Magyar szerint egyre többen keresik meg az Orbán-rezsim belső köreiből
Magyar Péter már jó ideje Orbán legveszélyesebb ellenfele, és a kormányfő vad támadásai leperegnek róla: Magyar történelmet csinál – így látja Lendvai Pál a Der Standardban megjelenő, szokásos heti cikkében.
A bécsi liberális lap rendszeres szerzője ismertette Magyar Péter pályáját a március 15-i nagy tüntetéstől egészen odáig, hogy ma már vezet a felmérésekben, és ezt a magyar történelemben egyedülálló sikertörténetnek minősítette. Magyar továbbra is egyedül járja az országot, mindenhol tömeget vonz, amint ostorozza az összeomló egészségügyi rendszert, a rendszeresen összeomló vonatközlekedést, az oktatásban uralkodó állapotokat, és mindenekelőtt a korrupciót, Orbán Viktor, családja és barátai hihetetlen meggazdagodását.
Nemzeti érzelmű konzervatívnak nevezi magát, de azt mondja, az Orbán-rezsim vége után szabad választási feltételeket biztosít majd a politikai spektrum minden csoportjának. A liberálisok bírálják, hogy az Európai Parlamentben a Tisza nem támogatja Ukrajnát, erre azonban Magyar személyes beszélgetésben azt mondja, hogy számára a belpolitika abszolút prioritást élvez, valamint az is, hogy a „piros-fehér-zöld nemzeti zászlót nem adja át a Fidesznek”. Elmondta azt is, hogy fel akarja ébreszteni, és meg akarja nyerni az Orbán által oly sokáig és oly sikeresen félrevezetett, elszegényedett vidéki embereket.
Magyar a gigantikus Fidesz médiaapparátus példátlan megfélemlítési kampányának célpontja. Azt mondja, nem fél, és a Fidesz bomlási folyamatának egyértelmű jele, hogy egyre többen keresik meg az Orbán-rezsim belső köreiből – idézte a Tisza párt elnökét Lendvai, aki ugyanakkor megállapította: a Tisza eddig „one-man-show", de a jelenséggel izgalmassá és érdekessé lett a magyar politika.
Nagy kérdés azonban, hogy az Orbán családi klánja által irányított maffiaállam erőszak nélkül megenged-e, és elfogad-e egy választási vereséget.
Magyarnak meggyőződése, hogy pártja 22026-ban győzni fog. Az Európa Parlament képviselői mandátuma kétségtelenül biztosít számára némi személyi védelmet. Találkozói Ursula von der Leyennel, a francia államfővel, az osztrák kancellárral, és mindenekelőtt az együttműködése Manfred Weberrel, jelentős mértékű nemzetközi elismerést is teremtett Orbán legveszélyesebb ellenfelének. Az eddig vitathatatlanul uralkodó Orbán támadásai a nála 20 évvel fiatalabb ellenfél ellen hatástalanok maradtak. Magyarországon fordulat rajzolódik ki – vélekedett Lendvai.