Lezsák, a príma

Németh Péter 2018. november 25. 14:53 2018. nov. 25. 14:53

Súlyos beismeréssel kezdem: nincs ismeretem Lezsák Sándor költői tevékenységéről. Nagy hiányosság ez, belátom, illenők nyomon követnem a kortárs művészeket, és én Lezsákról megfeledkeztem. Ebből következően nincs jogom azt sem megítélni, hogy alkotásai mennyire érdemlik meg, hogy díjazásban részesüljön; még az is lehet, hogy valamikor a jövőben, tanítani fogják.  És ez a jövő nem is lesz olyan távoli, kiváltképp, ha a Fidesz-kormány hosszú távra rendezkedik be.

Ezzel a mondattal persze nem volt szándékom gúny tárgyává tenni Lezsák költői tevékenységét, pusztán azt akarta jelezni, hogy nehéz nem összefüggést találni a politika és a fideszes politikus művészi munkája között. A történet annyi, mint erről a portálunk is beszámolt, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Bács-Kiskun Megyei Szervezete Prima díjjal tüntette ki Lezsák Sándort.

Az indoklás mondja azt, hogy a költői teljesítménye sarkallta arra a díjat odaítélő bizottságot, hogy végre elismerje Lezsákot, mint a jelenkori költészet kiemelkedő alakját. Bizonyára zsűri valamennyi tagja pontosan ismeri a fent nevezett úr költeményeit, rendelkeznek azzal a tudással is amely képes kiemelni a sok művész közül azt, aki leginkább megérdemli az elismerést és a vele járó pénz díjat.

A pénzről jut eszembe – miközben eszembe sincs sajnálni a Primával járó summát Lezsáktól -, hogy egy időben sokszor került szóba vele kapcsolatban, hogy milyen összegeket sikerült, állami forrásból, a Lakitelki Népfőiskolára becsatornáznia, az akkor még MDF-ben politizáló képviselőnek, de ne higgyünk a legendának, ne fogadjuk el, hogy ezek a pénzek némi manipuláció árán jutottak Lakitelekre. Annak a Népfőiskolának, amelyet pont Lezsák Sándor menedzselt. És annak a mesének se üljünk fel, hogy Lezsáknak köze lett volna az MDF elhalásához, illetve a Fidesz –ily módon való erősítéséhez.

Ezeket most megint pusztán azért írom ide, mert bizonyára akadnak olvasóink között olyanok, akik esetleg, hibásan, összefüggést keresnek a mostani díjazás, és a Fidesznek tett szolgálatok között.

Ez már csak azért sem lehet így, hiszen a Prima kitüntetést – Demján Sándor nagyszerű kezdeményezését – nem politikai tevékenységért adják, ilyen fel sem merülhet, hisz a VOSZ Bács-kiskun megyei vezetése nyilván távol is tartja magát a politikától. Feltehetően egyetlen ítésznek sem jutott eszébe, hogy Lezsák immár több évtizede politikusként él a nyilvánosság szemében, hogy mostanság is a hatalmat gyakorló Fidesz hűséges támogatója, és viszont.

De, sajnos, az idén elhunyt, alapító Demján sem juthatott eszükbe, mert akkor nem ment volna ki a fejükből, hogy ő kifejezetten úgy gondolt erre a díjra, mint a civil élet kiemelkedő személyiségeinek járó elismerésre. Erre adott pénzt, nem is keveset, és építette fel a Prima Primissima brendjét. És ez eddig így is volt. Még akkor is, ha a Fidesz-hatalom óta be-beszüremkedtek olykor rossz érzések; mintha egy-egy elismerésnél azért kapott volna némi szerepet a politikai szimpátia is. De a politikai szimpátia azért nem egyenlő a politikusi létformával.

De hát fogadjuk el, hogy Lezsák ismét úttörő szerepet vállalt. Ezzel az úttörő szereppel legfeljebb annyi bajom van, hogy ezekkel eddig mindig ő járt jól. Majdnem azt írtam, hogy a legjobban.