Meg kell védeni a gyerekeket az ostoba intézkedések hatásaitól

Miről szól valójában ez az „ajánlás”, és mi a probléma a szakképzéssel?

A legfontosabb most valóban az, hogy a szülők értsék, mi történik. Az egyébként is vitatott felvételi folyamatban egy magas, minimális bekerülési ponthatárt ajánlanak, mintha az az egy eredmény valós képet adna a gyermekről. Ennek az lesz az eredménye, hogy kevesebben kerülnek azokba a magas presztízsű iskolákba, ahol van központi felvételi. Akik kicsúsznak onnan, mennek a gyengébb gimnáziumokba, és kiszorítják onnan azokat, akiknek az eredményei oda még elégségesek lettek volna. Számukra pedig marad a technikum, a szakgimnázium. A csökkenő létszám miatt osztályok szűnhetnek majd meg, így pedagóguskapacitás szabadulhat fel, vagyis újabb flastrommal próbálhatják takargatni a pusztító pedagógushiányt. Praktikusan viszont a szülőknek tudni kell, hogy az iskoláknak október 15-ig a honlapjukon fel kellett tüntetniük a felvételi feltételeit. Ahol nem szerepel a minimum ponthatár, ott ezt az ajánlást az idén már nem is érvényesíthetik. A szakképzéssel, de egyetlen képzési programmal sincs önmagában baj, ha azt a családok maguk választják. Ez az alattomos intézkedés viszont újabb strukturális erőszak a kormány részéről, hogy az általános képzést szűkítve, a szakképzésbe irányítsa át a tanulókat. 10-14 éves gyerekekkel „munkaerőgazdálkodik”.

A tizennégy éves kor ön szerint korai a pályaválasztásra? 

Semmiképpen sem szabadna 14 éves korban olyan döntést kikényszeríteni a családoktól, a gyerekektől, amelyet menet közben nem tudnak korrigálni. Márpedig ma a magyar oktatási rendszer nem teszi lehetővé ezt a későbbi korrekciót, az egyes képzési programok között nincsen átjárási lehetőség. A gyermekek érdeke – és hosszabb távon a nemzet érdeke – is azt diktálná, hogy mindenki találja meg azt a tevékenységet, amely érdekli, amelyben jól tud teljesíteni. A folyamatos pályaorientációs felkészítés nem működik az alapfokú oktatásban – bár előírásként tartják számon –, így sok esetben a gyerekek tájékozatlanok maradnak. Ez a természetes, hiszen abban a korban annyi mindenről nem tudunk, annyi mindennel nem találkozunk még az életben. Ezért lenne nagy szükség már az iskolában az életpálya tervezésre. Annyira gyorsan változik körülöttünk a világ, hogy 2024-ben ki tudja megjósolni, egy év múlva nem jelenik-e meg a „piacon” valami olyan új, korábban nem ismert, lehetséges pályairány, amely valamilyen gyorsan fejlődő területen próbál lefedni munkaerő szükségletet? Az oktatási rendszernek ezekre az igényekre nagyon gyorsan kellene reflektálnia, de ami a legfontosabb: a gyermekeket kellene felkészítenie a gyors alkalmazkodásra. 

Az élethosszig tartó tanulás gondolatával már mindenki megbarátkozott. Ilyen alapon soha nem lehet megnyugtatóan dönteni…

A cél talán az, hogy minden aktuális döntésünk megnyugtató legyen. Azt kell megértenünk, hogy az élet- és pályakorrekciók természetesek, hisz' változunk, fejlődünk, változnak az igényeink, a szükségleteink, a gondolkodásunk, érdeklődésünk. Miért kellene beleragadnunk egy korábbi énünk által megfelelőnek tartott hivatásba? Erre természetesen van is gyakorlati megoldás: lehetővé kell tenni az átjárhatóságot, a folyamatos képzési és átképzési lehetőségeket, a felnőttképzést az igényeknek és a szükségleteknek megfelelően fejleszteni és használni., Ez az, amiben a magyar oktatási rendszer egész egyszerűen eddig még soha nem tudott jól teljesíteni. 

A nyolcadik évfolyam, az általános iskola befejezése, mindenképpen választópont. Az is volt? Az is marad?

