Ma egy faluszéli vályogházból, ahonnan Orbán indult, el lehet jutni egyetemre?

HírKlikk 2020. március 3. 07:45 2020. márc. 3. 07:45

Harangozó Tamás az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn az Országgyűlésben egy 1989-es interjúból idézett, amelyben Orbán Viktor arról beszélt, hogy egy faluszéli vályogházból indult az élete, majd gimnazista, egyetemista lehetett.

„Ön szerint (...) egy olyan országot épített az elmúlt tíz évben, ahol egy faluszéli vályogházból bárki el tud menni egyetemre?" – kérdezte a kormányfőt. Azt is mondta, hogy ma „szinte a zsidótörvények időszakát idéző hangulatkeltés" zajlik a cigánysággal szemben.

Orbán Viktor erre azt mondta: az MSZP azon gondolkodjon el, hogy egy olyan párttal van szövetségben, amelynek az alelnöke a zsidó származású képviselők és kormánytagok összeírását javasolta. A fiatalok esélyeiről a miniszterelnök úgy nyilatkozott: 2010 után egy olyan Magyarországon élünk, ahol a nehéz helyzetből induló fiataloknak jóval több esélyük van, mint 2010 előtt.

Harangozó Tamás úgy reagált: a miniszterelnöknek fogalma sincs arról, milyen országot vezet.

A kormányfő viszonválaszában kiemelte: míg 2010-ben 3,6 millió ember dolgozott az országban, addig ma 4,5 milliónyian.

Forrás: MTI