Magyar Péter szerint le akarják tartóztatni Ruszin-Szendi Romuluszt
Az Orbán-kormány a Tisza Párthoz igazolt volt vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz letartóztatására készül – közölte Magyar Péter a Facebookján.
Orbán Viktor miniszterelnök elveszítette a társadalmi többségét és mára nem ismer határokat. Most éppen arra készülnek, hogy hamis politikai propaganda-célból, koholt vádak alapján, büntetőeljárást indítsanak, őrizetbe vegyenek és letartóztassanak egy volt vezérkari főnököt. Egy katonát. Egy hazafit. Egy olyan embert, aki az életét tette fel Magyarország védelmére – mondta a Tisza Párt elnöke.
Magyar szerint Orbánék azt akarják elhitetni a magyarokkal, hogy Ruszin-Szendi, akit „a miniszterelnökkel ellentétben, korábbi kinevezéseikor mindig átvilágítottak a nemzetbiztonsági szolgálatok és meggyőződtek a feddhetetlenségéről és megbízhatóságáról, hazaárulást követ el és ukrán kémekkel összejátszva, árulja el a hazáját” .
Magyar szerint Orbán tudja, hogy amit mondanak, hazugság.
Most szólok minden politikusnak, ügyésznek, rendőrnek, katonának, titkosszolgának, bírónak. Ha ebben részt vesznek, bűnrészesek lesznek. Ha hallgatnak, bűnrészesek lesznek. Ha engedelmeskednek, bűnrészesek lesznek. Vannak bűncselekmények, amelyek csak évtizedek alatt, vagy soha nem évülnek el – mondta Magyar, hozzátéve, hogy ez az utolsó utáni pillanat mindenkinek a kiszállásra.
Magyar külön megszólította „az emberarcú imázst építő fideszes politikusokat”, köztük Cser-Palkovics Andrást, Navracsics Tibort és Gulyás Gergelyt, akik szerinte még megállíthatják Orbánt. Magyar szerint, ha ez a koncepciós eljárás megindul és politikai fogoly lesz a volt vezérkari főnök, onnan nincs visszaút: sem a hatalomnak, sem azoknak, akik ezt a hatalmat vakon szolgálják.
A 24.hu emlékeztet: a Fidesz az elmúlt hetekben azzal kezdte vádolni a Tisza Pártot, hogy összejátszik az ukrán titkosszolgálattal. Ezt két esemény időbeli közelségére alapozzák. Egy nappal azután, hogy Magyar Péter olyan hangfelvételt mutatott be, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a békementalitás feladásáról beszélt, az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) közölte, hogy leleplezett egy magyar katonai hírszerzéshez tartozó ügynökhálózatot, ami tovább mérgesítette a két ország közti ellenséges viszonyt. A fideszesek szerint a fent említett két eseménynek köze van egymáshoz: május 13-án Orbán a Védelmi Tanács ülése után közölte, hogy az ukránok felélesztették a magyarországi kapcsolataikat és egy magyar párt segítségével támadást indítottak a magyar honvédség ellen.
Emellett Ruszin-Szendit is elkezdték ukrán-pártisággal vádolni. A Honvédelmi Minisztérium (HM) tájékoztatása szerint az egykori vezérkari főnök a NATO vezérkari főnöki értekezletein ukránbarát álláspontot képviselt, felszólalásait a „Slava Ukraini!” (Dicsőség Ukrajnának!) felkiáltással zárta, amivel megszegte a háború befejezésére, a fegyverszállítások leállítására vonatkozó, hivatalos magyar álláspontot. Kocsis Máté fideszes frakcióvezető a HM-jelentés után elmondta, hogy külön vizsgálná Ruszin-Szendi ukrán kapcsolatait.