Lengyelek és magyarok
Egy lengyel újságíró barátom meghívására két napot Varsóban töltöttem. Mindig is szerettem Lengyelországba járni, fiatal koromban főleg Krakkóba. Nem volt Nyugat, de nem volt a szó akkori értelmében Kelet. Volt valami izgalmas benne, amit szerettem. Most a kíváncsiság hajtott. Hogy milyenek most a lengyelek, milyen az az ország, amelyiknek szomszédja a gyűlölt Fehérorosz „Köztársaság”, és a háborús Ukrajna.
És miközben egyik oldalon ott van Németország, és pontosan tudjuk, hogy mi történt 1939. szeptember elsején, a lengyeleknek más emlékeik is vannak. Ők azt is tudják, hogy Sztálin 1944-ben megállt Varsó előtt, mert ellenezte a független Lengyelország megalakulását, így hagyták a németeket tovább tombolni. Kirobbant ugyan a híres varsói felkelés, aminek leverése után Himmler parancsára gyakorlatilag a földig rombolták a várost, elégették a múzeumok és könyvtárak anyagát.
Szóval a múlt miatt sincs nagy orosz-barátság, ellenben nagy és erős a szolidaritás Ukrajnával. A tömegközlekedési járműveken sárga-kék zászlócskák, a taxisofőr, a szállodai takarító, a bolti eladó, minden televíziós szereplő, és persze minden egyetemi hallgató az ukrán zászló két színének kitűzőjét viseli, az autókon #fuckputin matrica.
Egy ismert politológus szerint már a múlt novemberi belorusz-lengyel határincidens is Putyin „találmánya” volt, így akarta kipuhatolni, hogy a NATO és az Európai Unió hogyan és milyen mélységben válaszol egy ilyen kihívásra. Egy fiatal tanárnő szerint „velünk mindig minden megtörténik”, a nagyhatalmakra igazán nem lehet számítani, nekik Lengyelország „útban van”, ezért is örülnek annak, hogy a NATO és főleg az Egyesült Államok most úgy gondolja, hogy megvédi őket, bár ebben sokan nem hisznek komolyan. Biden is járt Varsóban, mondott egy szép beszédet arról, hogy „velük vannak, lengyelekkel”, ami szépen hangzik, Kennedy is mondta 1963-ban, hogy ő berlini, amikor már két éve állt a híres Fal, aztán szépen hazautazott, a fal pedig 1990-ig maradt.
Na és az oroszok, kérdeztem egy egyetemi tanártól, aki hosszú ideig Moszkvában dolgozott. Ők hogy vannak Putyinnal? Ó, az oroszok ragyogóan megvannak vele, felelte csalódottan, az átlagember – ha van ilyen, persze, egyáltalán –, akkor örül a Nagy Birodalom felélesztése gondolatának, de még a tanultak is azt gondolják, hogy a Szovjetunió nagyhatalmi képét Gorbacsov oszlatta el, mert mind a peresztrojka, mind a glaznoszty idegen az orosz népi mentalitástól. És a Putyin támogatásával meggazdagodott nagytőkések is kitartanak jótevőjük mellett. Így teljes a kép.
Na, és a magyar-lengyel barátság? Nem tudják pontosan értelmezni. Milyen barátság? Kaczynski és Orbán barátsága, vagyis együttes unió-ellenes tevékenysége szerintük nem igazi barátság, inkább csak egy kelet-európai makacskodás, ami szembemegy a demokratikus elvekkel. Nem támogatják, mert ők az EU-tagság ügyében 2003-ban tartott népszavazáson 80 százalékos többséggel szavazták meg a csatlakozást. Most ezzel forduljunk szembe? Kérdezik. Ezeket a közös uniós törekvéseket akadályozzuk? Vajon kikre mondja Orbán, hogy „a brüsszeli bürokraták”? Azért ment el Moszkvába, hogy bizonyítsa hűségét Oroszországnak? Mint Kádár és Gomulka annak idején?
Nyilván nem tőlem várják a választ.
