Magyar György: Strasbourgban is keresheti igazát Gyurcsány a házelnökkel szemben

HírKlikk 2024. október 7. 07:30 2024. okt. 7. 07:30

Az Alkotmánybírósághoz, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságához is fordulhat Gyurcsány Ferenc, ha úgy ítéli meg, hogy sérült a szólásszabadsághoz való joga, amikor Kövér László a felszólalása közben elnémította a mikrofonját. Ezt írja blogjában Magyar György ügyvéd a múlt hét egyik legvitatottabb eseményének utóéletéről.

Emlékezetes, hogy a parlament őszi ülésszakának első napján Kövér László, a Parlament házelnöke elvette a szót Gyurcsány Ferenctől, miután Orbán Balázs vitatott kijelentéseire reflektálva azt mondta, az országnak áruló kormánya van. A miniszterelnök politikai igazgatójának erősen kifogásolható nyilatkozata szerint Magyarország Ukrajnával ellentétben nem védekezett volna egy orosz katonai agresszióval szemben. Gyurcsány Ferenc felidézte az akkor még ellenzékben lévő Orbán Viktor 2009-es moszkvai találkozóját Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és hozzátettte: „Nem tudni, mivel zsarolják a magyar kormányfőt, de Magyarországnak áruló kormánya és áruló kormányfője van”. Szerinte ugyanis a Fidesz elnöke, aki korábban a leginkább oroszellenes politikus volt, úgy jött ki megbeszélésről, mint a leginkább oroszbarát politikus. Kövér László erre a mondatra reagálva kapcsoltatta ki a DK-elnök mikrofonját.

Magyar György elmondta, azt „a képviselőt, aki az Országgyűlés tekintélyét, az ülés méltóságát, valamely személyt” sértő kifejezéseket használ, „az ülést vezető elnök rendreutasíthatja, illetve figyelmeztetheti”. Ennek eredménytelensége esetén „megvonhatja a felszólalási jogot a képviselőtől”. A házelnök tehát ezzel a jogával élt.

Az ügyvéd felteszi a kérdést, hogy az „áruló kormány” fordulat használata jogosan váltotta-e ki a házelnök felháborodását? Emlékeztet rá, hogy Juszt László volt televíziós személyiség megkímélte attól, hogy keresgéljen, ki és mikor használta korábban a még élesebb hazaáruló jelzőt. Maga Kövér fogalmazott a parlamentben 1995-ben úgy, hogy „az ellenzéki pártok soraiban nem ül egyetlenegy olyan képviselő sem, aki népnyúzó, hazaáruló, totalitárius rendszer terrorszervezetének volt a fegyveres tagja”. A plágiumbotrányba belebukott Schmitt Pál egykori köztársasági elnök 2009-ben pedig azt állította: „ma a Magyar Köztársaság kormánya nemzet- és hazaáruló gazemberek gyülekezete”. Vagyis a „hazaárulózás” – kétségkívül sajnálatos módon – a politikai közbeszéd részévé vált. (Gyurcsány egyébként az áruló, és nem a hazaáruló jelzőt használta.) Ez akár bele is férhet az alaptörvény által garantált véleménynyilvánítás szabadságába, amelynek egyetlen korlátja, hogy az „nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére”. Kövér az intézkedésével tehát tulajdonképpen az alkotmány értelmezésére vállalkozott – állapítja meg Magyar György.

Az ügyvéd véleménye szerint – a házszabályi rendelkezések alapján – Gyurcsány ebben az esetben az e célra létrejött házszabályi bizottság állásfoglalását kérheti. Nincs azonban további bírói út, hiszen a sértett közvetlen jogorvoslattal közigazgatási bírósághoz nem tud fordulni. Ezért a DK elnöke – más lehetőség híján – az Alkotmánybírósághoz is elmehetne, kezdeményezve, hogy az állapítsa meg, alaptörvény-ellenesek-e az országgyűlési törvénynek a házelnöki hatáskörök megállapítására vonatkozó egyes rendelkezései. Ugyanakkor megteheti, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságánál keresse az igazát, mert az emberi jogok európai egyezményének 10. cikke világossá teszi: „Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához”. Ezt csak többek között a nemzetbiztonságra, a területi sérthetetlenségre, a bűnözés megelőzésére, mások jó hírnevének sérelmére hivatkozva lehet korlátozni.

Magyar György szerint érdemes emlékezni arra, hogy Kövér 2013-ban azért bírságolt meg parlamenti képviselőket, mert „Loptok, csaltok, hazudtok” feliratú táblát mutattak fel a plenáris ülésen. Az Emberi Jogok Európai Bírósága a házelnök intézkedését a nemzetközi egyezménnyel ellentétesnek találta. Így jó esélye lehet Gyurcsánynak is arra, hogy strasbourgi fórum megállapítsa: amikor a „házmester” belefojtotta a szót, az sérti az egyezményt.

Más a helyzet a momentumos Bedő Dávid kezdeményezése ügyében. Ő azt kérte, hogy az aktív eutanázia elfogadásáért küzdő, a napokban elhunyt Karsai Dániel alkotmányjogász emlékére egyperces néma felállással tisztelegjenek a parlamentében. Bár a felhívásra Kövér is felállt, de utána figyelmeztette a képviselőt, hogy ilyen felkérésre neki nincs joga, aminek majd a Házbizottságban lesz folytatása. Amennyiben a „házmester” lecsillapodik, talán visszavonja ezt a fenyegetést, mert a házszabályi rendelkezések között az ügyvéd nem talált olyan passzust, amelynek alapján Bedőt szankcionálni lehetne.

Minderről egyébként Magyar György beszélgetett a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában is Bolgár Györggyel.



Hírklikk

Támogasd a munkánkat, hogy egyre több tényfeltáró anyaggal, izgalmas riportokkal tartsunk ellent a kormányzati propagandának.

Támogatom
Támogatom