A hat évfolyamos gimnáziumok esetében van egy korábbi döntési helyzet. Ezek felesleges korai szelekciós pontok, amelyekre egy minden gyermeket „tanítani képes” rendszerben semmi szükség nem volna. Így az elitnek kínálnak privilégiumokat, miközben súlyosan megalapozzák a külön neveléssel a társadalmi szakadékokat. A legtöbb gyerek életében nálunk mégis az általános iskola befejezése a határpont. Akkor el kell dönteniük, hogy merre tovább. Jól tudjuk, hogy már az alapfokú képzésben nemzetközi szinten sereghajtók vagyunk a szelekció mértékét tekintve. A hazai iskolarendszer alkalmatlansága felerősíti azokat a kedvezőtlen folyamatokat, amelyek a családi háttér és a tanulási eredmények között kimutathatóak, azaz valódi választásról 8. osztályban már nem beszélhetünk; a tanulói utak eleve determináltak. A korrekció lehetőségére azonban nagyon nagy szükség volna még így is. Amikor valaki jelentkezik egy iskolába, „belekóstol”, előfordulhat, hogy két hónap, vagy egy fél év múlva ráébred, hogy neki mégsem ez kell, az ott kínált életpályát, azt a hivatást nem rá szabták. Ha valaki nem korrigál időben, könnyen boldogtalan, sikertelen lehet felnőtt korában. A hazai oktatási rendszer egyik legnagyobb problémája, hogy a boldogulást, vagyis a nemzetgazdaság szempontjából is prioritás érdemlő sikerességet, produktivitást nem támogatja.

Nem lehet, hogy ezért gondolja az Oktatási Hivatal, hogy aki nem való gimnáziumba, ne is kísérletezzen vele?

Nem lehet tudni, mit gondol az Oktatási Hivatal, de leginkább a kormány. Ha ezt gondolják, semmit sem értenek az oktatáshoz, és komoly szereptévesztésben vannak. Az biztos, hogy ez az intézkedés csak belesimul az összes többi közé, amely nem a gyermekek érdekeit veszi figyelembe, hanem a kormányzati akaratot érvényesíti. Ha valóban az lenne a cél, hogy a gyermek oda találjon, amit magáénak érez, akkor sokkal jobban támogatnák és ösztönöznék azt, hogy az életpálya-tervezés, a pályaorientáció valódi folyamatként legyen benne az iskola életében. Hogy a gyermek megismerje a saját érdeklődéséhez passzoló területeket, megismerje önmaga erősségeit és gyengeségeit, hogy döntéseket hozhasson, mire fordít energiát, mit fejleszt jobban magában. A különböző szakmabemutatások nem segítenek saját célokat és motivációkat találni.

A központi felvételik minden évben nagy felzúdulást keltenek. Mit gondol erről?

Minden évben lehetőségünk van számos kollégával elmondani, hogy mennyire káros, és teljesen felesleges ez a vizsga, vagy teszt, vagy számonkérés, bárhogyan is nevezzük. Ha megkérdezik a szülőket, a tanárokat, az oktatási szakembereket és persze a pszichológusokat is, valamennyien azt valljuk, hogy haszontalan és szakmaiatlan ez a felvételi rendszer. Egy ilyen egyszeri vizsga nem mond semmit a gyermek valódi képességeiről. A teljesítmény ilyenkor olyan sok változó függvénye – kezdve a stressztűrő képességen, a hangulaton át egészen az egészségi állapotig –, hogy egészen abszurd egyetlen elvárásként elfogadni. Irreálisan magas a tétje. Sajnos sok esetben maguk a szülők is hatalmas nyomás alá helyezik a gyereket, ami – ismerve az aggodalmaikat – természetes, mégis csak kárt okoz. Elsősorban ezt kellene látniuk a szülőknek. Jelenleg mégis ez a felvételi sorsfordító momentum, és egyre inkább az, minél inkább lezárja a kormány a különböző tanulási utakat és a váltás lehetőségeit. De nem a gyereket kell stresszelnünk, hanem visszautasítani a gyerekellenes intézkedéseket. 

Mit szólnak ehhez az iskolák?

A legtöbb intézményvezető – mert most ez a titulusa az iskolai igazgatóknak – már kicserélődött, meg van félemlítve. Nem egyszer azt látjuk, hogy „preventíve” megpróbálnak megfelelni a még meg sem fogalmazott elvárásoknak. Most is van olyan iskola, amelynek a honlapján az szerepel, hogy ez a felvételi rendszer a tankerületi utasítása, holott nem az. Becsapják a szülőket, hogy fedezzék magukat, és felfelé is megfeleljenek. Nagyon fontos lenne, hogy az igazgatók is elsősorban a saját szakmai meggyőződésük mentén működjenek. Minden szakember látja és tudja, hogy ez – és sajnos számos más hasonló intézkedés – mennyire káros, mekkora ostobaság. Igen, egyre szorul a hurok, egyre kisebb a mozgástér, de nem szabad hallgatnunk, az a feladatunk, hogy megvédjük a gyerekeket.