Majtényi László: nem Brüsszel tol ki a fiatalokkal, hanem a magyar kormány

HírKlikk 2023. január 23. 07:45 2023. jan. 23. 07:45

Nagyon kínos történetnek tartja a korábbi adatvédelmi biztos, ami az Erasmus+ és a Horizont program körül folyik. Majtényi László szerint a kormány egyik hazugsága, hogy új követelése lenne az Európia Bizottságnak az, hogy vonják ki az aktív politikusokat az alapítványi egyetemekké változtatott intézmények kuratóriumából. Az egyetemi tanár a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Németh Péter kérdésére elmondta, hiába megy két miniszter is a napokban Brüsszelbe.

Régen bejelentette az unió, hogy az akadémiai szabadság, a tanszabadság, az egyetemi autonómia értékeinek magyarországi megsértése azzal a kockázattal jár, hogy ezeket az uniós együttműködéseket a magyar kormány elveszítheti – emlékeztetett az egykori ombudsman.

„Erre a kormány cinikus válasza, hogy nem baj, majd mi kifizetjük. Ezzel azonban az a baj, hogy a te, meg az én, és a másik kilenc és fél millió magyar ember adójából fizetik ki. Nem a kormány fizeti ki, hanem mi, bár azért még mindig jobb, ha ezt fizetjük ki, mint a stadionok építését.”

Ugyanakkor ez önmagában nem pénzügyi kérdés – mondta Majtényi László. Ha az unió megtiltja az egyetemi oktatóknak a külföldi egyetemekkel, a külföldi egyetemi műhelyekkel való együttműködést, akkor bármit fizet a magyar kormány, nem fogják fogadni a magyar kutatócsoportokat.

Az Erasmus+ hihetetlenül izgalmas lehetőség – tette hozzá. A magyar fiatalok tanulhatnak és találkozhatnak a külföldi egyetemeken az ottani diákokkal, professzorokkal, kinyílik a szemük a világra – fogalmazott és azt is hozzátette, nem egyszer szerelem szövődik és családot alapítanak más-más nemzetiségű fiatalok.

Felhívta a figyelmet arra, hogy nem Brüsszel tol ki a fiatalokkal, hanem a magyar kormány. Hozzátette, kárvallottak a diákok és az egyetemi oktatók, és azok is jajonganak, akik egyetemi vezetőként, továbbá akik „rajongva és némi készpénzért, támogatták az alapítványi átalakítást, és azok a HÖK-ös diákvezetők, akik ugyancsak mellette voltak.”

Majtényi László visszásnak tartja a Magyar Rektori Konferencia nyilatkozatát, amely – szerinte rendkívül szemfogató módon – most az Európai Uniót hibáztatja egy olyan gaztettért, ami a magyar kormány provokációjára adott válasz.

„Ha az Európai Unió megáll annál a követelésnél, hogy az egyetemi irányító testületekből kivonnák az aktív politikusokat, azzal semmi sem lenne megoldva, noha Navracsics Tibor előre jelezte, hogy ezt a magyar kormány készséggel elfogadja. Jönnek az újabb gyalogsági ezredesek, az Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjára gondolok és azokra az oligarchákra, akár Magyarországról, akár Szlovákiából importálva – mert erre is van példa –, akik az egyetemi autonómia megsértésében a továbbiakban is ugyanolyan partnerei lesznek a kormánynak, ahogy eddig.”

Tehát ezt a problémát egyáltalán nem oldja meg, ha „navracsicsok” és „stumpistvánok” kikerülnének a kuratóriumokból, mert a politikai helyzet ettől egyáltalán nem változik meg – emlékeztetett Majtényi László.

A Klikk TV műsorát itt nézhetik meg.