Magyartól megtudhatták az Európai Parlament képviselői, hogy a magyar kórházakban nincs vécépapír
Az Európai Parlament júniusban jobbra tolódott, de Orbán Viktor számára továbbra is ellenséges terület maradt – állapította meg a Neue Zürcher Zeitung.
A tekintélyes konzervatív liberális svájci lap tudósítása „nem megfelelő hangnak” minősítette, hogy egy tucatnyi baloldali képviselő a Bella Ciao című olasz partizándalt kezdte énekelni Orbán beszéde után, de hozzátette: a dalolók nagy tapsot kaptak.
A magyar soros elnökség fele már letelt, mire Orbán a parlament elé állt, és amit Európa alighanem legvitatottabb miniszterelnökétől hallottak, az, már-már maga a jófiúság volt. Csalódás érte azokat, akik úgy gondolták, vagy titokban azt szerették volna, hogy az ismert provokátor propaganda show-ra használja fel az alkalmat.
A tudósító felsorolta a beszéd főbb pontjait, majd rámutatott: az érzelmek csak ezután következtek. Közismert, hogy Ursula von der Leyen türelme a notórius zavarkeltő Orbánnal szemben elfogyott. Ezzel együtt figyelemre méltó az az indulat, amellyel az egyébként megfontolt német politikus, és Manfred Weber sem kímélte Orbánt – írta a lap, majd nagy vonalakban ismertette a két beszédet.
Hiába csúszott jobbra az Európai Parlament, a Duna-menti erős emberrel kapcsolatban semmi nem változott, és Orbán otthon nincs hozzászokva az ilyen alapvető bírálathoz. Független média alig létezik, a parlamentet az ő pártja uralja, amely ugyan a vártnál gyengébben szerepelt az európai választáson, de parlamenti választás csak 2026-ben lesz.
Még Magyar Péter, a legesélyesebb ellenzéki is megfélemlítettnek tűnt – írta a lap. Az új EP-képviselő felszólalását nagy érdeklődéssel várták, különösen mivel ez volt a két politikus első találkozója azóta, hogy Magyar belépett a politikába. Magyar ugyan viszonylag visszafogottnak tűnt, de kihasználta az alkalmat, hogy rengeteg problémát vessen Orbán szemére. Magyar beszéde egyértelműen a hazai közönségnek szólt, amely csak ritkán hall Orbánnal szembeni bírálatot. Mindenesetre most tájékoztatást kapott az Európai Parlament arról, hogy a magyar kórházakban hiányzik a vécépapír – írta a lap.