Magyar Péter feljelentést tesz a kórházi klímák ügyében

HírKlikk 2024. augusztus 18. 08:30 2024. aug. 18. 08:30

„Feljelentést teszek foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és annak minősített esete, a több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt, amiért a kormányzati szervek és egyes egészségügyi intézmények vezetői elmulasztották a kórházi klíma-berendezések kötelező fertőtlenítését, karbantartását és javítását, illetőleg a magyar egészségügyi intézményekben az alapvető higiéniai szabályok betartását, betartatását és a kórházi mosdók fertőtlenítőszerrel és szappannal való ellátását" – posztolta ki Magyar Péter.

Pénteken került nyilvánosságra a kórházak karbantartásáért és beszerzéseiért felelős állami szerv, a Közbeszerzési, Ellátási Főigazgatóság (KEF) egyik vezetőjének belső levele, amelyben elismeri, hogy több kórházban elmaradt a klímaberendezések kötelező fertőtlenítése, illetőleg kormányzati nyilatkozatokból tudjuk, hogy az Orbán-kormány már évek óta tudatában volt annak, hogy a kórházi klímaberendezések felújításra, illetve cserére szorultak – írta ki közösségi oldalán Magyar Péter.

A TISZA Párt elnöke szerint az eheti kórházbejárásokon egyértelműen kiderült az is, hogy a kórházak jelzései ellenére a KEF nem gondoskodott arról, hogy az egészségügyi intézmények az alapvető higiéniai szabályok betartásához szükséges mennyiségű és minőségű fertőtlenítőszert kapjanak. Ennek következményeként, a kórházak jelentős részében a mosdókban nem áll rendelkezésre fertőtlenítőszer vagy szappan.

A klímaberendezések fertőtlenítésének elmaradásával és a fertőtlenítőszerek biztosításának hiányával a kormány és a kormányzati szervek olyan mulasztást követtek el, amely közvetlenül és közvetetten rengeteg kórházi beteg, dolgozó és látogató megfertőződéséhez és végső soron halálához vezethettek. A klímaberendezések rendszeres karbantartása miatti leállások okán pedig műtétek és létfontosságú kezelések maradtak és maradnak el, ami szintén honfitársaink életébe kerülhetett.

A TISZA Párt elvárja, hogy a hatóságok haladéktalanul vizsgálják ki a kormányzati és egészségügyi mulasztásokat és nevezzék meg a felelősöket – közölte Magyar Péter.

A TISZA Párt felszólítja Orbán Viktort, hogy szakítsa meg az adriai nyaralását, hívjon össze rendkívüli kormányülést, nevezze meg a politikai felelősöket és azonnal intézkedjen a szükséges plusz költségvetési források biztosítása és a honfitársaink egészségét és életét veszélyeztető helyzet megszüntetése érdekében.

Forrás: Facebook