Márki-Zay Péter: a kutya változik, a lánc marad
„Természetesen nem dőlök be a kommunikációs stratégiának, nem vonulok vissza, oly annyira nem, hogy már be is jelentettem azt a húszfős csapatot, amellyel nekivágunk az őszi önkormányzati választásoknak” – reagált Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester Hegedűs Zoltán fideszes önkormányzati képviselő felszólítására, miszerint azt látná helyesnek, ha kivonulnának a helyi közéletből mindazok, „akik a politikai harcokat vívták, akik a szekértáborokat a város polgárai szemében megjelenítik”. „Hódmezővásárhelyen mindenki tudja, hogy minden mögött egy valaki áll” – mondta Márki-Zay, aki kétségbe vonja, hogy a visszalépés Hegedűs egyéni lelkiismereti akciója lenne.
„A színészt lecserélik, de a rendező marad, vagy inkább: a kutya változik, a lánc marad” – mutatott a legújabb fejlemények hátterére Márki-Zay Péter, akit arra kértünk, hogy helyezze képbe Hegedüs Zoltán Facebook posztját.
A fideszes hódmezővásárhelyi képviselő borúsan ecseteli, hogy Hódmezővásárhely a békétlenség városa lett, mára teljesen kettészakadt, majd kifejti, hogy a tavaly februárban „ádáz harc” után polgármesterré választott Márki-Zaynak nem sikerült folytatnia a korábban megkezdett munkát, s ebben „minden helyi politikusnak felelőssége van. Nemcsak a megbízott polgármesternek és támogatóinak, hanem bizony nekünk, a képviselőtestület többségét adó fideszeseknek is”.
A tanulságokat levonva azt látná helyesnek, „ha mindazok, akik e polgárháborús időszak megtestesítői, most hátra lépnének egyet és kivonulnának a helyi közéletből. Nem a város hétköznapi ügyeiért dolgozó, gyakran szűk mozgásterű képviselőkre gondolok, hanem a felelős vezetőkre – azokra, akik a politikai harcokat vívták, akik a szekértáborokat a város polgárai szemében megjelenítik”. Ő a maga részéről „a legnagyobb városházi frakció első embereként bizonyosan közéjük tartozom... ezért bejelentem, hogy visszavonulok a politikától és nem indulok az ősszel esedékes helyhatósági választáson”.
Az önkritikát is tartalmazó nyílt levelet és annak mondandóját azonban a fideszes kommunikációs stratégia részének tartja Márki-Zay Péter, aki nem lép hátrébb és nem lép vissza. A városban komoly a felháborodás, amit azzal próbálnak most kezelni, hogy minden érintett - akár áldozat, akár elkövető – mondjon le, és lépjen vissza – szögezte le. Hozzátette: „Hódmezővásárhelyen persze mindenki tudja, hogy minden mögött egy valaki áll”.
Hegedűs népszerűségét egyébként még a múlt héten is mérték, vélhetően nagyon gyengén szerepelt a femlérésekben, ennek is köze lehet ahhoz, hogy most látványosan bejelentette, nem indul ősszel a választásokon – fejtette ki a polgármester. „Minden bizonnyal Hegedűs esélytelen lenne velem szemben a választáson, nem elegendő a népszerűsége ahhoz, hogy győzzön” – mutatott rá egy a visszalépés lehetséges motívumára.
„Egyéként – emlékeztetett – Lázár János még tavaly novemberben 18-án egy nyilatkozatában azt jelentette be, hogy valamennyi képviselőt visszavonják és teljesen új csapattal indulnak idén ősszel. „De információim szerint azóta is folyamatosan mérik bizonyos emberek népszerűségét, köztük Hegedűsét és a többi között Grezsa István önkormányzati képviselőjét is”.
Mindenesetre a hvg.hu úgy tudja, hogy Grezsa Istvánnak van a legnagyobb esélye arra, hogy a Fidesz színeiben Márki-Zay Péter jelenlegi polgármester kihívójaként induljon az őszi önkormányzati választáson. Grezsa 2006 óta a Fidesz önkormányzati képviselője a városban, sokan konszenzusos személyiségnek tartják Hódmezővásárhelyen, nem vett részt a 2017-es időközi választás előtti (és azóta tartó) sárdobálásban sem.
A regnáló polgármester a múlt héten már bejelentette húsz fős csapatát, mert szerinte szélesebb körű csapattal kell készülni a választásra, mint a tízfős jelölt-team. Mint hozzátette: „A Fidesz részéről eddig plakátokon és szórólapokon támadtak minősíthetetlen hazugságokkal, most a ’megbékélés’ jegyében, a felelősség részbeni átvállalásával próbálnak arra rávenni, hogy lépjek vissza, de felelősség őket terhelte és őket is terheli”. Leszögezte, hogy „most semmi más nem történt, mint hogy levettek egy esélytelen sakkfigurát a tábláról, egyebekben a helyzet változatlan”.