Lázár János a dohányzáshoz hasonlította a Pride-ot a Bayer showban
„A Pride-nak semmi köze a szerelemhez, ez egy közterületi akció” – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter a Bayer show-ban.
A hvg.hu szerint a tárcavezető ezt követően egy dohányzós példához hasonlította az eseményt, úgy fogalmazva: „Magyarországon szabad a dohányzás, de reklámozni nem szabad.”
Lázár János szerint a Pride nem a véleménynyilvánítás szabadságáról szól, hanem „néhány fölnőtt gyerek közterületi reklámot és propagandát folytat, amivel talán pont a melegeknek árt a legtöbbet”.
A miniszter annyiban kiállt a momentumosok mellett, hogy legalább fel merik vállalni nyíltan a véleményüket, amiért Kövér László majd biztosan kiszabja rájuk a méltó büntetést – a felvétel óta ez meg is történt, a házelnök összesen több mint 70 millióra bírságolta a képviselőket.
A portál összefoglalója szerint a beszélgetés során Lázár János
-
azt is mondta, izgalmas verseny alakult ki Magyarországon, ahol az emberekért kell dolgozniuk, hogy megnyerjék a választást, de ezt felülről nem lehet megtenni,
-
felhívta a figyelmet a KRESZ újragondolásának jelentőségére,
-
Bayer Zsolttal hosszasan elmélkedett arról, hogy Magyar Péter sunnyog a Pride kérdésében. Majd megállapították, ezt teszi Ukrajna ügyében is. A tárcavezető szerint ezzel cserben hagyja azokat a választókat, akik szeretnének megbízni benne,
-
azt mondta, 2004-ben a Fidesznek nem volt elég ereje ahhoz, hogy feltételeket szabjon Románia uniós csatlakozásának. Ezt a hibát az ott élő magyarok védelmére hivatkozva most nem szeretnék elkövetni Ukrajna esetében,
-
szó esett arról is, hogy jelenlegi feladata a MÁV és a Volán vécéinek felújítása. A miniszter elébe ment a vicceknek és azt mondta, aki nem érti, hogy ez miért fontos, az a vidéki magyarokat nézi le.
A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi, 2024. április 20-i adása itt nézhető meg: