Latorcai Csaba: példátlan eredményeket hozott a Fidesz-KDNP kormányzása
Példátlan eredményeket hozónak minősítette a Fidesz-KDNP kormányzását a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szombaton Budapesten, a Fidelitas XXII. kongresszusán.
Latorcai Csaba, aki a KDNP ügyvezető alelnöke is, azt mondta, a Fidesz, a KDNP, a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) együttműködésén nyugszik 15 éves, keresztény, kereszténydemokrata, polgári és konzervatív értékek alapján, példátlan eredmény hozó kormányzásuk.
Elmondta, ennek a kormányzásnak a lényege „három igen" köré csoportosítható: igen a magyar nemzetre, igen a magyar családokra és igen a magyar jövőre.
Úgy folytatta, Brüsszel ezekre az értékekre konzekvensen nemet mond; a nemzet helyett a bevándorlást támogatja, a családok helyett a „különböző szexuális devianciákat " propagálja. Aki a háborút akarja, és ha kell, háborúba megy, az nemet mond a jövőre – mutatott rá.
Latorcai Csaba szerint „Brüsszelnek vannak emberei Magyarországon ", jóllehet, ezt tagadni próbálják, de a Tisza Párt képviselői szavazatukkal Brüsszelben bizonyították, hogy nemzet helyett a migrációt támogatják. Az adórendszer átalakításával a családok megerősítése helyett sokkal inkább a családok felszámolására törekszenek.
Ruszin-Szendi Romulusznak, a Tisza Párt politikusának fotóját felmutatva közölte, nem kérik a háborúba való „berántást ". Örömét fejezte ki, hogy a Fidelitas aláírásgyűjtést indított, amely bizonyította: a magyar fiatalok döntő többségében nem mond a háborúra, nem akar „az ukrán húsdarálókban töltelékké válni ".
Az olimpiai jelszavakat idézve, a következő országgyűlési választásra utalva, azt mondta: közös feladat, hogy gyorsabbak legyenek, mint az ellenfél, magasabban ugorják át nála az akadályokat, és erősebben vívják meg az ellenféllel a csatákat. Együtt győzni fogunk – zárta beszédét.