Magyarország modern kori történelmének legnagyobb mértékű fegyverkezésébe kezdett

HírKlikk 2022. november 10. 07:13 2022. nov. 10. 07:13

A magyar kormány a béke pártján áll, de ehhez erőre van szükség, amelyet a katonák jelentenek – mondta a honvédelmi miniszter szerdán Kecskeméten.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az egységes alapkiképzést teljesítő önkéntes területvédelmi tartalékos állomány katonai eskütételén, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison kiemelte: „megváltozott a biztonsági környezet", hiszen a szomszédban egy szűnni nem akaró, véres háború zajlik, a déli határok mentén fokozatosan nő a migrációs nyomás, és gazdasági világválság van kibontakozóban „a kivetőt a kivetettnél jobban terhelő" szankciók hatására.     

Hangsúlyozta: más országok fegyvert szállítanak, ezzel szemben a magyar kormány fegyverszünetre szólít fel, és arra biztat mindenkit, üljenek tárgyalóasztalhoz, és közben folyamatosan fejleszti a nemzeti haderőt az ország biztonsága érdekében.

Az eskütételről azt mondta: „most 111 magyar fiatal az élete árán is hitet tett a haza fegyveres szolgálata mellett".

A honvédelmi miniszter szerint „fontos és történelmi pillanatban hozták meg ezt a jelentős döntést". Magyarország ugyanis 2017-ben modern kori történelmének legnagyobb mértékű haderőfejlesztési programjába kezdett, amelynek során az eszközök teljes megújítása és infrastruktúra-fejlesztés mellett a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a katonák megfelelő körülmények között teljesíthessék szolgálatukat.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: az eskütételen résztvevő honvédek egy katonanemzet leszármazottjai. Folytatják azoknak az értékeknek a védelmét, amelyeket elődeik lefektettek és amelyek mellett kiálltak.

A miniszter azt kérte a katonáktól, hogy ezekre a tradíciókra építve, legyenek elszántak, mutassanak példát másoknak is, „hogy folytatódhasson ez a generációs lánc, mert a békéhez erő kell".

Emlékeztetett arra, hogy a most esküt tett katonák már egy magasabb szintű, hosszabb és egységesített alapkiképzésen vesznek részt. Egy olyan rendszerben tanulnak, amelyben kevesebb az elméleti és több a gyakorlati képzés, ami szintén azt bizonyítja, hogy a Magyar Honvédség megújul, fejlődik – tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka szerint a most esküt tevők biztosan helyt fognak állni és valóban a hazáért fognak szolgálni.

Az altábornagy megköszönte, hogy úgy döntöttek, többet tesznek a hazáért, és ezért a Magyar Honvédséget választották.

Forrás: MTI