a hiányzó praxisok feltöltésében. Mert hiába van az a praxisjog, ha senki sem akar odamenni, akkor azzal nem lehet mit kezdeni. Ezért ezt az egész rendszert teljesen újra kell gondolni – az szinte biztos.

– Azt is tudjuk, hogy az oktatásban a tanárhiány megoldására kitalálták az utazó pedagógust. Átmeneti, de nem a legjobb megoldás. Most ugyanez történik az egészségügyben, lesznek utazó orvosok?

– Az iskolában ez nem egy rossz rendszer. Egy fokkal jobb lenne, ha nem lennének olyan iskolák, ahol csak egy osztály van. Hanem olyan iskolák lennének, ahol három osztály van, és 1-12 évfolyamon. Mert akkor az iskola nem egy kémiatanárt tudna foglalkoztatni, hanem kettőre is szükség lenne. 

– Az az igazság, hogy az utazó pedagógus nem megoldás a gyerekeknek, mert egy héten egyszer megjelenik náluk, két órát megtart, aztán eltűnik az életükből. De nem megoldás az iskolának sem, mert az összes többi teendő azokra hárul, akik csak abban az iskolában tanítanak, míg az utazó pedagógus egyáltalán nem vesz részt az iskola életében…

– Azért mondom, hogy sokkal jobb megoldás lenne, ha nagyobb iskolákban raknák össze a gyerekeket. Akkor kész tantestületek lennének, de ez egy másik lépés. Én azt gondolom, hogy elkerülhetetlen ezeknek a mini iskoláknak a központosítása, mert csak akkor lesz jó minőségű oktatás. Így oktatásnak nevezett illúziókeltés fog folyni.

– Ha egy nagyobb iskolába rakják őket, akkor meg a gyerekeknek kell utazniuk…

– Az még mindig jobb. Ez a világon mindenütt megoldás. Iskolabusszal nem egy dráma.

– Ha van…

– Kell. Ahhoz, hogy a központosítottabb iskolákat meg lehessen csinálni, egy-egy nagyobb község több kisebb községet ellásson, ahhoz iskolabusz kell. Van még ezer feltétel, de amíg ez nincs, addig legalább busz legyen. 

– Csak azért vetettem fel az iskolaügyet, mert számomra kísértetiesen hasonlít ahhoz, ami most a praxisközösségekkel történik…

– Ez így van. Teljesen jól látja. Az világos, hogy vége van annak az időnek, amikor sztetoszkóppal a nyakában egy idős doktor bácsi, meg egy idős asszisztens képes egy körzetet ellátni. Egyrészt azért, mert nem képes, hiszen olyan bonyolult diagnosztikai eljárások vannak, amikre úgyis tovább kell küldeni a beteget, másrészt azért, mert erre az érdektelen betegirányító funkcióra nem is jelentkezik senki. Ezért ezt az egészet újra kell gondolni. Nem lehet egyszerre közel, olcsón, jó minőségű ellátást nyújtani, ezért a közelről le kell mondani.

– Magyarul a praxisközösségekbe is utazniuk kell a betegeknek.

– A kisvárosokban két buszmegállóval többet, a kicsi falvakban már most sem volt, ők így is utaztak. Valószínűleg az 1000-2000 lakosú községek azok, amelyek számára ez újdonság lesz. Vannak nagyon jól működő példák, mint Berettyóújfalun. A városnak, és a körülötte lévő községeknek egy gyönyörű, szép épületben egy praxisközösségük van, ahol legalább 10-15 ezer ember háziorvosi ellátását képesek nyújtani, sok asszisztenssel, gyógytornásszal, dietetikussal. És a falugazdászok által természetesen megszervezték az odajutást. Sőt, még a gyógyszertár is ott kell, hogy legyen. A praxisközösségeket meg lehet nagyon profin szervezni. Svájci-, meg Norvég Alap-pénzekből pilotprojektként ezt Magyarországon is megcsinálták. Ilyen a berettyóújfalui is. Ezek jó tapasztalatait kellene elterjeszteni, azt, hogy megéri hat kilométer utazni, ha ott egyben minden van.

– Hát, igen, csak amikor „dögrováson” van az ember, még a 800 méterre lévő rendelőbe is nehéz elmenni…

– Az az igazság, hogy amikor 39 fokos láza van az embernek, akkor nem orvoshoz kell menni, hanem lázcsillapítót kell bevenni. Egy ilyen praxisrendszer kialakítása csak akkor tud a legkisebb konfliktussal járni, ha van egy hétszer 24 órás  egészségügyi tanácsadó call center, amit föl lehet hívni, hogy „megy a hasam három napja, jártányi erőm nincs, mi legyen”. Mert akkor nem kell elmenni az orvoshoz, hanem a teendőket elmondja egy szakképzett nővér, vagy egy ötödéves orvos egyetemista. Például, hogy a „következő két napban még ez, vagy az fog történni, úgy tetszik majd jobban lenni, ha ezt és ezt a széntablettát beveszi”. Ezért nem kell orvoshoz menni. Ezek azok a praktikák, amelyeket telefonon is el lehet mondani, és ha tényleg nagy a baj, akkor egy ilyen telefonos ügyfélszolgálat azonnal ki tudja küldeni a mentőt. 

– És ezeket az egészségügyi call centereket a praxisközösségek mellett, vagy azokban kellene létrehozni?

– Inkább centralizáltabban. Egy praxisközösség hat-nyolc orvosa nem képes fenntartani egy call-centert, ezt egy régiónak, de legalább egy városi kórháznak kellene létrehozni. Vagyis ezt nagyobb egységeknek kellene megszervezniük, de meg kell, hogy az emberek ne érezzék, hogy ellátatlanul maradtak.

– És ezt kinek kéne megszerveznie? 

– Kásler Miklósnak. A második opcióm Pintér Sándor, vele több esélye van a megszervezésének. Fel kellene ismerni, hogyha a 800 méterre levő háziorvosi rendelőt arrébb viszik, és 3800 méterre lesz, akkor az emberek valamit akarnak kapni a biztonságérzetük növelése érdekében, és egy ilyen call center, egy ilyen egészségügyi ügyfélszolgálat nagyon sokat segít rajta.