Levél az Orbán-szülőknek

2019. február 2. 05:34

T. Szülők! Tájékoztatjuk önöket, hogy Viktor Mihály nevű gyermekük magatartásában az utóbbi időkben kedvezőtlen változásokat tapasztaltunk. Bár e negatív elmozdulásnak voltak előjelei, mi, ameddig lehetett, türelmesen vártunk, mert bíztunk abban, hogy gyermekük szép szóval, meggyőzéssel, ha úgy tetszik, érvekkel is jobb belátásra bírható.

A két Orbán gyerek édesapjukkal

Ebbéli reményünkben azonban csalódnunk kellett: Viktor Mihály magatartása nemhogy javult volna, de egyre inkább elhatalmasodtak a viselkedésében és személyiségében a laikus szem számára is jól látható zavarok. Nevezett gyermek gyakran verekszik társaival, főleg a nála kisebbekkel, ráadásul lop is tőlük. Mindezekre már több alkalommal felhívtuk az Önök figyelmét, de mint említettük, a helyzet egyre csak romlott.

Azt sem hallgathatjuk el Önök előtt, hogy fiuk rendszeresen hazudik a társainak. Bármennyire is fájó, kedves szülők, az az igazság, hogy pajtásai, akik egykoron szerették, ma már utálják és undorodnak tőle. Nem szívesen mondunk ilyet, már csak azért sem, mert tőlünk mindig is távol álltak a kemény és sarkos megfogalmazások, de nem rejthetjük véka alá, hogy gyermekük mára összeférhetetlenné, elviselhetetlenné és kibírhatatlanná vált. Egyre többen panaszkodnak rá, ám úgy tűnik, egyelőre mindhiába: esetében mind a baráti, mind a hivatalos intelmek falra hányt borsónak bizonyulnak. Ha önmérsékletre, és a közösen elfogadott normák betartására figyelmeztetik, csak a vállát vonogatja, és pökhendi, arrogáns válaszokat ad.

Pszichológusunk meglátása szerint gyermekük nem egyszerűen krónikus hazudozó, de olyan, mint egy, a mások amnéziájára építő szélhámos: a véleményét gyakran, látszólag minden értelmes ok nélkül változtatja. Ma ezt mondja, holnap az ellenkezőjét, attól függően, hogy pillanatnyi érdekei alapján mit tart jónak. És meg kell mondanunk, az is aggodalomra ad okot, hogy másképp beszél idegenekkel, és megint másképp társai körében. (Csupán miheztartás végett, valamint az Önök tájékoztatása céljából jelezzük: az ilyet a normális emberi kapcsolatokon alapuló társadalmakban – gyengébbek kedvéért demokráciákban – kettős beszédnek nevezik.)

Kötelességünk megemlíteni, hogy Viktor Mihály személyiségében beállt zavarok, a tevékenységében gyakorta fellelhető uszítás, valamint az ezzel rokon gyűlöletkeltés már közösségünk normális működését veszélyeztetik. Ezért kérjük Önöket, hogy kemény kézzel, az általunk normál üzemmenetben nem díjazott, ám az ő esetében feltehetőleg egyedül célravezető – fizikai ráhatásban megtestesülő - szigorral lépjenek fel vele szemben.

A Magyarország utcai óvoda dolgozóinak nevében: Föld S. Péter

Forrás: Hírklikk