Libanon leckét ad gyűlöletből
Libanon a Közel-Kelet Svájca, a térség egyik legjobban prosperáló, leggazdagabb állama volt – aztán a hideg polgárháború vetései beértek, s a világpolitika kedvezőtlen fordulatai meg a sok évtizedes társadalmi feszültség tényleges erőszakba hajtották az országot.
Tizenöt év véres polgárháborúja következett, és a jómódú, multikulturális Libanon szinte teljesen megsemmisült. Azóta hiába köszöntött be a béke, továbbra is ugyanaz a korrupt elit, ugyanaz a néhány család vezeti az országot, akik a háborús években. Ugyanaz a törzsi gyűlölet osztja és bénítja meg a belpolitikát, melynek szellemében a polgárháborút vívták, s az egymással vetélkedő klánok ugyanazokhoz a rivális nagyhatalmakhoz dörgölőznek, akik már a polgárháborút is finanszírozták.
Libanonban egyszerre számos bomba ketyeg – most, hogy az egyik felrobbant, az emberiségnek ismét alkalma nyílt rácsodálkozni arra, hogy mi lesz egy olyan országgal, ahol az elit csak az uszításban és a lopásban tehetséges, a társadalom pedig jobban gyűlöli a szemben álló törzset, mint amennyire szereti a hazáját, vagy amennyire zavarja a korrupció.
Attól tartok, hogy a magyaroknak sokkal több okuk volna odafigyelni Libanon történetére, és helyes következtetéseket levonni belőle, mint a szerencsésebb történelmi fejlődésű nemzetek tagjainak. A Kárpát-medence lakói a libanoniak példáján okulva esetleg megérthetnék, hogy a hideg polgárháborút nem megnyerniük, hanem lezárniuk kellene, mert azzal a néppel, amely erre nem képes, irtózatos árat fizettet a történelem.
