Lemond a NOB elnöke, Thomas Bach

HírKlikk 2024. augusztus 11. 08:35 2024. aug. 11. 08:35

Megváltoztatta korábbi véleményét Thomas Bach a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, és jövőre lejáró mandátuma után már nem kíván elnök lenni. A 70 esztendős német sportdiplomata távozási szándékát a NOB 142. teljes ülésének záróeseményén jelentette be, hozzátéve: „legjobb, ha változik a vezetés”. 

A hír azért meglepő, mert korábban Bach még azt mondta: a párizsi olimpia után dönt a folytatásról, bár  hangsúlyozta, hogy hű akar maradni az olimpiai charta előírásaihoz. Az ötkarikás charta alapján 12 év után már nem lehetne újraválasztani az elnököt, de tavaly októberben, a mumbai NOB-közgyűlésen több tag a szabályzat megváltoztatását javasolta azért, hogy Bach 2025 után is elláthassa a tisztségét.

Bach valószínűleg azért gondolta meg magát, mert túl sok botrány övezte a ma záruló párizsi olimpiát. Az egyik ilyen a női ökölvívótorna genderbotránya volt, az, hogy a nőknél két vitatott nemi hovatartozású versenyző is ringbe léphetett. Az is nagy felháborodást keltett, hogy a triatlonosokat és a nyílt vízi úszókat a szennyezett Szajna folyóba kényszerítették – írja a Magyar Nemzet

Forrás: Magyar Nemzet


Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom